Van egy túra, aminek az útvonala, mondhatni ujjgyakorlat a számomra, leginkább azért, mert az útvonalának az egyszerűsége már első alkalommal úgy megtetszett, hogy azóta rendszeresen megfutom, amúgy hirtelen felindulásból. Szóval, aki a Budaiban egy közepesen erős harmincasra vágyik annak ez ideális.

Maradjunk annyiban hogy ez a sárga – piros – zöld – sárga út Hűvösvölgyből, Hűvösvölgybe… ez az én méréseim szerint úgy 30 kilométer, 950 méter szintemelkedéssel. Igazán jó edzőterep.

Igen, ez a sokaknak ismerős Budai Tájakon 30 TT (MTSZ: 66,6 pont; rendező: Rákoskerti Lemaradás).

Nekem mindössze egy bajom van ezzel a túrával, hogy amikor hivatalos teljesítménytúraként teljesítettem, még egyszer sem sikerült négy órán belül körbeérnem, holott ködös őszi reggeleken ez bizony úgy félórával gyorsabban szokott sikerülni.

Ebből már érezhető, hogy eddig itt nem a táv volt az ellenfél, hanem a meleg. Azt meg ugye a rendezők nem tudják befolyásolni.

…és természetanya kihasználva helyzeti előnyét az idén is bedurrantotta a kemencéket, mintha azt akarná üzenni, hogy menjünk inkább strandra… Juszt sem.

Osztottam, szoroztam, és úgy gondoltam, hogy kilenckor kell elrajtolnom Hűvösvölgyből. Mondjuk, azt nem tudom, hogy ezt hogy számoltam ki. Mindenesetre valami nagyon félrement, így nem is úsztam meg a déli hőséget, pedig ugye az kellet volna megcélzott négy órán belüli teljesítéshez.

Az útvonalról már tavaly is azzal a szándékkal írtam, hogy a lehetséges hibák (úttévesztés) elkerülését segítsem. Az idei tapasztalat is az, hogy a túrán a legtöbb gondot a piros sávon vezető szakasz okozza… többször, mint én gondoltam volna.

Szóval rajt a Hűvösvölgyből a sárga sávon.

Egyszerű, leizzasztó út a Hárs-hegyen keresztül majdnem Szépjuhásznéig. Mondhatni semmi különös. Már, ha az nem különös, hogy alig-alig futottam bele, mégis ömlött belőlem az izzadtság, mire elértem az ellenőrző pontot, a Kaán Károly kilátó utáni kilátó pontnál.

Azaz mégis, mert bizony ott, ahol a sárga sávon először kereszteztük a Hárs-hegyi körutat, már találkoztunk egy eltévedt túratárssal. De erre majd mindjárt visszatérek.

Szóval az első ellenőrzőpontig sima az út (már tájékozódásilag, mert különben lóg az ember nyelve mire felér) utána vár egy kellemesnek csak a kiálló kövek miatt nem mondható lejtő, és még a Gyermekvasút előtt jelzést váltunk. Jobb kanyar és piros sáv, a Hárs-hegyi körúton.

Hát izé, van, akinek már ez sem jött össze és megindult a sárga és a piros sáv közös szakaszán a János-hegy felé. Ez lenne az első hiba lehetőség. (cca 3,2 kilométernél járunk)

…és bő egy kilométerrel arrébb következik a második, amikor az ember kihagyja a bal kanyart és megy tovább a Hárs-hegyi körúton. Pont így járt az a túratársunk, akivel még felfelé menet futottam össze.

Persze, akinek van helyismerete, az most talán fogja a fejét, hogy hogy lehet ezt benézni, pedig nagyon könnyű.

Én mindenesetre terv szerint haladtam (még, ha nem is volt jó az a terv, így utólag). Irány a Fekete-fej, ahol az idén sajnálatomra nem volt pettyes pont őr. A szervezők folyadék utánpótlásról először a második pont után a Petneházy-rét sarkán gondoskodtak. Ez ebben az időben fontos, hiszen az első nyilvános kutak Nagykovácsiban vannak…

Iránya Kecske, majd a Vörös-pocsolyás hát… ezen a szakaszon lett volna a harmadik eltévedési lehetőség, de valaki (gondolom a rendezők) akkora nyilat festett az útra, hogy lehetetlen nem észrevenni. A Vörös-pocsolyás-hát névadójánál megálltam egy kép erejéig… Nem is tudom mikor láttam utoljára kiszáradva.

