Sokat gondolkodtam, hogy írjak-e egy olyan dolog kapcsán, amiről ugyan hallottam, de az elmúlt egy évben bizony tapasztalni nem tapasztaltam. Mert állítólag van némi ellentét, vagy ellenérzés a teljesítménytúrákon a futók és a túrázók között. Igazából egy konkrét esetről tudok, amikor egy futóból lett túrázó úgy általában büdösnek titulálta a futókat... De ez szerintem nem mérvadó.

Ha viszont nincs is ellentét, mert az csak nem ellentét, hogy időnként megkérik a futókat, hogy később induljanak, mert nem hozzájuk igazodva nyitnak az ellenőrző pontok, akkor minek is írok?

Talán azért, hogy a szervezőknek elmondjam, hogy én miért járok futni teljesítménytúrákra, és miért ajánlom ugyanezt mindenkinek. hogy észrevegyék, hogy az egyre több futó jelenléte ugyan paradigmaváltás, de ettől még a teljesítménytúrázás megmarad, annak ami eddig is volt.

Én is, mint a blog szerzőinek többsége elsősorban hobbifutónak tartom magam. Futóként kerültem kapcsolatba a teljesítménytúrázással is. A túrákat is megpróbálom lefutni. Halkan jegyzem meg, hogy ez általában nem sikerül… inkább csak belefutok a túrázásba. Nem vagyok terepfutó, csak egy tanult kollégát idézve terepen futó. …és élvezem. Szorgalmasan gyűjtöm a jelvényeket, az itinereket… és a blogban igyekszem teret adni minél több beszámolónak.

...és amióta nagyjából értem az MTSZ pontozás lényegét [linkelném az érvényes szabályzatot, de a Természetjáró szövetség honlapján nem elérhető, még szerencs, hogy máshol megvan, pl.: itt] egyszerűbb összehasonlítani a túrákat, meg kiválasztani, hogy milyen nehézségű esik jól.

Szóval én azért járok teljesítménytúrára futni, mert

• terepen futhatok, de nem csak úgy saját kútfőből és ez néha kell, hogy menet közben ne menjek inkább haza.
• a terepfutó versenyekkel ellentétben nincs tömegrajt, így nem kell egy szűk erdei ösvényen lökdösődni, mert vagy olyanok mennek előttem, akiktől nem tudok futni, vagy olyanok jönnek mögöttem, akik tőlem nem tudnak futni. Amikor a hegyek közt megindul ötven-száz futó, arról mindig a megriadó mufloncsorda jut eszembe
• ár-érték arányos, és a többség olyan dolgokhoz gyűjti a pénzt, amihez szívesen járulok hozzá. Így.
• ez is egy lehetőség az ismeretségek bővítésére…
• lusta vagyok. Így meg nem nekem kell kitalálni az útvonalat!

Ráadásul tényleg csak javasolni tudom például a kezdőknek a rövid útvonalakat, hogy szokták a terepet, meg annak a sokszínűségét, és addig sem az aszfaltot koptatják (ezért még fogok kapni, mert bizony vannak nagyon aszfaltkoptató TT-k). De ugyanúgy hasznos a lábadozóknak is, akik még nem igazán futnak egy sérülés után, de változatosabb mozgásra vágynak. Elvégre a túra gyalogos műfaj elsősorban. Még akkor is, ha egyesek gyorsabban gyalogolnak terepen, mint ahogy én futok.

Komolyan. Ha éppen olyanod van, sétálsz, nézelődsz, fotózol, gyönyörködsz. De tudsz edzeni is, meg rehabilitálódni. Változatos helyeken, ahova magadtól nem biztos… Én biztos, hogy nem…

Szóval én azt mondanám a túrák rendezőinek, ha lenne az a bizonyos túrázó futó ellentét, ami remélhetőleg csak legenda, hogy fogadják el, ahogy változott az idők során a túrázók öltözete, a bakancsok, a zsákok, a botok attól még nem lett szegényebb a túrázás. Most megjelentek a terepen futók, akik ugyanúgy szeretik a természetet, mint a túrázók, csak kicsit, de tényleg csak kicsit mások az igényeik. Nem olyan nagy kunszt ezeket is figyelembe venni.

Biztos, hogy olyan nagy teher gyorsabb tempóra nyitni az ellenőrző pontokat?

Biztos, hogy olyan nagy teher, a sajnos nem túl jó turistajelzésekre az eltévedési lehetőségeknél rászalagozni?

Ugye hogy nem. [Kihúztam egy mondatot.  Mert, ha Kimmel Peti ide nem kommentelné, a válasza, és neki készséggel elhiszem, hogy, de.. azaz nagy teher és nagy meló tud lenni... és neki tényleg van tapasztalata, mind a két oldalról.] És akkor a jó túrákra jönnek a futók, akik idővel (Jókaival élve, mire megvénülnek) már nem fognak szaladgálni, de megmaradnak az erdőt, mezőt szerető embereknek, akik megpróbálják ezt a szeretet átadni…

Szerintem mindegy, hogy bakancsban, vagy futócipőben.

A fotókat a fortepan archívumából választottam ki az első 1935-ös, a második 1965-ös.