Szóval az van, hogy 2015. szeptember 19-én Salomon Citytrail túltengés volt. Reggel hirtelen nem is tudtam, hogy én melyikre neveztem. Szerencsére rájöttem, hogy, ha nincs érvényes útlevelem, akkor kizárt, hogy Johannesburgban kellene lennem, ami azért is jó, mert míg ott esőre állt és sokan fáztak, addig a Gellérthegyen ragyogóan sütött a nap. No de mielőtt nekivágnék a 4,5 kilométernek, kezdjük kicsit távolabbról...
Engem is, mint nagyjából mindenki, aki felnőtt fejjel kezd (újra) sportolni, az elején a „meg tudom csinálni” mozgatott. Így igyekeztem a versenyeken a leghosszabb távot választani, ráadásul mindig jobb eredményt akartam, és el voltam keseredve, ha nem sikerült. Aztán rájöttem, hogy futásban a mentális határom, valahol kettő és fél óránál van, így megragadtam a rövidebb távoknál...
Emlékszem, amikor egy-egy versenyen, ahol a leghosszabb táv még a félmaratont sem érte el, olyan hangulatban álltam a rajthoz, hogy „ááághh, ezt kisujjból”… aztán némelyiket megszenvedtem. Így szép lassan megtanultam…
Most kéne annak jönnie, hogy élvezni a rövidebb versenyeket, de nem az élvezeti értékkel volt gond korábban sem, hanem azzal, hogy vagy túl sok maradt bennem, vagy akár egy hat kilométeres versenyen is féltávnál elfogytam. Az agyam a tempóválasztásban egyszerűen csak húsz kilométer körüli távban tudott gondolkodni. Az meg ugye hat kilométeren lassú.
Szóval, szép lassan megtanultam beosztani az erőmet. És ez az a pont, ahol egy olyan verseny, mint a Salomon Hervis City Trail Budapest, igazán élvezetessé kezd válni. Mondjuk, erőbeosztásban még van mit gyakorolni. Tehát másodszor a Gellért-hegyen, viszont, ha jól láttam, most egyedül képviseltem a Pénzügyőr SE-t.
Megint csak a rövid távon, mert úgy gondoltam, hogy erőből futva éppen elég nekem a 4,5 kilométer, a kilenc aránytalanul hosszabb időt, és több energiát igényelne. Tavaly éppen hogy huszonkét percen belül (21:57) értem célba, és ezt akartam javítani. Úgy számoltam, hogy még a harminc(!) másodperc is összejöhet. Nem jött össze!
Azt tudtam, hogy ennél a versenynél, ha az ember jól akar futni, akkor a rajtnál nem szabad kényelmesnek lenni, előre kell állni, mert eleve másodperceket lehet bukni az szűkebb ösvényeken. Nem szégyenlősködtem, kb a negyedik sorból indultam. Sajnos mások sem. És itt most azokra gondolok, akiknek már az első pár méter emelkedője is gondot jelentett. Utólag visszanézve furcsa, hogy az első kétszáz méterről beszélek, utána már van hely. Mondjuk a tavalyi hűvösebb időben jobban élveztem az utat a Citadelláig, de ez sem volt rossz. Utána két kilométernyi örömfutás, bár az eső által kimosott ösvények engem inkább visszafogtak, mint segítettek.
Sokan zenére futnak, nekem ehhez nem kell lejátszó… ha akarom, ha nem, időnként valami zenerészlet szól, dübörög a fejemben, főleg versenyeken. A jobbik eset, ha szól, mert ha dübörög, akkor csőlátásom is van… valaki egyszer azt mondta, hogy olyankor dübörög, amikor anaerob zónában futok… Nem értek hozzá, lehet.
Az viszont biztos, hogy Filozófusok kertjénél nem álltam meg sem meditálni sem frissíteni, hanem vitt a Gop, gop…
Ezt majd a végén megmutatom. Az van, hogy előző este belenéztem a Nappali őrség című filmbe, és pont Verka Szergyucska eme mulatósa ment, oszt jól beleragadt a fejembe.
Jött a legnehezebb kilométer, a negyedik. Egyrészt mert szűk ösvény némi turistával megszórva, másrészt, mert emelkedik, harmadrészt meg ott van benne egy lépcső… megint nem tudtam felfutni rajta. Kb öten-hatan előztek meg, vagy inkább vissza. Ez van! Viszont a combom beállt mire felértem. Imitáltam valami futást az emelkedőn… tavaly még ez sem ment… és ólomlábakon befutottam.
21:30 azaz huszonhét másodperccel jobb, mint tavaly. Ért egy nyolcadik helyet.
Azért ez sem rossz…. jövőre még jobb lesz. Mondjuk három másodperccel.
Élveztem, de nem hiányzott belőle még egy kör, csak azért, mert van kilenc kilométeres táv is.
Most megint elhatároztam, hogy majd megyek edzeni a Gellérthegyre, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy ez megint csak fogadkozás, elvégre nekem ott a HHH.
cipő: Asics Gel Fuji Trabuco 2
Ja, és ígértem Verka Szegyucskát... nem kell megrökönyödni, nekem erre a napra ez jutott.
