Egyedül. Körbe-körbe. Ez azért fura.
A pályán kívül melósok. Útépítők. Támasztják a lapátot, a kerítést. Nyolc az óra, a műszak még nem kezdődött el, vagy így kezdődik.
Nézik a hülyét. Annyi azért elhallatszik hozzám, hogy ennek sincs jobb dolga. Mármint nekem. Hogy szaladgálok körbe-körbe, pedig kinőttem a tornaórából. Verseny sincs, és nem is kergetnek. Akkor meg minek.
Úri huncutság, alighanem ezt gondolják. Vagy egyszerűen azt, hogy marha vagyok. Egy nagy hasú megtörli a homlokát velem együtt. Melegünk van.
Néznek.
Nézem őket minden körben. Nem sokat mozdulnak.
Megáll egy autó. Valami művezetőféle lehet, mert elveszítik az érdeklődésüket. A futóbolond helyett van másik. És ettől a másiktól függ a pénzük. Persze, hogy ő az érdekesebb.
Ahogy elmennek a kerítéstől megtörik a varázs. Hirtelen fáradni kezdek. Nehéz lesz a lábam. Szúr a tüdőm, meg a térdem. Az, amelyiken anno átment a pótkocsi… Elvész a lendület. Valaki kiszedhetné az ólmot a cipőmből. Az orrom is megtelik vörös porral. Fogy a levegő.
Lassítok. Lassulok.
A köröket sem számoltam. Még egy gyors kör kéne. Még egy vánszorgás sikerül.
Talán, ha maradtak volna a melósok a kerítés mellett.
Talán akkor több is telik.
táv: 2,83 km
idő: 00:17:50
átlagsebesség: 9,52 km/h
csúcssebesség:: 9,9 km/h