A Rétesező a Normafánál, mindig jó kiinduló pont egy túrához, mert könnyen megközelíthető tömegközlekedéssel és autóval egyaránt, és a végén ott a rétes. Mondjuk az utóbbi mintha kissé összement volna, de ennek ellenére finom.
Persze belátom, hogy ez csak azoknak volt alternatíva ezen a hétvégén, akik nem akartak messzire menni a székesfővárostól, és ezért kihagyták az ország egyik legjobban szervezett túráját a Kiss Péter emléktúrát a Mátrában, meg nem akartak éppen Balboát futni.
Szóval pont az olyanoknak, mint én.
A NO-SZ-A néven, két, közepes távú útvonallal meghirdetett túrán most voltam először, de nem bántam meg. Részemről a hosszabb távot választottam, már csak azért is mert az elmúlt napok olvadása alapjában könnyed kényelmes kocogást ígért. Így lett a szombati program a NO-SZ-A 23,5 TT (MTSZ: 54,2 pont; rendező: Sarokkő Egyesület), és a végén az elengedhetetlen rétesezés.
Az útvonalra, a beígért kora tavaszi időjárás mellett, három, három és fél órát terveztem. Mondjuk azt nem számoltam bele, hogy az útvonal kicsit hosszabb lesz, és azt sem, hogy a cipővel nagyon mellé nyúlok. Az utóbbiról annyit, hogy alapjában véve fagyott, max enyhén sáros úttal számoltam és az új asics cipőben mentem. Az asics terepcipők talpmintázatásról, meg elég annyit tudni, hogy a három-négycentis sarat már nem igazán kultiválják…. vagy csak én vagyok a béna.
De ne szaladjak előre. Reggel kicsit megcsúsztam az idővel és tervezett fél kilences indulásból negyed tíz lett. Szokás szerint megcsodáltam a kilátást a Normafától a szél, hajnali köd, és fagy által létrehozott egyedi mintájú jeget a faágakon…
És irány a kék kör (János-hegy felé) jobb oldali ága. Itt még rajtam volt a csúszásgátló, mert ezen a szakaszon akadnak aljas és trükkös jégfoltok. Mondjuk így utólag tök fölösleges volt, mert ki lehetett volna őket kerülni. A libegővel szemben váltottam a kék mária útra és megkerültem az Erzsébet kilátót, majd a Balboára felszalagozott úton leügettem a Szépjuhásznéhoz, ami az első ellenőrzőpont.
Kicsit meghökkentem azon, hogy néhányan, akik mellett még az induláskor mentem el, és nem előztek meg, mégis előbb értek oda. Biztos, hogy van valami térkapu - gondoltam - a Budaiban, de el is bizonytalanodtam, mert a ponthoz az volt kiírva, hogy ez 3,5 km-re van a rajttól, nekem meg az óra 4,4 kilométert mutatott. De mit ronthattam el? Elárulom: semmit.
Innen a piros sáv vitt tovább a Fekete-fejhez. Rutin pálya. De komolyan. Az évek során a korábban félelmetesnek tartott (valójában különben sem az, csak, mint mondtam már néhányszor, és mondani is fogom még, nekem van problémám a térlátással, meg a mélységel…) köves lejtőkön mosolyogva ügettem lefelé. Tényleg az van, hogy a már ismert terepen nem félek. Néha megcsúsztam, kitámasztottam a bottal, korrigáltam… oszt annyi, még a lendületből sem vesztettem. Ugyanez ismeretlen terepen araszolás lett volna.
Lent a karámnál (Petneházy-rét) újabb ellenőrzőpont, és már mehettem is a piros kereszten már mentem is tovább a Budakeszi út felé. A Szilfa tisztáson, én is, mint oly sokan, pár méterrel túlszaladtam a bal kanyaron, ami a sárga keresztre visz, de ez nem számottevő úttévesztés. Nem úgy mint amikor a Budakeszi út túl oldalán, ahol rutinból megint balra fordultam, és beletettem mintegy négyszáz méter pluszt az útvonalba. Kellett vagy kétszáz méter, amíg rájöttem, hogy bizony nem a Makkosi-rét felé megyek, hanem vissza a Szépjuhásznéhoz. De így legalább visszafelé lefotóztam a pléhkrisztust.
