Nem tudom, hogy honnan jött. Először talán mákszemnyi volt, vagy még akkorra sem. De az biztos, hogy egyszer csak megjelent. Amolyan energia vámpír. Gyűjtöget. Gyűjtöget, és növekszik.
Megbújik. Észre sem veszed.
Ráadásul, ahogy nő, úgy süllyed egyre lejjebb. A mákszemből mustármag lesz… Ilyenkor még lassan ereszkedik. Még az is lehet, hogy nem nő tovább. Hogy felszívódik. Hogy eltűnik a semmibe, ugyanúgy ahogy jött.
De ez nem szívódott fel az istennek sem. Csak nőtt. Borsónyira. Majd tovább.
Gyomor tájt, úgy szilványi lett. Ringlónyi. Aztán nem nőtt tovább.
Csak forgolódott.
Csak püfölte a gyomorfalat.
Pattogott. Ide-oda.
Azután visszaindult. Fel az agyba, ahonnan jött. És megint dagadt.
Szárad a száj, dagad a nyelv… remeg a gyomor. Ilyenkor koncentrálni sem lehet.
Kezd széthullani a világ.
És akkor megszólal ott hátul, valahol ez mögött az izé mögött a valami rock. Valami prognózis… Vörös Pista üvölt a mikrofonba, hogy add ki magadból a feszültséget.
Talán valamibe bele kellene verni. Valamit szét kéne ütni. Valahogy levezetni ezt az izét, amiről nem tudni honnan jött, nem tudni hova tart. Hova tart? Mintha egyedül menne… Inkább hova visz? Lassan megőrjít. Lassan felrobbanok.
Tépőzárak.
Fűző. Csat. Tépőzár. Először a bal, azután a jobb.
Zsák. Meghúz, becsatol.
Csomó a tarkón. Kendő.
És azután…
…azután Vörös Pistára hallgatok és megpróbálom kiadni a feszültséget.
Levezetni ezt az érthetetlen dühöt.
táv: 13,23 km
idő: 00:48:59
átlagsebesség: 16,21 km/h
csúcssebesség:: 23,5 km/h
