Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Hűsítő éjszaka

2015. július 09. 07:00 - regulat

Dög a meleg. Bár Bitliszbá azt mondta, hogy a melegben futásra csak egyféleképpen lehet felkészülni…. melegben futással. Azért a többségnél a megfővés [így kell ezt mondani?] erősen rontja az edzés élvezeti értékét. Az ember ilyenkor valami hűvösségre vágyik… [Örkény után szabadon]

merzse.jpgDe ebben a posztban az a jó, vagy inkább az a rossz, hogy amikor kikerül a blogra, már csak félig lesz aktuális, elvégre az éjjel némi viharos szél kíséretében jelentős mennyiségű csapadék hűtötte le a levegőt. De ez még mindig meleg lesz.

Szóval, ha a hűvösebb időt akarja élvezni az ember gyereke, akkor vagy keres magának valami magas hegyet (külföldön), vagy mély barlangot és ott szaladgál, vagy maradnak az éjszakai programok.

Szerencsére a nyár az éjszakai túrák, futóversenyek évszaka. Lesz itt a közeljövőben verseny, közösségi és jótékony futás, és persze túra is szép számmal.

A tapasztalataim vegyesek… már a futások tekintetében, mert ahol eddig megfordultam, ott az volt az érzésem, hogy mintha a rendezők nem tudnák eldönteni, hogy a buli, vagy a sportesemény jelleget erőltessék… vagy csak a bevételre hajtsanak. Mert ilyen is van.

Viszont a túrák csillagos éjszakákon, főleg teliholdnál igazán jók. Úgyhogy az idén vissza kellett térni a tavalyi első éjszakai túrám színhelyére. Ismét Merzse-mocsár éjszakai 10 (MTSZ 0 pont; rendező: Rákoskerti Lemaradás, Földi János, és Bernátné Nagy Katalin).

Denevérmód, ahogy tavaly is írtam.

latszani.jpgGondolom, mondanom sem kell, hogy egy éjszakai túrára a minimum, hogy az ember valami világító felszerelést vigyen magával, a látni és látszani jegyében. Én persze fejlámpa párti vagyok, de ugye az én frizurám bírja…

Kicsit korán érkeztünk a rajt helyszínre, legalábbis a sor ijesztően hosszúnak tűnt, de villámgyorsan apadt és 21.40-kor már útnak is indultunk. Még mindig 25 fokban…  …és bár az itiner azt írja, hogy az útvonal az Erzsébet körúton halad (már a XVII. kerületi Erzsébet körúton), a túra résztvevői eloszlottak az azzal párhuzamos utcákban, mondván, az is a Vida dombra az első ellenőrzőponthoz vezet… Ennyit az útvonalkövetésről. A lényeg mondhatnám, úgyis a Merzse. A „mer’ az olyan szép”, ugye, az éjszakai verzióban azért nem igazán jelenti ugyanazt, amit nappal. Viszont kellemesen hűvösben kocogtunk ellenőrzőponttól ellenőrzőpontig.

Mondjuk az igazi teliholdélményhez korai volt az indulás, de legalább a vérfarkasoktól sem kellet tartani. Kocogtunk. Tulajdonképpen kényelmesen. Már ott, ahol nem süllyedtünk bokáig a homokba… Nem véletlenül ez az edzőterepe a Fussunk Együtt Rákosmentén csapatának.

Az útvonalat könnyű követni a szervezők fényvisszaverős szalagokkal jelezték az utat, illetve a nagyobb elágazásoknál táblákkal is jelezték az utat. Az itiner csak a városi szakaszon kellett (de ott meg nem néztük rendesen)

Ennek köszönhető, hogy az utolsó szakaszon a távot csak fel sikerült kerekíteni 11 kilométerre. Belefért.

1:40:32… nem mintha az idő számított volna, nem vot idő terv, csak a hűsölés… a célban még mindig 20 fok fölött volt a hőmérséklet.

Az éjszakai Merzse igazi családi túra, bár az idén mintha kevesebb családi indulót láttam volna, de az is lehet, hogy csak később indultak neki. ...és haza lehet vinni a cipőben egy komplett homokozót!

latni.jpg

Értékeljünk: Itiner: Tulajdonképpen a Merzsén felesleges, a városi szakaszon, meg az utcanevekkel kiegészített térkép hasznosabb lett volna. Ráadásul eleve nem adok maximumot olyan itinerre, ahol nem szerepel a EP-k közötti távolság. Még akkor sem, ha különben lényegtelen. Így viszont ez 3 pontos. Útvonal: jó, jól követhető (már, ha az elején a helyi népek nem zavarnak össze, de erről a rendező nem tehet, szóval) 5 pont. Frissítés: tíz kilométeren ez kérem már kényeztetés, 5 pont. Az ottfelejtési faktor nem játszik (de nem is akarom kipróbálni) az is 5 pont. Ígértem már a múltkor is plusz pontot a trackért (ha nem én nem is használom), de az nem volt (nem mintha kellett volna).

Összesen: 18 pont a huszonegyből.

merzse10.jpg

…és jövőre, főleg ilyen melegben, tessen jönni! Gyerekkel is. Sőt!

És lesz éjszakai túra a héten is… a Kakukk-hegyen.

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr287610140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bozót · http://www.bozotfut.blogspot.com 2015.07.09. 09:57:18

Ott nőttem föl, naponta megjártuk a környéket télen-nyáron :) Egyszer azért el kéne menni erre a túrára is. Egs nektek!

(azt ugyan nem értem, egy ilyen rövid túrából miért visznek ilyen hosszan "városi" környezetben. Oké, hogy Vida-domb, de ha már Merzse akkor lehetne ott kalandozni)

regulat · http://withoutacatharsis.blog.hu/ 2015.07.09. 10:45:57

@Bozót: Szerintem [de ezt csak én gondolom] olyan rajt helyszínt kerestek, ami jól megközelíthető tömegközlekedéssel, és ahol parkolni is lehet. Ez a kompromisszumos helyszín. A húszas távnak tízzel több Merzse jutott. :)

Bozót · http://www.bozotfut.blogspot.com 2015.07.09. 10:48:14

@regulat: Este/hétvégén az állomásnál is van elég parkolóhely....Na, de nem én vagyok a rendező :)
süti beállítások módosítása