Két évvel ezelőtt ez egy dühös poszt lett volna. Sok minden nem úgy alakult ezen a szombaton, ahogy terveztem, de az elmúlt két év alatt, azt hiszem, tanultam annyit, hogy a jót, a rosszat egyaránt észrevegyen, és bár kritizálok, azt ne indulatból tegyem.
Ha jól értettem, akkor a múlt hétvégén lezárult egy fejezet az ország második legrégibb teljesítménytúrájának, a Pilis 50 (MTSZ pont: az nincs*; rendező: Feidiga Károly) a történetében. Ha jól értettem, akkor csak egy fejezet zárult le, és nem az idei volt az utolsó… Sajnálnám.
Sajnálnám, mert egy igazán remek útvonallal ismerkedtem meg, én, aki most kezdek csak kimozdulni a Budaiból, aki mivel nem egyből az oroszlánt akarta, most kezd el hosszabb távokat bevállalni.
Tehát még mielőtt bármit is írnék magáról a túráról, egy kis kitérő:
Kedves Károly!
Szeretném megköszönni.
Szeretném megköszönni, hogy ezt a remek útvonalú túrát eddig életben tartottad. Sejtem, vagy inkább tudom, hogy ez számodra, amolyan küldetés volt. Meg azt is sejtem, hogy egyedül nehéz. (nem, nem feledkezem el a segítőidről)
Értem, érteni vélem, az elveidet, a szándékodat. Nem is vitatkozom velük.
Tényleg köszönöm, amit eddig tettél ezért a túráért és értünk túrázókért.
A posztban lesz negatív észrevételem. Mert így érzem, de mindemellett akkor is köszönöm, hogy eddig kitartottál, és remélem a Téry Ödön Turista Baráti Társaság átveszi tőled a stafétát, mert akkor biztos, hogy jó kezekbe kerül.
Ugorjunk.
Néztem a kiírást, ami korrekt módon retro-túrát (értsd kis költségvetésű, és lényegében önellátó) ígért, és kedvet kaptam hozzá. Bár a honlapon lévő itiner keltett némi félelmet bennem, a helyismerettel nem rendelkező túrázóban. Valójában rém egyszerű és követhető (is lehet)… így utólag. Más volt a baj vele.
Feltankoltam vízzel. Most jól megleptem vele mindenkit, aki ismer, ugye? Komolyan 1,7 liter vízzel indultam neki, és majd 3 liter vizet ittam meg az út végéig…
Szóval Csillaghegy, rajt, és irány a Nagy-Kevély. Másfél kilométer kellett ahhoz, hogy rájöjjek: ez nem az én napon. Konkrétan egy gyökérdarab ejtette csapdába a cipőm orrát, és kiterültem, mint a gyalogbéka. Azt már régóta tudom, hogy ami így indul az nem lesz egyszerű… de ekkor még bíztam abban, hogy én bizony nyolc óra alatt Pomázra érek.
Azzal az aprósággal nem is foglalkoznék, hogy a helyi lótartók, már megint átrajzolták a piros sáv útvonalát egy helyütt… ez afféle divat ezeknél a népeknél.
Nagy-Kevély. Ez nekem valahogy kiesik, nem sokszor jártam itt, amikor meg igen, akkor nem néztem körbe, pedig…
Jut eszembe, ezen a túrán a Mérföldkövek hét kilométerenként jöttek, amíg volt, ami mérje a távolságot.
Az első ellenőrzőpont után, irány Csobánka. A jelzésváltás még csak megvolt, de utána majdnem elmentünk jobbra, mert valahogy nem vettük észre, hogy a piros kereszt enyhén balra tart… Az itinerben meg jobb kanyar van, de az vagy nem itt, vagy a jelzést festették át… (egy ideje)
Na jó, akkor itiner.
Számomra nem elfogadható, semmilyen okból, ha egy túrán két, azonos távon induló túrázó, eltérő szövegezésű itinert kap! Különösen nem, ha a kettőből egyik se jó!
Itt ez megtörtént.
A Csobánka központtól a Szentkúthoz vezető szakasz jó ismerősöm. Nem, nem kedves, csak jó, életem legnagyobb eltévedését itt produkáltam tavaly.
