Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Első hét

2012. január 11. 12:16 - regulat

Tavasz a télben

Tél van. Legalábbis a naptár azt írja, hogy Európában január első hete, az tél. Hát ezt valahogy nem sikerült az elmúlt héten észrevennem.

omni_8.jpgJó, most amikor ezt a bejegyzést írom, az ablakon kinézve még látszik némi hó az udvaron, de a múlt hét inkább a tavaszról szólt, mint a télről.

Megértem azokat, akik télen inkább maradnak a futópad, vagy a pihenés mellett. Futások előtt állok a szekrény előtt, és vakarom a fejem, mint az egyszeri lány a szombati buli előtt, hogy mi a bánatot vegyek fel? Mert ugye az ember túlöltözni sem akar, meg megfázni sem.

Most például a két réteg (aláöltözet, meg a hideg idős futóruházat), kesztyűvel, sapkával néha már soknak is tűnt. Mondtam valamikor tél elején, hogy ezzel a ruházattal – ítéletidőt leszámítva – mínusz tíz fokig jól elvagyok. A mínusz tíz fok meg szerencsére várat még magára.

Ha az idei első hetet nézem, akkor [már a hozzám hasonló számadatmániásoknak] három futásból letudtam majd 49 kilométert, úgy hogy tartani tudtam a kitűzött átlagtempót, azaz a tizenhárom kilométeres távon az 5’10”-en belülit, a húsz kilométer felett távon az 5’30”-on belülit. Ez elméletileg versenyen bő tíz másodperccel jobb átlagtempót feltételez. Ezt majd azért márciusra, az igazi tavasz beálltával javítani kell. Első körben olyan 5, illetve tíz másodpercet. Úgyhogy majd akkor jönnek a rövidebb távú tempófutások, a gyorsaság növeléséhez.

Szóval szinten tartok.Stabil táv, stabil tempó, alacsony (?) pulzus. Már magamhoz képest.

Jut, eszembe @monique tanácsa bevált. Sokszor panaszkodtam, hogy a polar pulzusmérő öve hülyének néz, és extrém adatokat közvetít, főleg az első kilométereken. Nyugodt tempójú, mondhatni bemelegítés értékű futásnál, gyakran ugrik kétszáz fölé a mért érték, és én ebből semmit sem veszek észre. Holott, ha ez az érték valós lenne, az azért csak feltűnne.

...és akkor @monique azt a tanácsot adta, hogy ugyan már nedvesítsem be a pulzusmérő övet használat előtt… és tényleg eltűntek a kétszáz feletti értékek. Köszi! Hasznos volt.

Persze a keddi, csütörtöki, és szombati futások mellett még mindig tart(ott) a kinect mániám. [Az a múlt idős megjegyzés egy két centi körüli fejsebnek szól. Mert minden fejben dől el… de erről majd esetleg legközelebb.] Jelzem, csütörtökön futottam eddig húsz kilométer felett a legjobbat az idén. Persze, hogy ez volt az első…. Szóval hat órát sikerült esténként elbohóckodnom a kinecttel. Persze visszatértem a tavalyi – mondhatni megunt – Adventures-höz, mert az azért jobban megmozgat. Meggyőződésem, hogy ideális cardio keresztedzés (lenne). Csak ugye a helyigényről nem szabad megfeledkezni.

Közben nézegetem a versenynaptárakat. Még mindig úgy tűnik, hogy a VII. Imre-Lőrinc lesz az első versenyem az idén. Még van két hónapom. Ha PB-t akarok futni, (és miért ne akarnék?) akkor a nyolc kilométert harmincnyolc és fél percen belül kéne futnom, ami 4’49”-es átlag. Ez azért már ment tizenhárom kilométeren is.

Most jönne az, hogy ha semmi nem jön közbe, akkor folytatom a heti három edzéssel a második héten is, de mint az előbb céloztam rá közbe jött… Meglátjuk, hogy ez a hét hogy sikerül.

12 komment
Címkék: sport edzés futás

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr193536618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

6. alabardos · http://hatodikalabardos.blog.hu 2012.01.11. 12:37:02

A hajrá holnapig, vagy holnaputánig vár, mert tegnap megpróbáltam fejjel amortizálni a házat, de ő volt az erősebb... :)

6. alabardos · http://hatodikalabardos.blog.hu 2012.01.11. 12:39:50

@Taxina: Jelzem, az általam sokat emlegetett "falak lebontását" nem így szoktam elképzelni...

Bozót · http://www.bozotfut.blogspot.com 2012.01.11. 12:43:40

Khm....eddig úgy használtad az övet, hogy nem vizezted be? Végülis, csak ezzel kezdődnek a hazsnálati útmutatók :P :P :P

6. alabardos · http://hatodikalabardos.blog.hu 2012.01.11. 12:49:57

@Bozót: Most azt kéne írnom, hogy "én nem írok, nem olvasok, mert én magyar nemes vagyok", de ez nem igaz... biztos olvastam, de a használati útmutatókból csak annyit bírok megjegyezni, hogy a macskát ne tegyem a mikróba.
Ezt nem is teszem. Mert nincs. Macskánk. Amelyiket meg beletenném, mert a kertben szarik, az nem engedi megfogni magát.
Biztos fél a mikrótól.

Bozót · http://www.bozotfut.blogspot.com 2012.01.11. 12:51:01

@6. alabardos: A pulzusmérőt se tedd a mikróba! Csak szólok :)

kg_kilo 2012.01.13. 12:29:51

De ha veletlenul odaszarik, akkor ne nyald meg futas elott :D

6. alabardos · http://hatodikalabardos.blog.hu 2012.01.13. 12:49:04

@kg_kilo: már a pulzusmérőt? Azt sem nyalogatom, akárcsak a macskaszart...

kg_kilo 2012.01.16. 11:15:49

Te tudod, mihez van gusztusod... :D

Amugy en siman csak megnyalom a pulzusmerot futas elott oszt ihaj! Olyan finom sos :D

6. alabardos · http://hatodikalabardos.blog.hu 2012.01.16. 18:11:03

@kg_kilo: De azt ugye nem mondod, hogy futás után meg csak rácsepegteted a vajas kenyérre? :D

kg_kilo 2012.01.16. 23:59:32

Neeeem, akkor édeset kívánok :D
süti beállítások módosítása