Lopakodó bejegyzés a nem dohányzásról. Ma volt háromszázhatvanöt napja, hogy nem gyújtottam cigarettára… és szivarkára is csak egyszer. Mert megérdemeltem.
A furcsa az egészben nem is az az egy rágyújtás, hanem az a kettő vagy három rá nem gyújtás, amikor cipeltem a szivarkát, hogy most az nekem jár… és valahogy kimaradt. Pedig mekkora flash lett volna az UltraBalaton célkapujában füstölni. No mindegy.
Emlékszik még valaki a tavalyi bejegyzésre, amihez a kép tartozott? Na mindegy.
Szóval valószínűleg én is, mint mindenki más valami más függőséggel váltottam ki a magamét. Csak az a baj, hogy nem tudom, hogy mi az. Mert talán igazából nem is hagytam abba, csak felfüggesztettem. Remélhetőleg hosszú időre.
Nem lettem tőle sem szebb, sem okosabb, na jó büdösnek kevésbé vagyok büdös…
Állítólag jobban érezek ízeket, illatokat. Nem vettem észre… nem futok gyorsabban. Szóval semmi különös, így rövidtávon… a hosszút meg meglátjuk.
Ja, és üzenném Dr. Törcsvári Zsoltnak, aki most a BGF-en oktat (ha jól tudom), ha még mindig az orbitális baromságot tanítja, hogy mennyi pénzt lehet megspórolni a nem dohányzással, akkor most mondom, hogy Egy kanyit sem! Értem!?
Nem tudtam félrerakni azt a pénzt, amit nem füstöltem el... Viszont, ha úgy hozza a sors, hogy iszom egy-két sört, hát kevésbé csap fejbe… na ennyi előnye van, csak ezt meg nem tudom kiélvezni, mert még mindig ritkán iszom alkoholt.
Hát ennyi. Nem volt csoda, nem voltam hős, ez nem az akarat diadala [húúú, de utálom ezt a kifejezést, mindig Leni Riefenstahl filmje jut eszembe], úgy látszik pont akkor jött el az ideje…
Talán kellett hozzá az a négyévnyi futás, hogy eljöjjön az én pillanatom… nem az, amikor nem érzem szükségét a rágyújtásnak, olyan sohasem lesz... hanem az, amikor azt érzem, hogy tulajdonképpen holnapig kibírom rágyújtás nélkül.
Most még itt tartok.
Ha úgy gondolod, hogy valakinek ez segít, akkor oszd meg… csodát ne várj!
