Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Kényelmes harmincas

2015. július 30. 07:00 - regulat

Edzésnek – szerintem - ideális harmincas. Valami ilyesmit mondtam róla tavaly is, azzal a szándékkal, hogy egy-egy ráérő hétvégén… de valahogy kimaradt. Mindegy is, mert lassan, de biztosan kezdenek duplázódni a túrabeszámolók. Az amolyan ugyanaz másodszor, ahol a változást hol az eltelt idő, hol a szervezők biztosítják.

budait.jpgA Budai Tájakon 30 (MTSZ: 66,5 pont; rendező: Rákoskerti Lemaradás és Földi Roland) esetében az elsődleges változás magam jelentettem. Leginkább azért mert a tavalyi fiaskó, azaz a túl gyors haladás tapasztalatából tanulva egy órával később indultam.

Igen, aki futva szeretné teljesíteni ezt a túrát az úgy számoljon, hogy a pontok szigorúan 6 km/h sebességre (futóknak 10 min/km tempóra) nyitnak. Én az időjárásra való tekintettel négy és fél órát szántam a túrára, kevés futással.

Még vizet is vittem magammal.

A gyermekvasutasok reggeli zászlófelvonásának a végére értem Hűvösvölgybe, és bizony fél kilenckor már melegem volt. Ezt azért jelnek tekintettem… elvégre mégiscsak Hűvösvölgy a neve.

Eredetileg sem terveztem túlhajtani magam, de ez végképp meggyőzött arról, hogy a Nagy-Hárs-hegyre dehogy akarok én kocogni, majd csak lefele, hogy azután jelzést váltva a sárgáról áttérjek a pirosra.

A túra útvonalában itt következett az egyetlen szakasz a Fekete-fejig, ahol még kidőlt fák keresztezik a turistautat. Innen békés, lassú kocogás vitt Nagykovácsiig. Itt vált át a túra útvonala a zöld sávra.

budaitaj1.jpg

Mondanám azoknak, akik TT-n kívül vágnak neki, hogy itt van vízvételi lehetőség, azaz a Bánya utcában felé haladva, úgy a túra 13. kilométernél, egy „kék” közkút várja a kiszáradt túrázót.

A túra résztvevőinek népes csoportja élt is a lehetőséggel.

A Rákoskertiek dicséretes mániája a szezonális gyümölcs, mint frissítés. Zsíros-hegyi ellenőrzőponton volt dinnye… Innen kényelmes kocogás Solymárra, ahol az ellenőrző pont a Mátyás-domb. Nem mond semmit? És úgy hogy Szarkavár? Úgy sem. Akkor legyen Solymári vár, ami vagy vár volt, vagy kolostorerőd… vagy valami. Talán soha sem tudjuk meg. Mindenesetre a túra résztvevői most ingyen meglátogathatták.

budaitaj2.jpg

Tavaly itt kezdett szétcsúszni a túra… aminek mint tudjuk, a Füli büfénél való depózás lett a vége. Ez az idén már azért is elmaradt, mert a Virágos-nyeregnél időnként ideiglenesen állomásozó lakókocsi büfé, most nem volt sehol. Pedig…

Pedig a Zsíros-hegyig gondosan őrizgetett másfél liter vizem kezdett elfogyni, és megint úgy jártam, hogy az ivástól csak szomjasabb lettem, ami nem jó.

Szóval a Virágos-nyeregnél vissza a sárgára, és lendületből letudtam az Újlaki-hegyet. Innen Hűvösvölgyig, már szinte gyaloggalopp, de ebben a melegben elfáradtam. Hiába lejtő az utolsó kilométer a Vadaskerti-hegy után, nekem nem volt kedvem még kocogni se.

bt30.jpgAzért így is beértem 4:28:16 alatt.

Várt már a házilimonádé…

Mondtam én, hogy cca 4:30 lesz a vége.

Megint csak azt mondom, amit tavaly, hogy neki kell ennek vágni hűvösebb időben, mert ez egy jól futható, nem túl nehéz (31,45 km; 1060 m szint) útvonal, ami edzésnek ideális, már ha az ember nem magashegyi túrára, futásra gyúr.

Értékeljünk: Itiner: A nekem tetsző minimál (és nehezen ázó papíron) Ez 5 pontos. Útvonal: jó, jól követhető (még itiner nélkül is) 5 pont. Frissítés: Pont annyi, amennyi kell, külön dicséret a gyümölcsért… 5 pont. Az ottfelejtési faktor nem játszik, szintén 5 pont.

Pluszpontos rész az nem volt, de ez így 20 pont a húszból…

 

cipő: Asics Gel Fuji-Trabucco G-TX (még bírja, de érződik rajta a 1000+ kilométer); túrabot: Quechua Arpenaz 200; zsák: Quechua Diosaz raid 10; kompressziós szár/zokni: az nem volt.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr367662628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása