Nem vagyok egy heti rendszerességgel túrázó, de a 11 éves lányommal igyekszünk minél több túrás – futós rendezvényre eljutni.

A tavalyi évet jó szokásunkhoz híven sportos nappal kívántuk zárni, így nagyon megörülünk az Ötpróba Rióba Margitszigeti rendezvényének. Igen, tudom, most azt mondjátok, lusta Pestiek vagyunk, talán még vállalom is (na de kérem, kikérem… ), de úgy gondoltam, hogy ez az esemény – a leírásából fakadóan – kiemelkedő élményt nyújt majd.

Nos, a kiemelkedő élményt meg is kaptuk, csak nem úgy, ahogy vártuk.

Úszásra és a 12 km-es túrára neveztünk, előrelátó módon online (ennek később még jelentősége lesz!).

Az úszás miatt háromnegyed kilencre kellett – volna – az uszodához érnünk, de nem jártunk sikerrel. A kora reggeli mínuszok csak úgy röpködtek mire negyed kilencre megérkeztünk. Voltam olyan naiv, hogy azt gondoltam fél óra elég lesz az összes teendő elintézésére, és vígan lesz időnk átöltözni az úszáshoz.

A Margitszigeti Atlétikai Centrumba megérkezve hatalmasan kígyózó sorokat láttam, de teljes nyugalommal közöltem lányommal, hogy no para, mi onlányok vagyunk. A sátrak előtt vagy nyolc sor állt. Nem rövidek. Soronként húsz-harmincfős emberkígyó. Néztünk. Olvastuk a kiírásokat, hogy hova is álljunk, mert még be kellett fizetni a 3000 Ft-os fejenkénti díjat – melyből 1000 forint a regisztrációs, 1000 Ft a versenyszámonként számítódott.   Ekkor szembesültem a ténnyel, esélytelen lesz ezt időre elintéznünk, ugyanis minden egyes lépéshez külön sorba kellett állni.

Volt sor az:

1. online regisztrációval rendelkezőknek, ahol miután bemutattad a kinyomtatott visszaigazolást, beállhattál a következő sorba, a
   
2. pénztárhoz ahol befizethettünk a nevezési díjat, majd
   
3. a karszalag átvételéhez,
4.  az ajándékcsomag átvételéhez,
5. a rajtszám és itiner átvételéhez,
6. az indulási kezdő bélyegzőhöz, és indulási idő feljegyzéséhez, valamint
   
7. a helyszíni regisztráció intézéséhez.

A sorok száma csak azért volt aggasztó, mert mindegyikbe külön kellett beállni, ami nem kis időveszteséget okozott. Egész pontosan 58(!) percig álltuk őket. Így természetesen lemaradtunk az úszásról.

Sajnos az online visszaigazolást nem nyomtattuk ki, mert – ahogy hallottam sok más sporttárssal egyetemben – nekünk sem volt egyértelmű, hogy nem elég, ha az okos telefonon bemutatjuk. Így a rendezők, látva a kaotikussá váló helyzetet azt javasolták, hogy a gyorsabb ügyintézés reményében a helyszíni nevezés sorban próbálkozzunk. Mi pedig szófogadó kislányok módjára meg is tettük, csak épp azt nem közölték, hogy ha a helyszínen nevezünk, már nem jár az ajándék póló. Na, nem mintha emiatt mentünk volna, de a lányom gyűjti ezeket az emlékpólókat. Most mit csinálhattam volna, naná, hogy patáliát csaptam, miszerint én póló nélkül egy tapodtat sem megyek arrébb a sorból. Miután megkaptuk az ajándék pólónkat, még gyorsan visszaléptem, soron kívül visszakérni az úszásunk nevezési díját, hisz esélyünk nem volt még pótlólag is indulni, hisz a 12 km-es túrára az indulásokat 10 óráig hirdették meg. Ekkor már elmúlt fél tíz.

Ennyit a morgásból.

Elindultunk a Margitszigeti 12 km-es túránkra. December 31.-e, kora délelőtt lévén az sziget szinte üres volt. Káprázatos napsütés, mínusz pár fok, tiszta levegő, és csend volt a jutalmunk az indulás előtti anomáliákért. Az első körünket magunkhoz képest nagyon gyorsan, 41 perc alatt tettük meg. Igen, magunkhoz képest, mert mint már jeleztem, mi „kocatúrázók” vagyunk. Az élmény nekünk nem csak a szintidőhöz kapcsolódik. A második körünk már lassabbra sikerült, mert a szigeten tanyázó mókusok magánszámát muszáj volt végig néznünk. Így is szintidőn belül értünk be a célba, és igazán jól éreztük végül magunkat.

A beérkezés után megvolt az elmaradhatatlan zsíros kenyér és meleg tea, na meg a befutó szelfi is.

Azért mikor Lili megkért, hogy jövőre ne jönnünk erre a szilveszteri rendezvényre, örömmel egyeztem bele.                                                                                     

Összefoglalva egy – számomra – kritikán aluli indulás után szép délelőttel ért véget a 2015-ös év utolsó napja, és végül is ez a lényeg.

Balassa Gabi
www.mellrakforum.hu