Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

VérKör - Az első ultra

2014. május 09. 16:44 - p69mario

Annyira gyorsan történt minden, én lepődtem meg a legjobban. Persze volt róla szó, hogy majd egyszer jó lenne megcsinálni,  valamikor megpróbálni, na de ilyen hirtelen??! :)

A Gerecse 50 elég jól sikerült, úgyhogy azon felbátorodva picit belehúztunk a tervezésbe. A nagyobb melegek előtt bele kellene vágni és mivel munkáim miatt a Terep 50/80/100 egyik távján se tudok indulni és gyakorlatilag az összes hétvége foglalt, jónak tűnt a következő hét közepe. Pénteken egy sörözés közben megbeszéltük a tervet. Szami és Gyuri haverom jön segíteni, frissíteni a megbeszélt helyekre.

Íme a VérKör (meg még egy kicsi...):

verkor.jpg

 

2014. május 7. szereda

Kelés: 3:50 - Nagyon korán volt, rettenetes volt felkelni.
Indulás 4:30  - A ráhangolódás, kenegetésre és egyéb szeánszokra volt idő utazás közben.
Rajt 6:05 - 5 perc késés, Szami szerint már itt elbuktuk az egészet:)

Nagyon álmosan, nagyon lassan, de annál nagyobb flow-val az indulás. Néhol munkába szállingózó, bicikliző emberek. Még ébredező város, még 76 kilométer. Megcsinálom.

Az idétlen félmosolyt az óra csipogása hervasztotta le az arcomról. 155-ös pulzusra beállítottam a jelzést és már csipogott is. Pulzus: 203. Mondjuk ez új rekord lenne, de persze arról van szó, hogy nem vizeztem be a pulzus pántot. Semmi baj pár perc és rendbe jön.
1km csippanás / 5:12 - kicsit gyors, bár most gőzöm sincs mennyi a pulzus, de lassítsunk. Majki út, finom lejtő alján jobbra el.
2km csippanás / nem tudom mennyi, mert folyamatos csipogás...

Mi a szösz már megint?? Útvonal letérés. Hát ez hülye. Itt látom térkép nézetben, hogy jó helyen vagyok. Nem elég nekem ez a félig sötét sejtelmes erdő, még ez is. Séta, nagyítás a térképbe, nem nagyít, akkor kicsinyíts(!!) csak tudnám mi a baj. Megvan! Ellenkező irányba kezdtem a kört!! Óóóó ekkora MARHÁT. Hogy ettől milyen ideges tudok lenni.  

A 2. kilométeren eltévedtem. Annyi előnye van, hogy ki lehet jönni ebből a félelmetes rengetegből. :)

verkor_karkoto.jpgAz okos ember más kárán tanul, a buta a sajátján, a hülye semmiből. Ennek fényében kipróbáltam egy új kompressziós szárat és kölcsönkértem Szami haverom GPS óráját, mert annak az akksija többet bír. Tulajdonképpen az egyik bevált. NEM az óra volt az :(

Nem tudom mennyit mentem rossz irányba, ami csak azért baj, mert innentől számolhatom át az "itinereket".

Itiner: vannak ezek a karszalagjaim, amit futásra szoktam vinni... Bal oldalin a csúcsok távolsága a jobb oldalin pedig (pirossal) az ellenőrző pontok távolsága és a frissítők (kékkel) vannak jelölve. Na ezeket kell mostantól a végéig átszámolnom. Így jártam...

Frissítés

Az első ponton ki is derül, hogy 500 méter volt a "kolbászolás" a fiúkkal 6,5 helyett 7-nél találkozom.
- Tudtuk, hogy már eltévedtél!! Az eddigi teljesítményed várakozáson aluli!! - mondják röhögve. (Az embernek legyenek barátai.)

