Hagyományosan - mondta Csipi a gulyása felett, Nagykovácsiban - ez az a táv, ahol több a teljesítő, mint az induló. - Mind a ketten hetvenöt kilométernél jártunk, csak míg ő ment tovább a százon, addig én ide indultam.

Nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben a száz kilométeres táv. És biztos, hogy végig is tudtam volna menni rajta, csak valamiért úgy éreztem, hogy még nincs itt az ideje.

Mondjuk az elmúlt hetek alapján azt gondoltam, hogy valami nincs rendben az erőnlétemmel, így az utolsó pillanatban, amikor előneveztem, mégis a KeSaPiZ 75-ös (MTSZ: 158,3 pont, rendező: Ösvénytaposó Baráti Társaság) résztávja mellett döntöttem, mintegy jövőre halasztva a teljes távot.

Bevallom az is benne volt ebben, hogy tavaly nem nagyon, de megszenvedtem az ötvenest. De bíztam benne, hogy megtanultam a leckét. …és azóta már túl vagyok két, hetven kilométer feletti, meneten.

Szóval óvatosan terveztem, mert ugye mindig ott kavar a hátérben a nagy tréfamester az időjárásfelelős.

A teljes távot tekintve a KeSaPiZ, azaz a kék, sárga, piros, zöld, egy olyan túra, mintha egy légy repkedne a térképen Budapest és Nagykovácsi között. Zugliget – Nagykovácsi – Csillebérc – Nagykovácsi – Zugliget.

Tizenkét órát adtam magamnak, hogy másodszor is Nagykovácsiba érjek. Elvégre onnan még haza kell buszozni.

Nyolc óra után pár perccel indultam, mert bár 7 km/h sebességre nyitnak a pontok, az első szakaszon könnyű ezt a sebességet legyorsulni. Sokat felesleges is írni róla. Zöld sávon a Felső-Kecske-hegyig, onnan a Kék sávon Nagykovácsiig, ez gyakorlatilag azt jelent, hogy a csinálunk egy hurkot a Hármashatár-hegyen.  És ez az a pont, ami képes még rutinos túrázókat és terepfutókat is megtréfálni. Pedig leírva olyan egyszerű.

Árpád- kilátó először: balra kék és zöld, majd a focipályánál jobbra zöld.

Árpád-kilátó másodszor: jobbra kék és zöld, majd a focipályánál, balra kék. Ennyi.

Hányszor néztem be ezt én is!

A kellemesen hűvös időnek köszönhetően a tervezettnél gyorsabban értem az első szakasz végére Nagykovácsiba. Itt frissítettem először, plusz beszereztem fél liter kólát, irány Csillebérc a sárga sávon.

Persze a Kötők padján (ha máshol nem is), megállok fotózni.

Kezd meleg lenni. Sófoltok tarkállanak a felsőmön. Lassulok. De még bőven a pontnyitás sebessége felett érek a Virágos-nyereghez. Ellenőrzőpont. Tavaly se a mienk volt. Idén se az. Újlaki...

majd Vadaskeri, Hűvösvölgy… Hárs-hegy. Magamhoz képest jelentős a folyadék fogyasztásom, elfogyott fél liter víz, és a kóla fele. Tavaly itt készültem el az erőmmel. Utáltam a Hárs-hegy minden centiméterét. Az idén meglehetősen könnyen jutok fel. Meglehetősen. Úton útfélen a delírium különböző fokozatában leledző egyetemistákkal tele a hegy… Mondjuk sok vizet nem zavarnak. 

Kocogok tovább. A Csacsi-rétnél leválik az ötvenes táv, mennek vissza Zugligetbe, én meg szép lassan befutok Csillebércre.

A második szakasz is jobban sikerült, mint terveztem, de valahogy nincs kedvem újra nekiindulni. Frissítek, pakolgatok. Órát cserélek. Még van amper a Garminban, de végig nem bírná. Felveszem a TomTom órát… Közben hallom, hogy vannak kiszállók… Nem csoda. valahogy nyomott az idő.

Azért csak nekiindulok a harmadik szakasznak. Kétszer is. Elfelejtettem az órát elindítani. Ennek a levét iszom majd a célban, amikor azon bosszankodom, hogy egy perccel kicsúsztam a tizenegy órából.  Szóval jön a piros. Előbb kereszt, aztán sáv. Decemberben ez a szakasz bő két óra alatt volt meg. Most, egy ötvenessel a hátam mögött, minimum három órával számolok. …és akkor még világosban odaérek. Csak a János-hegyen legyek túl.

Nehezen indulok. A fejem kocogna a lábam nem. Túl sok volt a pihenő. Azért a lejtő segít. A végvárinál szinte már-már futásnak nevezhető a mozgásom. A Makkosi réten szerencsére nem vágok át, így időben észreveszem az ellenőrző pontot, szemben a templommal.  

Fogynak a kilométerek. János-hegy. Vízpótlás. Annyit iszom, mint a gödény. Az Erzsébet-kilátónál tömeg van, ellenőrző pont nincs.

Új fohászba kezdek. Csak a Fekete-fejen legyek túl.

A Szépjuhásznénál betolok egy energy shotot. Tulajdonképpen a placebo miatt. Komolyan nem tudom, hogy szükségem volt-e rá. De mentálisan mindenképpen jól jött.

Valahogy könnyebben értem a Petneházyhoz. Tulajdonképpen az volt a furcsa, hogy az itt szokásos még egy utolsó erőfeszítés a célig érzés, teljesen elmaradt. A „be-é-rek-vi-lá-gos-ban” ütemére szedtem a lábam. Igaz, már csak a lejtőkön kocogtam. Aztán egyszer csak kibukkan a fák közül Nagykovácsi… lekocogok a völgybe. El a temető mellett.

Cél. 11:00:47

Shazbat! Ez utóbbi a negyvenhét másodpercnek szólt. Nem mintha számítana, de mennyivel szebb lenne, ha tíz órával kezdődne.

Elkanalazom a gulyást, iszom egy sört. Csak kényelmesen. Közben befut Csipi… Valahogy megnyugtat a tudat, hogy nem kell tovább indulni, hogy nem kell a fejlámpát elővenni.

Majd jövőre.

Bő negyvenöt percet tökölök, és hazaindulok. Örömmel konstatálom, hogy nem vagyok robot. Kellemesen melegít az étel és a sör. Az utóbbitól kicsit szédülök eleinte. Gazdaságos mámor, ha előtte lekocog az ember bő hetven kilométert. A buszmegálló felé menet jönnek szembe a túratársak. A többségükről tudom, hogy ők mennek még egy kört.

A pontozás: Az itiner az útvonal és a frissítés 5 pontos. Ottfelejtési faktor: 3 pont.

Pluszpont a 75-ös távon nem jár a csomagmegőrzésért, az ötvenesen és a százason járna. A túra futóbarát és a pontnyitások sebessége eleve meghirdetett, így jó tervezhető az indulás, ami összesen 2 pont. Track is van. Ez így összesen: 18+3 pont.

Azt hiszem, hogy erre az évre jó döntés volt a hetvenöt. Nem, mintha nem ment volna a teljes táv… de így jobb volt.

Az útvonal (ahogy az órám mérte):

A szintemelkedés (ahogy az órám mérte):

ami a földet tapodta: ASICS-Gel Fuji-Trabuco 5;

ami támasztékul szolgált: Komperdell Carbon Balance;

a csomag: Quechua MT20 (tartály nélkül);

ami az időt és az utat mérte: Garmin FR 220 és TomTom Runner

a fejlámpa: az nem kellett.