Frankón azon gondolkodom, hogy mi a bánatos lótüdőt lehet írni ötödszörre arról, hogy már megint lefutottam, így szeptember elején, az immár 30. (és jelenleg a Wizz Air nevét viselő) Budapest Félmaratont. És jó volt. Ezt mondtam a tévében is… állítólag. Mert én nem emlékszem mit mondtam, az adásról meg lemaradtam.

Ez, már a Budapest Félmaraton, nálunk, a Pénzügyőr SE-nél ráadásul afféle házibajnokságféle is, így az ember nem szívesen hagyná ki… meg ez volt anno az első. [Már félmaraton. Hivatalosan.] Meg itt voltam a leggyorsabb. Mert van, amikor az dicsőség. Meg a leglassabb is…

Az idén lényegében pihenek. Nem, nem úgy pihenek, hogy kanapé, tévé, meg csipsz, csak úgy hogy nem voltak nagy tervek. Nem volt rágörcsölés semmire. Futottam ott és annyit, amennyi éppen jól esett. [Tulajdonképpen a lekocogott túrákat is beleszámolva, ez olyan kettő és fél… ezer kilométer. Nem kevesebb, csak lassabb. Mondhatni csak az ízéért…]

Szóval gondoltam erre azért csak rápihenek, mert a tisztesség úgy kívánná. Kedden tényleg csak örömfutás volt mind a huszonegy kilométer. Csütörtökön elfelejtettem, hogy nem is akartam futni…. lett egy rövid tizenegy. Szombaton meg a Meteor volt, amit már régen szerettem volna. És visszafogottan csak a 21/A-t vállaltam be, de erről majd kedden… Lényeg, hogy a Meteor hangulata vitt az aszfalton is.

A borongós szombat után, vasárnap ragyogó napfényben várt mindenkit a liget. Séta a harmatos fűben... még futás előtt.

Egy valami hiányzott belőlem. Én ilyenkor már látni szoktam magam futni, meg tervezem, hogy mit, hol, mikor… [nem, nem a frissítést, az egy pohár víz a végén]. Ruhatár. Csapatfotó.

Jut eszembe ruhatár! Mondtam én, hogy tanul a BSI a tavasz fiaskóból. Tudtommal, most nem is volt gond.

A rajt előtt a zónában még beszélgetés. Azt hiszem két éve voltam ilyen nyugodt… Csak arra koncentráltam, hogy az Andrássyn nem elfutni, mert a franc se tudja, hogy milyen ütemben melegszik az idő…

És rajt. Az első két zónából indulni azért jó, mert aránylag szellős, és tudja az ember a tempóját futni, már ha nem totyognak előtte záróbusz pánikosok, akik azzal akartak időt nyerni, hogy olyan tempót írtak be a nevezésnél, amit max száz méteren tudnak tartani.

Az Andrássyn láttam meg, hogy előttem úgy százötven méterrel egy csapattárs fut. Robi. A hátán van valami cetli. Gondoltam megnézem. Csak halkan jegyzem meg hogy összességében bő két perccel futott jobbat, mint én. Én meg rövidlátó vagyok. Így ennek a százötven méternek olvasástávra csökkentése Kitartott az Erzsébet hídig… az a táv negyede… és huszonkét percen belül voltam. És közben csak azért nem álltam meg kedvenc szurkolómnál, mert akkor biztosan lemaradok.

Jut eszembe. Ez volt az első alakalom, hogy az órán megjelenő adatokat minimalizáltam. Így nem zavart a szívritmus, nem mutatott köridőket, csak eltelt időt és átlagtempót.

És az volt a hátára írva, hogy „17x-es teljesítő”… Megnyugodtam, hogy nem az van ott, hogy szamár és visszavettem a tempóból, hogy a rakpart a túloldalon kényelmes legyen. A Vámpalotánál tényleg szép a díszburkolat, de lefelé sem jó rajta futni, hát még fölfelé.

Át a Szabadság hídon. …és megütött a meleg, valahogy nem esett jól az Egyetemrakpart, meg a Budai alsó. Tizedik kilométer, negyvenöt percen belül. Ez azért visszahozta a kedvem.

Eddig sima ügy. Vissza Pestre. Rakpart… Váltózóna… Integetés, örülés. Futás, mert van még tíz egész a kilométerekből.

Meg meleg. Most bezzeg nincs szembeszél a rakparton, az úgy látszik, csak akkor jön, ha különben sem megy a futás. Tizenöt előtt egy kis pacsizás…. a harmadik öt kilométer már kicsúszott a huszonhárom percből. Én csak azt láttam az órán, hogy az átlagtempó még most is cca 4’30” [kerekít az a dög].

És jött az utálatos rész a Nyugati felüljáróig. Nem tudom miért én nem a felüljáró miatt aggódom, hanem az odavezető kacskaringót, zeget, meg zugot nem bírom. Valószínűleg még mindig nem dolgoztam fel, hogy öt éve ezen a szakaszon lettem rosszul.

Felüljáró. Saci, aki nem néni… pacsi. Lejtő. Matek. Valaki ismerősöket előzök, de nem is fogom fel. Tomból bennem, a hiúság és a hülyeség, azt számolom, hogy be tudom-e húzni magam 95 percen belülre. Mondtam már, hogy a gondolkodás lassít?

Az óra azt mutatja, hogy 4’35”-ös átlag környékén vagyok, meg közben már a Dózsán… A Hősök tere sarkán nézem az órát, ha négy perces… hagyjuk! Szerintem hangosan röhögtem ki magam. Az utolsó kétszázat megnyomva… csőlátás... bent.

1:36:45… Szerintem nem rossz.

610. hely.

A korosztályomban, meg a 71. a hétszázhuszonhét célba érkezőből.

A gyomrom sem fáj. Elégedett vagyok… Talán ezt mondom a tévéseknek is, akik megállítanak. Talán. Mint említettem, én nem emlékszem, és nem láttam. De jobb is így.

Egy ilyen eredménnyel jövőre is kiegyeznék. Látatlanban.

cipő: ASICS GT 2000