Hosszú volt ez a hét, már akkor is, ha nem a megtett kilométerekre, hanem a huszonhárom órás hétvégére gondol az ember gyereke. És kilométerekben sem volt hiány.

Ez volt az a hét, amikor véglegesen kitört a tavasz. Amikor a téli futóruházatot leváltotta a nyári, kesztyű a szekrényben, sapka helyett kendő… [az utóbbira még visszatérek!] És ez volt az a hét, amikor a futócipőim őrségváltást tartottak. Igen, mint már említettem vettem egy új cipőt. Igaz, ezzel a régit még nem küldtem véglegesen nyugdíjba, de…

Szóval kedden kihasználva, hogy megnyílt az új Spuri vettem egy Saucony ProGrid Omni 10-est.

A tavalyi év – ekkor vettem először tudatosan futócipőt – egyik tanulsága az volt, hogy a Saucony cipője:

- jó (a rendszeres derékfájásom minimalizálódott),

- könnyű (a nyolcas 302 gramm, a tízes 352 gramm),

- tartós (ha jól számolom olyan 1.700 kilométert futottam benne, és rövidebb futásokhoz még használni fogom), és legfőképpen

- ár/érték arányos (majd tíz pénzzel olcsóbb, mint a hasonló, felkapottabb márkájú cipők). Persze pályázgattam én teszt cipőkre is, hátha… mert mást is kipróbálnék, de nem egyelőre nem kísérletezgetnék saját pénztárcára.

Így, az első két hosszabb futás után ismét elégedett vagyok az omnival. Jut eszembe, azt ígértem, hogy a heti bejegyzésekben megírom a kilométerenkénti árának az alakulását, ha lesz új cipő. Nos, ezen a héten az Omni 10-es ára 518,24 ft/km.

Hosszú hét volt.

Mint többen megállapították, az a fajta futó vagyok [Istenem, de hülyén hangzik így leírva, hogy „futó vagyok”!], akinek kell a tudat, hogy a tervezett távot le tudja futni. Ezt máshol önbizalomhiánynak mondanák, de így jobban hangzik. Szóval a felkészülésemnek is szerves része, hogy a lefussam, most éppen a félmaratoni távot. Akár többször is.

Viszont arra is rájöttem, hogy egyszerre több mint négy kilométert emelek a távon, akkor valahogy nehezen veszem az új kihívást. Két héttel a Vivicittá előtt, két lépcsős emelést terveztem, hogy a megszokott tizenhatról eljussak a huszonegyig. És ezzel egy időben megpróbáltam az edzés tempón – hogy is mondjam – lazítani, azaz az átlag pulzust 150 bpm alatt tartani.

Hétfőn enyhe derékfájással – ez a vasárnap kiásott mogyoró bokornak volt köszönhető – indultam neki, így a pulzusom alacsonyan tartása nem igazán okozott gondot, eleve lassabban futottam.

Szerdán még három kilométer plusz. Nem tudom ki, hogy van vele, de nekem most sem adott szárnyakat az új cipő. Nem szokott. A lábam szokik, mármint össze a cipővel. Lehet, hogy csak valamilyen fóbia, de nekem az első száz kilométeren valahogy nem jön az a húúúú érzés. De legalább, megint nem esett nehezem re alacsony pulzussal futni.

Pénteken a résztáv 5X560 méterére vissza a régi cipőhöz. Nem lett könnyebb. Már nem a cipő, az eleve könnyebb, hanem a futás. Vagy mégis? Tény, hogy sokkal kevésbé ugrált a pulzusom. És végre a bemelegítő-levezető futásnál is sikerült a tempót visszafognom.

Hozzá tartozik, hogy a pénteki futáshoz kissé kótyagosan fogtam hozzá. Ez most vagy az időjárásnak, vagy az előző este elfogyasztott vörös söröknek volt köszönhető. Kicsit az utóbbira tippeltem, ezért ezt a kísérletet vasárnap megismételtem.

Azt hiszem a sör volt az ok.

Vasárnap duplán nehéz volt az elindulás. Ugye a fent említett cseh maláta szörp mellett, az óraátállítás sem volt a barátom. Jó másfél óra kellett hozzá, hogy összeszedjem magam. Viszont a futás tisztítja a kótyagos fejet. Ez megint bebizonyosodott már az első öt kilométeren. Az órán a beállított céltartomány 140-150 bpm. És alig pityegett. Vivicittára készülve, huszonegy kilométert (115 perces idővel) terveztem erre a napra, de valamit elmértem a tervezésnél, így a félmaratoni táv végénél még volt egy kilométerem hazáig. Vagy négy, a másik útvonalon. …és 109 percnél tartottam. Persze, hogy a hosszabb útvonalat választottam, főleg, mert láttam az esélyét, hogy jobb időt futhatok huszonöt kilométeren, mint egy hónapja az yt-halfon. A maradék négy kilométer, 19 perc, ami jó, mert négy perccel kevesebb, mint februárban. Viszont elrontotta az átlagpulzusomat… Jó ez a 10-es Omni.

Ja, és a kendő!

Szóval békésen ügetek a pataknál a kerékpárúton, ami a jó időre tekintettel teli van sétálókkal. Éppen egy családot kerültem ki, amikor a hat év körüli kiskrapek a következőkkel kommentálta a kék fekete csíkos nike futókendőmet:

- Nézd anya! Gatya van a fején!

Na, ennyit a futóruházatról…