Valahol ezen a szakaszon értem be Andit, így valószínűleg a futasárkányon is lesz poszt erről a túráról.

Úgy 10,4 kilométernél jön az általában kényes jobb kanyar, aminek a behívója szépen fel van festve, de a flóra rendszeresen benövi, így sokan nézik be és mennek tovább egyenesen.

Most erre esély nem volt, mert valaki szó szerint rendet vágott a susnyásban.

Sima út Nagykovácsiig.

Itt már szinte nem lehet hibázni. Azaz de, a piros ad egy utolsó hibalehetőséget, annak, aki nem veszi észre, hogy hol válik külön az időközben becsatlakozott zöld sávtól. Ők esetleg felmennek Szénásokra, ami különben tök jó hely, csak egy kicsit szintes és időigényes kitérő ezen a túrán.

Egyébként Nagykovácsi és később Solymár az útvonal két utánpótlási bázisa közkutakkal és bolttal. És persze Nagykovácsi túloldalán, a zsíroshegyi ellenőrzőpontnál várja a félig főtt túrázót a dinnye.  Útközben többen is egyszerűen csak dinnyés ellenőrzőpontnak hívták. Remélem még sokáig megtartják a Rákokertiek ezt a jó szokásukat.

Innen lényegében lejtő a Solymárig. A Szarkavárhoz úgy érkeztem, hogy simán beérek négy órán belül, aztán az emelkedőn megütött a nap.

Szerintem volt vagy harminc fok, (bár a meteo szerint csak a hőérzetem csalt meg) és lelassultam. …és még várt rám a Csúcs-hegy a zöldön, és az Újlaki-hegy a sárgán.

Mire az utóbbira felvergődtem elengedtem a négy órás tervet. Pedig még meglehetett volna.

És persze a hegytetőn megcsodáltam a pontőrt, aki a szememben egy hős, hiszen felcipelt vagy húsz liter vizet. Bevallom én bizony ebben a hőségben képtelen lettem volna.

Fényképezéssel álcáztam, hogy alig éreztem magamban erőt az utolsó három kilométerre.

Aztán csak elindultam. Nem tudom, hogy mikor ment ilyen nehezen ez a szakasz. Levergődtem a Hátárnyeregig, majd fel a Vadaskerti-hegyre… onnan már csak egy szép hosszú lejtő a Lángosozóig… valamennyire összeszedtem magam. Ha ott van a vége… de van még onnan kétszáz méter emelkedő a Gyermekvasút végállomásáig. A leghosszabb kétszáz méter volt ezen a szombaton.

4:01:40… bosszantó végeredmény, mert olyan nincs, hogy ezt az alig két percet nem tudtam volna valahol ledolgozni. De nem tudtam.

A célban megittam vagy másfél liter limonádét. Simát, narancsosat, szedreset… édeset, savanyút, hideget. Baromi jól esett.

Bármennyire is kikészített a meleg (annyira azért nem), bármennyire nem jött össze a célidő, nekem akkor is ez az egyik kedvenc túrám, és persze az egyik kedvenc futóútvonalam. De ismételni, csak hűvösebb időben, és korábbi indulással fogok, hogy még tizenkettő előtt beérjek.

És jövőre akkor is meglesz a négy órán belüli célba érés, még, ha plusz negyven fok is lesz. Remélem.

A pontozás eredménye, akár csak tavaly 20+2 pont. (Akit az indoklás érdekel a fentebb linkelt tavalyi posztban megtalálja).

Az útvonal (ahogy az órám mérte):

A szintemelkedés (ahogy az órám mérte):

ami a földet tapodta: Salomon Speedcross 4;

ami támasztékul szolgált: Komperdell Carbon Balance;

a csomag: Quechua MT 20 (tartály nélkül);

ami az időt és az utat mérte: Garmin FR 220.