Nem volt terv a keretes szerkezet, már a hétvégét illetően, de egy ilyen négynaposban benne van, hogy az ember legalább kétszer szeretne futni a természet lágy ölén. [na jó, ez jól hangzó baromság volt, mindenki tudhassa (sic!), aki már taknyolt el… például a sárgán…

Szóval vasárnap, megint egy „fás” túrára mentem futni a Viharbükk után jöhetett a Libanoni cédrus 21 (MTSZ pont: 47,5; rendező: Dr. Lengvári Tibor, azaz a Sarokkő). Gondolom nem meglepő, hiszen hiba ide, hiba oda, a Viharbükkön remekül éreztük magunkat, és ezt a túrát ugyanaz rendezi...

Most – egyedül lévén – kicsit szorosabb időt, 3:10 percet terveztem.

Ez egy futóbarát útvonal, aránylag kevés, mintegy 800 méternyi szinttel. Éreztem, hogy jó lesz…

Tulajdonképpen ennyivel le is lehetne zárni az egészet. Jól követhető, nem túl könnyű, nem túl nehéz útvonal. Edzésre tökéletes.

Illetve… Valaki igazán megmagyarázhatná nekem, hogy az Apáthy-szikla és a Görgényi út közötti szakaszon, vajon mi a bánatért nem sikerült még egyszer sem végig eltalálni a zöld jelzést? Azért csak visszataláltam az útra.

Nem, ez nem az itiner hibája volt, az enyém.

Persze nem is én lennék, ha nem lenne némi rendkívüli esemény. Abban szinte mindenki biztos lehet, hogy Magyarországon az esetek nagy többségében a „felelős kutyatartás”, mint olyan, az bizony oximoron. Különösen igaz ez a Nembánt névre hallgató (nem hallgatnak rá!) néven emlegetett ebekre vonatkozik… Nem tudom, hogy megvan-e az a helyzet, hogy békésen futsz az erdőbe, amikor egy vén bolonddal sétáló két bernáthegyi egyszer csak habzó szájjal célba vesz. Olyankor valahogy nem sikerül a Beethovent észrevenni a blökikben csak a Cujót. Persze mondja baromarcú gazdi, hogy vissza, az ebek le sem szarják… és az egyik vészesen közel hörög ahhoz, hogy leharapja a heréimet, ha valami nem tetszene… neki… Igen, félem. Meg ideges voltam.

És akkor kedves budai pó’gár (gondolom nagypapája még sörétessel lőtt a nem szimpatikus idegenekre) neki áll kioktatni, hogy itt (értsd a turistaúton) Az Emberek nem járkálnak, és a kutyái csak a futókat és a kerékpárosokat támadják. Így őszintén bele a képembe, hogy a póráz és szájkosárnélküli kutyák támadják a futókat, meg a kerékpárosokat, akik különben őt is zavarják… Shazbat! Hogy akkor tépnék le a kutyái a kezét, amikor legyet hesseget…!

Na ennyit a kitérőként.

Hűvösvölgy, Remete-szurdok, Fekete-fej… cél. Jól esett. Avarrugdosós őszi táj… Ezen a szakaszon még a nap is kisütött. Még szerencse, hogy könnyen könnyíthető ruházatban futottam, így a karmelegítőt letűrtem, a csősálat bevágtam a zsákba… hasznos dolog az a karmelegítő.

Ugye úgy indultam, hogy 3:10… és beérkeztem 2:42 alatt. Majdnem elégedett vagyok, mert azért még húsz percet kéne ebből faragni… főleg, mert tavaly ilyenkor a Battin, a lépcsőn, meg az utcán simán felfutottam, most meg az utcán már csak a gyaloglás ment... meg aztán a pénteki időjárás alapján rosszabb talajra is számítottam az indulásnál.

És akkor a fantasztikus négyes az értékelésben. Itiner, most nem nevezem kezdeménynek a táblázatos részt. Pontos, és használható. A szöveges rész jól követhető. Ennél már csak az lenne jobb, ha az egy-egy szakasz turistajelzései is benne lennének a táblázatban. 4 pont. Útvonal, ezen annyiban kellett gondolkodnom, hogy egy év tapasztalatával a hátam mögött nem okozott nehézséget, nem hiányoltam a szalagozást… de lehet, hogy kezdő túrázóként hiányzott volna egy-két helyről. Lehet… nem vagyok biztos benne, így 4 pont. Frissítés, nekem tökéletes volt. 5 pont. Meg lesz egy plusz, a virsliért… Ha nem lennék húsevő, akkor minuszpontoznám, de így a hűvös őszben jól esett. …és végül az ottfelejtési faktor, az 5 pont, azaz senkit nem akartak ott felejteni... Összesen 18+1 pont a húszból.