17. Kékes-csúcsfutás. A csúcsfutásnak egyrészt van egyfajta varázslata, ezért megyek vissza… másrészt azért nekem ez a futás, amolyan mumus. Egyszer már jó lenne nem belegyalogolni a végébe.
Volt eddig két kísérletem. Az első három évvel ezelőtt, szerintem azt a pofánverést hozta, mint sokaknak az első futásuk hegyen. Én is azt hittem, hogy a bő tizenegy kilométer nem lehet komoly kihívás, hiszen… hiszen előtte már majdnem futottam félmaratont két órán belül…
A majdnem jelen esetben azt jelenti, hogy kétszer olyan 5’30”-as tempóban futottam 20,5 kilométert. Edzésként. Akkoriban ezek voltak a leghosszabbak. Persze síkon. Hát ez alapján simán lehet tervezni egy csúcsfutást… Nem?
Nem is az volt a csorba az önbecsülésemen, hogy 1:25:20 alatt értem fel, hiszen 92 percre terveztem az utat, hanem az, hogy az utolsó három kilométeren belegya… [nem jó!] belefutottam a gyaloglásba.
Egy év kimaradt, kicsit tán edzettebb lettem… és tavaly jött a visszavágó. A terv 80 perc… Az első nyolc kilométeren flow, aztán fal. Megint a hegy nyert, de faragtam az időn 1:18:47.
És idén harmadszor futottam össze a mumussal. Ez most más volt. Most nem harcoltam. Így egy héttel az UB előtt nem igazán akartam kihajtani magam, ez korábban mindig sikerült, hanem stabilan feljutni. Igen, most eleve belekalkuláltam, hogy a végébe valószínűleg bele fogok gyalogolni.
Nem ez volt a lényeg. Még csak időterv sem volt igazán.
Kedden a Hármashatár-hegyről nézve a várost meglepett, hogy milyen párás minden. Csütörtökön, Csepelen az ún gyors körömet futottam. Rendszerint napsütésben a Szigetszentmiklósi részről látni a Hármashatárhegyen a tévétornyot, most mintha köd takarta volna. Ilyen előzmények után tartottam a melegtől, a párától… meg az emelkedőtől. Nem beszélve a háromnegyed egyes rajtról, ami nekem étkezésileg a nagyhalál. Délelőtti futó vagyok.
A mezőny végéről, a második rajttal indultam. Ráértem.
A táv első nyolc kilométerét, a maga majd négyszáz méteres szintemelkedésével, próbáltam könnyedén futni. Az azért sokat elmond, hogy az első nyolc kilométeren az átlagpulzusom sehol nem érte el a 160 bpm-et.
Nem volt flow. Csak örömfutás. Határozottan élveztem.
Viszont így, hogy nem harcolok, vagy nem süllyedek bele egy flow jellegű érzésbe, kicsit demoralizáló ez a nyolc kilométer. Az első gyalogló futót másfél kilométernél láttam… és onnan egyre többet. Demoralizáló… annyian fáradtak körülöttem, hogy néha fáradtabbnak éretem magam, mint voltam. Ilyenkor elég volt megrázni a fejem.
Úgy a hetedik kilométer magasságában megdördült az ég, és azon tűnődtem, hogy akarok-e esőt a célig vagy nem… és nem tudtam eldönteni. Csak a célban, hogy jó, hogy nem esett.
Ha legközelebb jövök ez a nyolc kilométer már otthonos lesz. A gond, ami Mátraháza után jön.
Most bennem volt, hogy időben jól állok, a maradékon nem kéne annyira kihajtani magam, hogy rosszul legyek… Így jöttek a tudatos belesétálások. Nem vagyok rá büszke, de nem is zavart igazán. Próbáltam annyit futni, hogy ne csússzak ki a magamra nézve futáshatárnak kinevezett nyolcperces kilométerekből. Hajszálon múlott, de sikerült.
És a parkoló Kékesen, onnan már nem volt megállás.
És a célban nem azt éreztem, hogy vége a világnak, hogy az összeesés határán vagyok, hanem azt, hogy ez most jó volt. Ennyi.
Kőfotóhoz egyszerűen képtelen vagyok sorba állni… majd, ha hetven percen belül érek fel. Vagy legalább végigfutom. Mentem a buszhoz…
Jut eszembe, szerintem Mátrafüred ezt az autómennyiséget nem bírja, már rég el, így az egyik legjobb ötlet a BSI busza. Már, ha a sofőr – mint az idei – nem gondolja úgy, hogy ő nem dolgozik, hanem a fizető utasok pénzén kirándulni egyrészt viszi a családod, másrészt elmegy velük sétálni, és a buszt otthagyja bezárva… A futók meg toporogjanak, hogy nem férnek száraz ruhához, pénzhez… Gratulálok.
Az ilyen vezessen kecskét, ne buszt. Szerintem.
Szóval a vége egy kényelmes 1:14:53.
Csak azt nem tudom kiverni a fejemből, hogy vajon mennyivel lett volna jobb, ha odateszem magam? Szerintem max három perccel… így viszont gazdagabb lettem egy örömfutással.
De egyszer még végigfutom. …és akkor kőfotó is lesz.
A befutóérem: szép
