Vannak túrák, amikre rá vagyok kattanva. Nincs rá jobb szó. Amik amolyan viszonyítási pontot jelentenek, már nekem, arra nézve, hogy éppen hol tartok. Igen ezeken a túrákon bizonyítani is akarok.

Az egyik ilyen túra itt a budaiban (részben a pilist is érintő) az a bizonyos bajuszos, akarom mondani muflonszarvas… azaz a Budai 50 TT (MTSZ: 106,6 pont; rendező: Zöldsport Egyesület) Hivatalosan negyedszer teljesítettem május ötödikén ezt a 1640 méter szintemelkedésű, 49 kilométert.

Hivatalosan, mert volt már olyan, hogy hirtelen felindulásból nekivágtam a körnek… ezzel csak azt akarom mondani, hogy a Kutya-hegy utáni szakasz kivételével (állítólag ezt a részt tervezi a rendezők más útvonalra átvinni), az útvonal, a saját jelzésein simán követhető, a jelzetlen szakaszt, ami a túrán szalagozva van… nos azt sikerült, elsőre megjegyeznem. Jut eszembe, a harmincas távon, még ennyi probléma sincs.

Szóval, ez a túra nekem már megy itiner nélkül is. Eleinte az volt a cél, hogy hét órán belül körbeérjek, és most, bizony már szerettem volna egyszer kijelenti, hogy lefutottam.

Aztán valahogy nehezen ébredősre sikerült a reggel, úgyhogy nem sokkal nyolc előtt sikerült elrajtolnom… Nem is kell korábban, mondanám mindenkinek, csakhogy nekem még programom volt délután és ugye nem elég célba érni, onnan még haza is kell menni lepakolni, és átöltözni. Amikor ezt végigszámoltam, akkor egyből motivált lettem, hogy itt bizony fél háromra jó lenne befejezni a karikát.

Az útról sok újat nem tudok mondani így a negyedik teljesítés kapcsán. Óvatosan kezdtem bel, mert nemegyszer használtam el túl sok energiát a Nagy-Hárs-hegy - Nyéki-hegy - Újlaki hegy hármashalomján.

Felfelé lendületesen botoztam, lefelé kocogtam, hogy majd a Virágos-nyereg után erősebb tempóra kapcsoljak… Persze ez az erősebb tempó relatív fogalom. Maradjunk annyiban, hogy mintegy tíz perccel értem gyorsabban az Alsó- Jegenye-völgyet mintegy tíz perccel hamarabb értem el, mint tavaly. Meg is álltam depózni. Ettem, ittam… meg ittam. Mindezt úgy, hogy a kötelező fotózást a Kötők-padjáról nem hagytam ki, holott lássuk be, hogy a kilátás nem nagyon tud megváltozni négy nap alatt… és utoljára akkor jártam itt, a sárgán. Nem is teszem ki a képet.

A depózás után irány a Nagy-Szénás… persze a Paprikás-patakot kell(!) fotózni, mert ugye egy vizes kép jól mutat a blogban.

Aztán fel, meg fel, meg fel… egészen az Antónia-árokig. Ott elköszöntem a sárga sávtól, jelzésváltás.

Nem tudom feltűnt-e de esés nélkül végigmentem az erre a napra kijelölt sárga jelzésen… illetve a nagy részén, mert még várt rám egy kis sárga kereszt jelzéses út…

Már vártam, hogy mikor hallom meg az emlékfalnál a sramlit. Bár úgy számoltam, hogy az idén kicsi az esélye, hogy az ünneplőkkel összefutunk, hiszen még tizenegy nap, azaz egy bő hét van 16-ig.

Mert ugye májusban az egykori Nagy-Szénási Turistaház, avagy menedékház megnyitásának szól a sramli… de most tartották a megemlékezést.

Fent megint fotó…

Aztán irány a Kutya-hegy és Telki, ahova meglepően frissen érkeztem. Ugye ez a leggázosabb szakasz, mert itt van az, ahol a muflonszarvak helyett szalagozás segíti a túrázót... és esküszöm nem tudom megmondani, hogy milyen volt a szalagozás, annyira nem figyeltem, csak kocogtam rutinból. Meg itt van az egyik klasszikus eltévedési pont, az Anna vadászlaknál, ahol jobbra kell kanyarodni  Csergezán Pál sírja felé (mellett) és alig látszik a zöld sáv jelzés.

Mondjuk mára már ez se gond.

Szóval Telki… közértbe be. Pecsét a ponton, és irány tovább. Van még húsz kilométer, és vagy hatszáz méter szintemelkedés, ami nem olyan vészes, mindössze két combosabb emelkedővel, a többin akár kocogni is lehetne… ha nem fáradna az ember. Azért tavaly a hűvösebb időben talán egyszerűbb volt.

 Azzal vigasztalom magam, hogy a következő hétvégén hasonló idő várható az Aszófő-Pécsely-Vászoly-Dörgicse szakaszra, és ott tényleg futni kell majd.

Miközben elhagyom Telkit már azt mantrázom, hogy sárga kereszt, muflonszarv balra, zöld háromszög… hátha az idén nem futok túl. De. Túlfutottam. Nem olyan nagy plusz az átkötő kihagyása… de akkor is kerülő.

Aztán elérem a Tarnai-pihenőt, és azon csodálkozom, hogy nem kívánom a fenébe az egész túrát. Itt szoktam utálni.

Most nem. A piros háromszögön élvezem a szaladást, a piros sáv meg, mint általában, a hazaérés érzetét hozza. A Vörös-pocsolya ellenőrzőpontnál, még trécselni is megállok. Ki is csúszok az álmodott tempóból. De van még hat kilométerem visszaküzdeni. Kicsit tempósabban indulok neki. Élvezem a futást, és szinte a lendület visz fel a Fekete-fejhez.

Itt már biztos vagyok a dolgomban, ez meglesz futótempóban.

Aztán a Hárshegyi körúton beleszaladok egy csapat bringásba. Megkerülhetetlenek, mint egy csapat nyugdíjas. Csak áthámozom magam közöttük, nehogy már ezen múljon az álmom... Futás.

…és beérek a sínek mentén. 6:21:21

Megvan!

Az egészben az a gáz, hogy már azt számolgatom, hogy jövőre ebből még lehet szorítani lefelé.

Meg azt, hogy menni fog az UB is…

Még mindig szeretem ezt a túrát. Jövök jövőre is!

Értékeljünk: Itiner: 5 pontos. Útvonal: Jól követhető, a zergefejek sok helyen felújítva, ismét jár az 5 pont. Frissítés: nekem ez pont jó volt, még mnindig megértem azok csalódását, akik a végére zsíros kenyeret vártak. De azért 5 pont. Az ottfelejtési faktor is 5 pont.

Pontozható plusz: A csomagmegőrzés van. Futóbarát egyértelműen, hiszen 8 percnél gyorsabb tempóra nyitnak a pontok. Track is van.

Összesen: 20+3 pont.

Az útvonal, ahogy az órám mérte:

A szintrajz, ahogy az órám mérte:

ami a földet tapodta: Salomom SpeedCross4 (szandállá szakadt állapotban);

ami támasztékul szolgált: Quechua Arpenaz 200;

a csomag: Quechua MT 20 (tartály nélkül);

ami az időt és az utat mérte: Garmin FR 220.

Jut eszembe, ha szeretnéd, hogy legyen szép futóruhám, itt szavazhatsz rám! Köszi!

Ha tetszett a poszt itt tudod ajánlani az index szerkesztőinek (a kép egyben link is):