Következő pont Csákányospuszta, benne a szint 1/4 része + Vitány-vár.  Csak szépen lassan, nem futunk meg emelkedőt, majd 60-tól lehet "arcoskodni".
10km-nél megint baki... Addigra rájöttem, hogy nem tudok 300 méternél jobban belenagyítani a térképbe, ezért pontosan nem látom, hogy 3 lehetséges út közül merre kellene menni. Rosszat választok elsőre és másodikra is. Nem szoktam visszafordulni, hanem átmegyek egyenesen amerre az útnak lennie kell. Ez most valami "szakadékon" ereszkedést jelentett, egy éppen hogy elkerült pereceléssel fűszereztem. Terep 100 lesz ebből mire beérek :)
A Vitány-vár ismerős volt a VTM-ről csak visszafelé,  büszke voltam magamra, hogy felismertem, ez ritka nálam. Fogalmam nem szokott lenni merre járok :) Csákányospuszta előtt megint túlfutottam, de már kezdtem megszokni.

verkor_szami.jpgFiúk a VK-s fánál várnak, töltögetés, kód olvasás, óra egyeztetés, röhögés.
- Nincs baj Márió, csak szólok, hogy valaki elrajtolt utánad 20 percre.
- Komolyan vicces fiúk vagytok!! Hülye vicc lenne!!
- Esküszünk - röhög mind a kettő.

Már futás közben ordibálunk az erdőben:
- Ez nem igaz, ugye hogy csak szórakoztok!??
- Neeem!! Komoly!! Valamilyen Krisztián! 77-es!!
- Biztos ismered!! Nem lesz akkora szégyen, hogy utolér, igaaaz?! - de már alig hallom őket a távolból. 

Nem verseny ez.... Mindenki magával, meg magának, meg ilyenek, de hát aki egy kicsit is ismer... :)
Pulzus riasztást átállítottam 155-ről, 165-re,  tulajdonképpen az is laktát alatt van még.  Pont sétálok felfelé, lüktető aggyal azon töprengek, hogy vajon tényleg igaz? Vagy hülyéskednek? Ismernek tudják, hogy innentől 110%-on megyek 16km-nél csak nem hajszolnak ilyen hülyeségbe ha nem igaz (pedig de!! :)) ).

Ez egy 2,5 km-es hurok, ha nagyon jó Krisztián akkor már jöhet is szembe. Nem jött. Pislogás hátra, még mindig semmi. Kanyarodik az út többet nem látok hátra, talán van egy kis előnyöm.
Új osztásnál check - egyedül is meg tudom találni, ez szuper. 900 méter eltérés/eltévedés van az eredeti tervhez képest.

verkor_mario_fut.jpgFrissítés - Vérteskozma

- Mi van Krisztiánnal??
- Halad apukám, halad!! Mit eszel?
- Semmit. Jó fél banánt. Egyik kulacsot töltjük csak!! GYORSAN!!
- Futás közben??? Nem tudok tölteni!! Nem mozgó frissítésről volt szó!! Nem arra!! Nem arra!! Ott be balra!!
- Mennyi az előny?
- Van még, de azért fussál!!

Hát ebből sokat nem tudtam meg, de talán jobban hajtanak, ha közeledik. 33-34 km szuper út lefele, kényelmes 5:00 alatti tempó semmi extra azon kívül ami a leírásban van "A sárga jelzésen Csákvár felé haladva lesz egy romos ház, utána egy hosszú egyenes. Itt nagyon figyelj mert a tisztásnál a sárga jobbra kanyarodik. Egy távoli fán láthatsz egy óriási jelet." Na pont itt nem figyeltem nagyon :) Csipogás, letérés, nagyítás nem látok semmit. Jobbra kellene tartani, de jobbra áthatolhatatlan cserjés. Végre valami ösvény. Talán ez?? ÁÁÁ!! Sehol jelzés és egy idő után út se. Durva 300 méter volt a szedres-csalánosban a jelzett útig.
Ráadásul a QR kód is itt van valahol, de most nem tudom mennyit mentem rossz irányba, az előbbi 900 méter mennyire nőt. 1300 méter és sehol. Elhagytam :( Itt nem kis mélypont volt. Futás helyett keresem ezt a hülye jelet, ráadásul azt se tudom merre. Hívom a fiúkat, hogy olvassák fel a papírt vagy bánom is én csak SEGÍTSÉG!!! Párat csörög, de közben meglátom a jelet!! Ott vigyorog velem szembe!! - Check.

Azért felhívom őket, hogy készítsék az én órám, mert azzal talán jobban menne. Idegből jól megtolom neki megint két 5:00 alatti ezres és...

verkor_csakvar.jpgFrissítés - Csákvár

- Nagyon mérges vagyok!! Eltévedtem, rohadt csalánoson kellet átfutni. Óra is szar. Melegem is van.
- ÁÁÁ! Ez semmi!! Képzeld nem volt nyitva A csákvári cukrászda. Egy normális kávét nem tudtunk inni reggel óta!
- Most hova szaladsz?? Nem arra, nem arra!! Jobbra fel!!
- Hogy ez állandóan rossz fele indul el a kocsitól.