Makkosmárián végre nem automata ellenőrzőpont. Ettem némi édességet és elraktam a vasárnapi reggelire kapott croissant. Megint piros sáv. A Szent Mihályról elnevezett Végvári-szikla utáni emelkedő is mintha laposabbá vált volna az évek során. A KFKI-nál balkanyar (megint) a sárga keresztre, a busz végállomásnál piros négyzet. Ez volt az a szakasz, ahol vissza kellett volna vennem a csúszásgátlót. Nem vettem, mert „mindjárt nem olyan jeges”, pedig de. Totyogtam pingvinmód a Farkashegyi turistaházig. Onnan megint lehetett kocogni.
A lejtőn a falevelek alatt meghúzódó jégfoltokon csak két rittbergert szúrtam le, de egyszer majdnem összejött egy axel is. A házak között már száraz aszfalt vitt a negyedik ellenőrző pontig.
Ott hátraarc, és irány vissza a Lidérc utcához, ahonnan a piros kereszt vitt tovább.
Bevallom, ezen az úton, még nem mentem fel az Ördög-oromhoz. Volt is némi aggódás bennem, hogy letérek az útról, de sikerült nem eltévedni (utólag azt mondom, hogy az a kisebb csoda, ha valaki eltéved, de ugye én mindenre képes vagyok…). Ördög-orom, zöld háromszög. Itt már nem lehet gond, mondom magamnak aztán derengeni kezdett, hogy ott van a híd Farkas-völgynél, amit ebből az irányból kimondottan rühellek, főleg sáros időben, mert állandóan le akarok csúszni. …most szerencsére alig volt sár. Mert jég volt. Az se jobb. Halk sikolyokat hallatva csak lebotorkáltam.
A Úti Madonna Kápolna az utolsó ellenőrzőpont. Onnan már csak fel kell kocogni a Széchenyi-hegyre és onnan a zöld sávon vissza a rétesezőhöz.
Ez a felkocogás ez jól hangzik, de eddigre a napsütötte hegyoldalt sár borította, és mint írtam az asics nem a speedcross, márpedig ide jó lett volna egy kipörgés gátló. Csak felcuppogtam magam. Onnan meg már tényleg sima liba.
Huszonhat és fél kilométer lett. Meg 3:49:25…
Itthon az openstreeten újra rajzoltam az útvonalat, azon is két kilométerrel több, azaz 25,5 jött ki. Mondanám, hogy melyik szakaszon lehet az eltérés, de az itinerben nincsen szakaszos táblázat.
A célban ettem két rétest, ittam egy teát, és elégedetten jöttem el, mert ez az útvonal határozottan tetszett. Ha húsz kilométer felett akarok futni, és éppen unom a Panoráma-körön az oda-vissza futkosást, akkor valószínűleg ezt az útvonalat fogom használni.
Értékelés: Itiner: 2 pont, mert csak szöveges leírás és térkép van, mondjuk, az tökéletesen végig visz. …és nem ártana a távot újra mérni… Az útvonal, frissítés, ott felejtési faktor 5-5 pont.
Plusz, csak a trackért jár. Az összesen: 17+1 pont.
Az útvonal (ahogy az órám mérte):
A szintmetszet (ahogy az órám mérte):
ami a földet tapodta: ASICS-Gel Fuji-Trabuco 5; és Quechua Aprenaz 100 Grip
ami támasztékul szolgált: Komperdell Carbon Balance;
a csomag: Quechua MT20 (tartály nélkül);
ami az időt és az utat mérte: Garmin FR 220
* A képért köszönet: Pinczés Évának