Viszont az utána következő Dera-szurdok. Ez nekem kimaradt eddig. Ez egy mesevilág!
Persze az ámuldozás vége, hogy Pilisszentkereszten, megint más a valóság, mint az itiner.
A kék és a zöld jelzés is máshol fut, és aki nem ismeri a környéket, az bizony elbizonytalanodik.
Hiába nem mentem egyedül a Kevély-nyeregtől, én itt már rendesen frászban voltam. És akkor még nem tudtam, hogy mind a kettőnknek más az itinere.
A következő eltévedési kísérletet a főrendező maga akadályozta meg, amikor a Két-bükkfa-nyeregnél le akartam térni a zöld sávról.
Amikor viszont le kellett térni, azt nem bízta valaki a véletlenre.
A zöld négyszög jelzés viszont borzalmas, le is tértünk róla véletlenül, de csak eljutottunk a Hoffmann Turista házhoz, majd némi bizonytalankodás után a kúthoz. A tavacska a kút mellett már tavaly is megfogott.
A kanyart a Szakó-nyereghez majdnem benézzük, de szerencsére szólnak, hogy a következő, onnan az út egyértelmű, még akkor is, ha az itiner itt nem létező jelzésre akar irányítani.
Dobogókő. Tömeg. Vízpótlás. Már csak egy félmaratonnyi út, és van rá két és fél óra. Bőven elégnek kell lennie.
Amikor valami felfestési érdekesség miatt két és fél kilométerrel arrébb letérünk Pilisszentkereszt felé, már nem is tűnt olyan soknak ez az idő…
A Tölgyikreknél, már több mint négy kilométernyi a plusz, és kezd esőre állni.
Közben kiderül, hogy az itinert követve néhányan a Lajos-forrás helyett a Holdvilág-árokban kötöttek ki, ráadásul az egyikük meg is sérült, őt a főrendező hozta le a célba.
Még a Lajos-forrás előtt elkapott az eső, de legalább mi nem rontottuk el a jelzésváltást, amit még otthon láttam a térképen (amikor a honlapon lévő itiner alapján néztem az utat, mert abban az itinerben benne van a jelzésváltás), így a piros négyszögön leérünk az ellenőrzőponthoz, és megyünk tovább a Janda Vilmos kulcsosház nevű oázishoz.
Hát külön köszönet ezért a meglepetésért a Téryseknek, a meleg teáért, levesért, zsíros kenyérért… stb. Feldobták a napot!
Az eső is elállt. Verőfényben érkeztünk Pomázra.
9:01:03 Az idei év egyik leglassabb teljesítése, ami részemről visszavágót szeretne… nem csak szervezetten, de úgy is.
Itiner: Kettőnknél volt egy 3 és egy 1 pontos, ami aktualizálva simán lehetett volna öt pont is. Átlagoltam: 2 pont . Útvonal: Jól követhető: 5 pont. Frissítés: Az itiner jelzi, hogy hol tud az ember vizet venni ez nálam: 5 pont, A Térysek meglepetése meg, ha szoktam volna plusszokat osztogatni ez megérdemelné. Az ottfelejtési faktor: 0 pont.
Pontozható plusz: Csomagszállítás van, Futóbarát? Nem tudom. Nekem nem derült ki, hogy milyen sebességre nyitnak a pontok. Én meg most nagyon lassú voltam. Track. Én nem találtam. Összesen: 12+1 pont.
Az idei legkevesebb pont, de ez a túra akkor is jó!
ami a földet tapodta: Asics Gel Fuji-Trabuco4 GTX;
ami támasztékul szolgált: Quechua Arpenaz 200;
a csomag: Quechua MT 20 (tartály nélkül);
ami az időt és az utat mérte: Garmin FR 220. Ez az óra állítólag 10 órát bír a GPS és a HRM használata mellett. Állítólag! Igaz, nem volt leürítve a memóriája… Igaz, használat előtt két napig órafunkcióban használtam, de azért ezt mégse! Még nyolc órát sem bírt ki… Shazbat!
*A főszervező és az MTSZ közötti ellentét okait nem igazán vizsgáltam, vizsgálnám... nem az én ügyem.