43,1 körül megvan a VK jel, de nem lelem a kódot. Sebaj szemben a "pót" jel megvan és alatta a féltégla nagyságú QR kód. Térerő viszont semmi (T-Mobile). Futás tovább, nyomkodom az újraküldést állandóan, nézem a telefont, csipogás letérés. Kezdem megszokni, hogy állandóan eltévedek. Majdnem 1 km múlva küldi el a kódot, lesz riadalom az online közvetítésnél :) Gántra technikás lefelé, szépen fogalmazva, utána pár kanyar és...

Frissítés - Gánt

Na de hol vannak a fiúk?? Kilométer kb. egyezik, support sehol a falunak meg vége. Telefon (nem nyugodtan!!)
- Halló, Gyuri!! Itt vagyok Vérteskozmán a falu szélén, most holafrancban vagytok!!!
- Nyugalom. Gánton vagy. Itt állunk veled szembe. Még 400 méter!! Nem arra!! Jobbra!!
(Mondjuk az már földút volt és az aszfaltot beszéltük meg, de nekem akartak jót, hogy minél később kapjam a cuccot, mert elég hosszú szakasz jött ahova nem tudtak bejönni.)

verkor_gant.jpgOdaérek... Iszonyatos kolbász és fokhagyma szag....
- Kaptunk pult alól házikolbászt, meg fokhagymás stanglit. Azt nem ehetsz??
- #&Ł#&ł×!!
- Jó!! Van itt neked banán is, ha nem szereted. Még egy citromos gél??
- #&Ł#&ł×!! Krisztián??
- Úton van kisapám, úton!!
- Van még előny??
- Annyira nem gyors mint te, de még sok van hátra.

Nagyon meleg lett addigra. Hiába cseréltem pólót, jól megviselt a következő 2 km mire beértem újra az erdőbe. Addigra már lassultam annyit, hogy hajlandó voltam sétálni és elővenni a papírt, hogy elolvassam, hol kell keresni a "kódos" fát. 55-nél biztos lejtett, mert véletlenül futottam egy 4:16 -os kilométert, amolyan utolsó fellángolásként. Itt már kezdődött a szenvedés, mert éreztem, hogy kevés lesz a víz, tudtam, hogy ettől görcsölni fog a lábam és amit a kis buta fejével kitalál az ember az úgy is lesz!! Görcsölt is :)

Mindent megittam, egy korty ISO-t hagytam, hogy a következő sót be tudjam venni. Már gondolkoztam, hogy milyen viccesen fogom mesélni, hogy pocsolyából kellett innom és végre lesz nekem is ilyen nagyon terepfutós történetem, de nem lett. Mert....

 Frissítés. A semmi közepén.

- Ne kérdezd, hogy kerültünk ide!! Gyurka talált egy utat.
- Sót, magnéziumot, bármit ami van a kocsiban van a periódusos rendszerből!!
- Mondjuk, hogy Kőhányás-pusztára, hogy érünk le arról gőzünk sincs, de kitartás!

Töltés, evés, ivás, tovább... Itt pontosan 56,5 km-nél jártam. 66-nál találkozunk legközelebb. Pontosan 61 után borultam meg. Valami aszfalt útról kellett bekanyarodni, azt még kocogtam és utána mászás 63-ig a Nagy-tiszta nevű "csúcsra". Ott már volt minden, hogy elinduljak. Csak a következő fáig, csak eddig a jelig, csak addig a szikláig. A KESZ mintájára: ha mégegyszer belesétálsz egy kiscica meghal a világon, a Krisztián itt biztos futni fog, mit szólna a gyereked ha itt sétálni látna és ezekhez hasonló "színvonalas" gondolatok. Szóval itt már bevetettem mindent. Mindjárt frissítés, picit meghúztam és kipréseltem három 6 perc alatti kilométert. Megy ez még!! Már csak 12. Csak egy laza Rákospatak edzés, simán kifutok a Fogarasi útig és vissza...

66 km Kőhányás-puszta - support sehol. Térerő annyi, mint víz: semmi. Szerencsétlenkedtem kicsit, de mivel nem tudtam beszélni velük továbbmentem. 12km, picit több, mint egy óra, simán letolom víz nélkül. Találtam magamnál még egy életmentő gumicukrot  és kezdődött újra a "kismacskázás". Csak a következő fáig, csak a következő jelig....
Közben elolvastam, hogy a következő kód Várgesztes S-K elágazás. Megmenekültem!! Van nálam a szerencse 200-as, azon Várgesztesen veszek egy kisfröccsöt. Sokáig töprengtem, hogy hosszúlépés vagy kisfröccs legyen, de végül a kisfröccs mellett döntöttem.

Ezek után nem tudom leírni azt az érzést amikor tudatosult bennem, hogy a falu közelébe se megyek. VILÁGVÉGE!! Közben hívtak a fiúk és megbeszéltük, hogy valahol nagyon kellene találkozni, mindenképp kellene még frissítés, megpróbálnak valahol elcsípni.. Ettől a telefontól rögtön tudtam futni 6 alatti kilométert :) És a sárga jelzésen az erdő közepén...

Frissítés.

Autó furcsán sáros, itt-ott lóg róla pár dolog ;)

- Picit sáros innen az út. - mondják.
- Fagyizni voltunk Gánton. Lehet, hogy elkéstünk az előbb??
- #&Ł#&ł×!!

Fél liter ISO-t megittam egyből, kaptam egy teli kulacsot és legközelebb már csak a célban!!

(Valójában elkerültük egymást. Ők száz méterrel feljebb álltak és nem látták amikor kijöttem az erdőből. Tanultunk ebből is.)

Mivel semmit nem edzek terepen, gondolom ezért megyek/sétálok különösen nagyon rosszul az emelkedőkön. Annyira, hogy az utolsó kilométereken se voltam képes bármilyen lassú joggolást magamra erőszakolni, csak az erőltetett séta.

Meglepetésként kerékpáron megjelent A postás és valami ilyesmit kiabált:

"Itt jön Pintér Márió a nap hőse!! Ember!! Micsoda időt futottál!!"

- tuti napszúrást kaptam, és arra sem gondoltam hogy a kiszáradás miatt hallucinálni fogok. Az eszembe se jutott, hogy az egyik rendező kikerekezik elém. Nagy László KÖSZÖNÖM!!

Ráadásul az érmet és a sört is megkaptam a végén. Nehéz volt eldönteni melyiknek örültem jobban.

 

verkor_celban.jpg

Ismét egy jó móka volt fiúk! Köszönöm!!!


verkor_sor.jpg

Utóirat: Gratulálok Bakos Krisztiánnak, aki valóban 20 perccel utánam indult, csak gyalogos teljesítőként!! (Szami: Ennyi csúsztatás csak belefért? Nem!?)

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr56141970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andrea Kutvölgyi 2014.05.09. 17:08:47

Jaj nagyon sokat nevettem !!! :) Az eredmèny szenzàciòs,ahhoz is gratulàlok !!!!

regulat · http://withoutacatharsis.blog.hu/ 2014.05.09. 17:11:21

Ehhez csak gratulálni lehet... és mindezt nyolc órán belül... :)

BlackTriple 2014.05.09. 18:38:16

Ez annyira kiraly beszamolo!!! Koszonom es minden elismeresem!!!!gratulalok!!!!

Amjad 2014.05.12. 09:04:21

Ahha! Szóval nekem (is) köszönheted a jó idődet! Jól megszorongattalak! Nem egészen tíz órán múlt! Na, majd legközelebb! Majd én is kérek frissítést! :)

Amjad 2014.05.12. 09:05:53

Ja, elfelejtettem, hogy csak a nickem írja ki.
üdv.:
Bakos Krisztián

Niro 2014.05.12. 09:15:49

"Na pont itt nem figyeltem nagyon :)" Én 2× voltam arra, mindkétszer hamarabb letértem:)

p69mario · http://mariophoto.net 2014.05.12. 11:19:50

@Amjad: Mi az hogy!! :) Miattad "kellett" így szedni a lábam!
@Andi: A nyomodba se érek ;)

Örülök, ha bárki kedvet kap a teljesítéshez, akár általam is. Tényleg megéri, különleges élmény.
süti beállítások módosítása