Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

A Károly-híd túl messze van

2010. június 27. 21:26 - regulat

Akkor most túl vagyok az ötszázon. Mármint az ötszázadik kilométeren. Az idén. Ezt sem hittem volna.

500.jpgPontosabban 42 óra 5 perc és 3 másodpercet futkároztam és megtettem 502,7 kilométert. Az több, mint Budapest-Debrecen oda-vissza, de mondjuk Prágáig nem értem volna el… A Károly-híd túl messze van.

Tavaly augusztusban kezdtem róni a köröket, mindössze azért, hogy az idén májusban bírjam a majd hatvan kilométer görkorizást. Oszt így maradtam. Itt a június, és vennem kellett egy új futócipőt, mert a régi lassan feladja a harcot.

Tényleg vajon hány kilométerre terveznek egy futócipőt? Ebben van vagy hétszáz, és csak a belseje kezd szétmenni. Amiben az a baj, hogy saroktájt, és ezt valahogy nem díjazza a bőröm.

Azt vettem észre, hogy ez alatt a pár kilométer[?], vagy inkább hónap alatt a futópálya közönsége teljesen kicserélődött. Vagy csak én járok össze-vissza futni.

Talán a biciklis nő az egyetlen állandó, bár már őt sem láttam hetek óta.

Hófehérke – aki emlékszik rá ő futott következetesen mindenkivel szembe – vagy le- vagy elfogyott, de az is lehet hogy feladta, vagy elköltözött.

Tényleg az emberek jönnek egyszer, kétszer azután eltűnnek…

Bár azt hiszem, hogy az elmúlt hónapok ítéletideje rendesen odatett az emberek futókedvének. Az enyémnek mindenképpen.

De azért rovom a köröket szorgalmasan. Kicsit ritkábban, kicsit rövidebb távon, de töretlenül.

Közben nézem az átalakuló közönségű pályát. A tavaly nyári kosarasok egy része még meg-megjelenik, de az idén fociláz tombol. Talán mert vb év van.

Öt kilométer. Ennyi a minimum, pedig tavaly még irigyeltem mindenkit, aki egyfolytában le tud futni ennyit.

Most egy hét szünet.

A sportolási tevékenységem leginkább a söröskorsók emelgetésére fog koncentrálódni.

Utána? Nos utána bele kéne húzni, hogy menjen az a harminc korival Zalakaroson. Hacsak az időjárásfelelős közbe nem szól, ami az idén elég valószínű. Már így is sok van a számláján, egy elnapolt Siófok, egy elnapolt Velence… Remélem, abba fejezi. De ha nem akkor futok tovább.

Elvégre kíváncsi vagyok, hogy hány kilométer bír a cipőm.

2010. június 27. vasárnap

táv: 5,72 km

idő: 00:26:45

átlagsebesség: 12,83 km/h

csúcssebesség:: 19,7 km/h

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr145627977

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása