Néha az az érzésem, hogy semmi újat nem lehet mondani a BSI félmaratonokkal kapcsolatban. Még akkor sem, ha éppen változik az útvonal… Mondjuk csak azt, hogy milyen volt. Érzésre. Meg arról mégis csak illik valamit rajzolni a betűkkel, hogy eddig ez lett a legjobb fémaratonom… Mondjuk, aki ismer, az…

A poszt írója ne legyen elfogult. Pont. Ja nem, sokkal inkább kérdőjel a szerencsés írásjel a végén, mert ugyan sok túrát szeretek, de most az egyik szívem csücske túráról lesz szó… Hát, hogy a fenébe ne lennék elfogult.

Most, Törökbálinton, egy terepfutó verseny végén, a saját korosztályomban (50+) én álltam a dobogó legmagasabb fokán. Mondták, hogy az aranyat nem kell magyarázni. Örülni kell neki. Ez igaz, de azért nézzünk kicsit mögé, hátha valakinek érdekes...

Ülök a földön az előszobában. Hátam a falnak döntöm. Kicsit szédülök. Érzem, ahogy az első vércsepp eléri a szemöldököm… bő két óra múlva futni kéne, de most még szédülök. ...valahogy így kezdődött.

Az év első bejegyzése ezúttal sem amolyan összegző írás, hanem beszámoló az év utolsó versenyéről. Bár ez utóbbi csak a lustaságomnak köszönhető, hiszen a szombatra eső december 31-én még számtalan versenyből választhattam volna, de nem volt kedvem.