A PSE amatőr (ezt nem győzöm hangsúlyozni) versenyzői sokan vannak, az ország sok pontján, így sok versenyről van tapasztalatuk, élményük. Megfordulnak kis és nagy versenyeken egyaránt, egyéniben, váltókban. Indulnak, hosszú és rövid távokon egyaránt.
Ez azért szerencsés helyzet, mert sok helyről érkeznek a beszámolók. Március 11-én például az Optivia kupa 50 kilométeres távján, volt egyéni versenyzőnk is, és volt párosban induló is.
Nem csak az illendőség, hanem a dobogós helyezés is úgy kívánja, hogy először Mónika beszámolóját idézzem fel.
Tavaly október-november körül megkeresett egy kedves futótársam, hogy elmennék-e vele párban lefutni az 50 km-t az Optivitán. Mivel szeretem a kihívásokat és versenyen ez az eddigi leghosszabb távom, így rögtön igent mondtam.
Sajnos a február nem úgy alakult, ahogy azt terveztem, két betegség is ágynak döntött, így a felkészülésem nem volt az igazi. Párommal megbeszéltük, hogy nincs kényszer, érezzük jól magunkat, nem kell hajtani. Fehérvárról sokan mentünk, egy kis tábort vertünk a pálya szélén, ahol az egyéni frissítéseket oldottuk meg. A többiek egyéniben futottak 50, illetve 100 km-t.
Megbeszéltük, hogy én kezdek, aminek a rajt előtt már nagyon örültem, mivel csodálatosan kisütött a napocska. Előre elterveztük a frissítéseket, 10 km-nél kértem egy gélt – nem sokat tudtam reggelizni - majd 15 km-nél egy sótablettát.
A rajt egy kicsit megtréfált, mivel chipes időmérés volt a versenyen, úgy gondoltam mindegy honnan indulok, így beálltam az utolsók közé. Vártam, hogy áthaladjunk a chipkapun, de mint kiderült az nem fog megtörténni. Tudom, hogy az a pár másodperc/perc nem oszt, nem szoroz, de akkor is! Bosszantott!
A pálya egy 5 km-es kör volt, az elején kisebb emelkedővel, 2,5 km-nél fordítóval. A BSZM közelsége miatt megpróbáltam arra készülve felmérni magam, kíváncsi voltam, hogy 15 km-ig milyen tempót tudok tartani, természetesen nem elfutva az elejét, hiszen onnan még 10 km kell lefutnom. Minden körnél kezembe nyomta a váltótársam, amit már előre megbeszéltünk, illetve első körnél a hosszú ujjú felső és a sál, második körben már a karszár is lekerült rólam. A központi frissítőnél megállva próbáltam pótolni a folyadékot.
Az első 15 km nagyon jól ment, élveztem minden percét, a következő 5 km-nél már lassítottam, illetve az utolsó kör elején elkezdtek görcsölni a vádlijaim, így emiatt nagyon figyelnem kellett minden lépésre. A 3. köröm után láttam a kijelzőn, hogy 2. helyen állunk, bár fogalmam sem volt arról, hogy hány induló közül, vagy kik az „ellenfeleink”. Mutattam is a páromnak, aki azt mondta ne aggódjak, majd ő tesz róla, hogy lejjebb csússzunk.
Jó volt minden egyes körben szurkolni egymásnak, egy-egy intéssel, egy-egy hajrával tartottuk a „kapcsolatot”.
Célba érkezésemkor az óra 2:28 órát mutatott és még minding a 2. helyen álltunk, a többi már csak a páromon múlott…
Szerencsére - önmagához képest - ő is jól futott, így a végén megszereztük a 2. helyet, bár a páros csapatok tábora nem volt túl népes, mi mégis nagyon boldogok voltunk.
…és volt az urak mezőnyében egy egyéni indulója is az egyesületnek, Lajos, aki négy nappal később egy korosztályos ezüstöt hozott el Pestszentimréről. Most az ő beszámolója következik:
Már tavaly eldöntöttem, hogy 2018. évi első versenyként az Optivita Ultrafutó Kupa keretében megrendezésre kerülő 50 km-es verseny teljesítését célzom meg, amit idén is Velencén rendeztek meg a 100 km-es OB-val együtt. Előző évben is ezzel a versennyel kezdtem meg a szezont. Így abban az élményben is részem volt, hogy újraláthattam futni hazánk legjobb ultrafutóit.
A 2017-es évben utolsó versenyem a 12 órás ultrafutás volt szintén Velencén még szeptemberben, így maga versenyzés is hiányzott már. Elterveztem egy sokkal profibb felkészülést, de sajnos azt nem sikerült megvalósítanom. Némi kihagyás után a felkészülést novemberben kezdtem meg, márciusig 5 hetem esett ki megfázás illetve lábsérülések miatt. Így ez meglehetősen minimalista készülés volt ismét.
Nemcsak a fájós lábaim kímélése miatt, hanem tavalyelőtt született kis fiam miatt is próbáltam a kevésből a lehető legtöbbet kihozni.
Csak hétvégén voltak hosszabb futásaim. Gyorsító edzést nem is csináltam. Sőt, hogy hét közben ne kelljen elmenni edzeni a családtól, otthonról, a belvárosi munkahelyemre is futva jártam be heti két alkalommal, és így is mentem haza. Ezeken a napokon összejött 23,2 km. Tempót nem tudtam menni a forgalom és lámpák miatt. Újból 9 kg-tól kellett volna megszabadulnom, de csak 4-el lettem kevesebb. A folyamatos sérülések miatt csak az utolsó napokban döntöttem el, hogy egyáltalán elindulok.
A március 11-i velencei versenyre időben és egyedül érkeztem 10 nappal az 51. születésnapom előtt volt, így gondoltam, hogy ismét ezzel ünnepelek.
Az időjárás változékony, de többnyire napsütéssel tűzdelt volt. Kicsit túlöltöztem, amit fokozódó folyadékigényem is jelzett. A frissítő állomásokon olyan hideg vizet kaptunk, hogy én alig bírtam lenyelni, ezért a frissítés ilyen módon elég sok időt elvett. Nekem ráadásul muszáj volt 2,5 kilométerenként innom.
A tavaly bevált stratégiával kezdtem a futást. A felkészülésem, a túlsúly és a lábproblémák miatt is úgy gondoltam, hogy 40 km-ig bírnom kell az 5:30-as kilométer átlagot, az utolsó 10 km-en pedig már csak 6 percen belüli átlagot megyek.
Így a végére 4 óra 40-et terveztem.
A fejben számolást segítette, hogy 10 db 5 km-es kört kellett teljesíteni. Frissítő 2,5 km-enként volt. Az erőt így tökéletesen be lehetett osztani.
Összességében kellemes futás volt. Az igazi holtpont az most is elmaradt. 35 km után kicsit lassultam, addig hoztam a tervezett 5:30 átlagokat. 40 km-nél is csak 2 perc deficitem volt a tervezett összes részidőmhöz képest. A fáradtság kicsit jobban elkapott 40 és 45 km között, viszont az utolsó 5 km-en ismét gyorsabban mentem.
A vége 4 óra 41 perc 26 lett, ami csak jó egy perccel maradt el a tervezett futásomtól, és a tavalyitól csak 3 perccel volt gyengébb.
A 68 N/F indulóból a 22. helyen, a 48 férfi indulóból a 20. helyen értem be, ami a középmezőnynél kicsivel jobb. Életkorban viszont a korosabbak között voltam…
Amit szerettem volna, és amire készültem, azt újból meg is csináltam. Így elégedetten távoztam.
Gratulálok egyesületünk mindkét versenyzőjének!
