Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Tom Tom Runner

2015. december 01. 07:00 - regulat

GPSmód

Én is mint a legtöbb futó valami számmágiaként kezelem, hogy hol, mennyit, milyen gyorsan, milyen pulzussal… és bár ezt megoldja egy okostelefon is, azért az ember egy idő után inkább beruház egy sportórába, mert az azért jobb megoldás. Na, de milyenbe?

tomtom_runner.jpgA hazai piacot, lássuk be a Polar-Suunto-Garmin hármas uralja, így elég nehéz más gyártónak olyan órával előrukkolni, ami ezek mellett valami olyan újdonsággal rukkol elő, ami megmozgatja a vevők fantáziáját. Nos a Tom Tom megpróbálta, méghozzá azzal, hogy a futó által cipelt kütyüket minimalizálta. Azaz az új "+Cardio" jelzésű modelleknél megszabadult a mellkas pántos pulzusméréstől, a "+Music" jelzésűeknél, meg az óra tartalmaz egy beépített bluetooth rendszerű zenelejátszót, ami 3 GB zenének ad helyet. Vagyis nem kell cipelni plusz egy zenelejátszót, annak aki zenével fut. (Nem mindenki viszi szívesen magával a telefonját... még megszólal)

Nemrég, amikor órát váltottam, sokat nézegettem a Tom Tom modelleket, de valahogy nem mertem mellettük dönteni. Valahogy tartottam a dizájntól. Valahogy nem hittem el, hogy ez az óra a hajlított hátlappal és az óra alatt elhelyezkedő egyetlen gombbal egyáltalán kényelmes lehet.

Pedig most már biztosan mondhatom, hogy kellemes, és kényelmes óra.

Szó se róla kell néhány alkalom, hogy az ember megszokja, hogy mikor melyik oldalon kell a gombot megnyomni. Viszont jó hír, hogy a látszattal ellentétben nehéz véletlenül nyomogatni, azaz elindítani, megállítani. Az egyetlen véletlenül elindítható dolog az óra számlap világítása, mert az sajna az a számlap érintésére indul.

15q3_flyerhighlighter_runner2-cardio-music.jpgAz óra kinézete nekem tetszik, és a cserélhető szíjaknak köszönhetően lehet a megjelenése lehet szolid, vagy feltűnőbb. A legszínesebb szíjakkal sem tűnik extrémnek.

Ez a cserélhető szíj volt a másik dolog, amitől idegenkedtem. Ahhoz, hogy az órát tölteni tudjuk, ki kell emelni a szíjból és úgy csatlakoztatni a dokkoló egységbe (vagy éppen a multisport órák esetében a kerékpáros rögzítőbe).

Ahhoz, hogy az óra tudását megítélje az ember, ahhoz nem elég egy bemutatón látottakra támaszkodni, hanem hosszabb ideig célszerű használni. Akkor derül ki, hogy mi a zavaró, mi hiányzik...

Nekem a régebbi Tom Tom Runner modellel volt lehetőségem közelebbről megismerkedni.

Tehát a kezdeti idegenkedés ellenére az óra külsőleg tetszik.

A második fontos szempont, hogy mennyire gyorsan talál GPS jelet, és mennyire pontosan mér, hiszen volt nekem olyan órám, amelyiknek külön kedvenc helyei voltak, ahol hajlandó volt jelet fogni, különösen, hogy rendszeresen indulok lakótelepi környezetből.
Ezt az órát nem zavarják a magas házak, az eddigi használatoknál, fél percen belül talált jelet mindenhol.

Egyszerre használva a Garmin Forerunner 220-szal 16,5 kilométeren 30(!) méter eltérést mutatott a két óra, a siófoki félmaratonon hetvenet. Mind a két esetben a Tom Tom Runner mérte a rövidebb utat, de ez az eltérés gyakorlatilag hibahatáron belül van.

orak.jpg

A pulzusmérésről csak másodkézből vannak ismereteim, mert a nálam lévő órához bluetoothos pánt kellett volna, az meg nem volt, illetve a cardio, azaz optikai pulzusmérős modelleket nem próbáltam más órával összehasonlítva. Viszont akik tesztelték, azok arról számolnak be, hogy nem tapasztaltak számottevő eltérést.

Üzemidő. Lényeges szempont az óra vásárlásnál. A gyártó csak GPS használat mellett 10 órát ígér, pulzusméréssel hetet (akár a cardio akár a HRM öves modellekről legyen szó), zenehallgatással és pulzusméréssel ötöt. Hát nem a hosszútávfutók a célközönség, de annak, aki esetenként max egy-két órát tölt edzéssel tökéletesen elég. Sebességtől függően, még egy maratont is elbír…

runner2_dual-hero_back_cardio.jpgLényeges szempont az óráknál az edzéstámogatás.

Beállíthatóak különböző edzés célok, távolságra, vagy időre, vagy elégetett kalóriára, vagy pulzus zónára, Illetve az óra le tud vezényelni egy interval edzést is. Tudunk versenyezni önmagunkkal egy korábbi edzést alapul véve, illetve versenyezhetünk virtuális ellenféllel is.

Beállíthatjuk, hogy rezgéssel, vagy hanggal esetleg mind a kettővel jelezze a köröket, vagy, hogy a kitűzött célnak (legyen az táv vagy idő) mikor járunk a felénél. Ez az én hobbifutó szintemen tökéletesen elegendő lenne… de…

Van az órának egy olyan hiányossága, ami miatt én kiestem a célközönségből.

Az óra nem fogad GPS tracket, azaz nem tudok előre feltölteni útvonalat, és ez a lehetőség azért elég sokaknak fontos, akik terepen futnak. Még akkor is, ha ritkán használják ki.

És ebből következik az is, hogy az önmagunkkal való versenyzés esetén, nem vizsgálja a pálya azonosságot. Meg is lepődtem, amikor Pestlőrincen elindítottam „versenyként” egy korábbi panorámakörös futást, és az óra nem tiltakozott, hogy „nem ott vagy öreg”. Ez azért kár.

Ezért mondom azt, hogy ez az óra, illetve a Runner2 és a Spark modellek sem elsősorban a terepen futókat célozzák meg.

Kapcsolat, azaz az adatok letöltése, megosztása.

Az órák adatai a mysports.tomtom.com oldal fogadja, tárolja, és a megfelelő beállítás esetén továbbítja a Strava, Endomondo, Nike+, vagy a runkeeper …stb alkalmazások oldalára, illetve az edzés GPS adatait is csak így menti a felhasználó gépére.

kapcsolat.jpg

A Tom Tom saját oldala eléggé, hogy is mondjam, puritán mintha eleve arra számítanának, hogy az óra használói elsősorban valamelyik korábban használt alkalmazáshoz küldik tovább úgyis az adatokat.

Összességében, a Tom Tom a futó és a multisport óráival azt a réteget célozta meg aki, rendszeresen mozog, alkalmanként jellemzően egy-két órát sportol, teremben, vagy a szabadban. Ennek érdekében az új modelleket kaptak optikai pulzusmérőt (hogy ne kelljen azt az átkozott övet keresni állandóan) és zenelejátszási lehetőséget. Egy kis kedvcsináló:

Egy hónapnyi próbálgatás után azt tudom mondani, hogy a Tom Tom órái tetszenek ugyan, de sajnos nem én vagyok a célközönsége... még. Ki tudja, mit hoz egy szoftverfejlesztés.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr968128230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása