Két évvel ezelőtt ez egy dühös poszt lett volna. Sok minden nem úgy alakult ezen a szombaton, ahogy terveztem, de az elmúlt két év alatt, azt hiszem, tanultam annyit, hogy a jót, a rosszat egyaránt észrevegyen, és bár kritizálok, azt ne indulatból tegyem.

Csillaghegy - Dobogókő - Pomáz. 55 kilométer lett... de csak hat mérföldkő... az utolsó lemaradt. Az amper elfogyott, az eső meg szakadt...

Ötvenesek… nem én, még nem, majd jövőre, most még csak a túrák. Mert úgy érzem, hogy az elmúlt két évben túrákon megtett összesen kétezer kilométer felkészített arra, hogy az idén már egy-egy ötven kilométeres túrát, magamat nem túlhajtva, nem kikészítve… lekocogjak.

Két éve ott hagytam abba, hogy mintegy négy és fél óra alatt felértem Dobogókőre, menni alig tudtam, fáztam és kimerült voltam. Mondjuk akkor még titkon azt hittem, hogy ha nagy leszek, még terepfutó is válhat belőlem. Vagy sérült… egyik sem lettem. Azóta változtak a…

Kirándulás a másik oldalra. Annyiszor írtam már résztvevői szemszögből túrákról, hogy épp itt volt az ideje annak, hogy – ha csak érintőlegesen is – de belekóstoljak a másik oldal feladatába. Bejárni voltam, és nyugodtan mondhatom, hogy ha valaki 29-én a Pilisben túrázna…

Vannak helyek (túrák, versenyek), ahol az ember úgy érzi, hogy valami miatt nem úgy sikerült, ahogy annak kellett volna, és ilyenkor jön a visszavágó… meg a visszavágó visszavágója is… na…

Tavaly úgy jöttünk el, hogy az idén visszavágó. Aztán valahogy másképpen alakult az egész, mert a 25. kilométertől a maradékot nagyjából lefutottam. Van ez így. Ugyan van belőle éjszakai indulással ötven, meg hetven, de az amúgy is rosszul látsz, ne tetézd elvét követve…

Tulajdonképpen a március utolsó hétvégéjére jutott túrára akár mondhatnám azt is, hogy felkészülés volt a Magas-Bakony 50-re. Több szempontból is. Pedig ugye van addig vagy öt hónap hátra, de az volt számomra a 2014-es év legjobb túrája. Szóval a Pilisi Szirtek 24-es, azaz…

Ha hazafelé a HÉV-en mondtam volna olyat, hogy ide többé soha, akkor az leginkább magamnak volt köszönhető. Sok olyan apró hiba gyilkolta a kedvem, amiért vagy én, vagy az időjárás, vagy kettőnk közös megfeszített munkája volt a felelős… Persze kellett a nyugtató forró…

A most már rendszeresen teljesített éjszakai Sárga 30-as túrát megtoldottam először 20 kilométerrel, így lett S50. Majd miután az összesen 52 kilométert követően még mindig volt kedvem futni, a Hűvösvölgyi célból hazakocogtam.

Azt hiszem elakadt bennem az élmény. De frankón. Itt volt ez az Over Piros [kinek mennyi, részemről 35] és azon gondolkodom, hogy végül is én mit kerestem [ez nagyon nem jó szó első hallásra, de ez illik ide] ezen a teljesítménytúrán.

Említettem a negyvenkettedik hétről szóló posztban, hogy a kertben lévő mogyoróbokrok számát eggyel csökkentettem, aminek következtében a derekam rakoncátlankodni kezdett. A múlt hét csupa örömhír, a derekam nem lázadt, és azt a nyomorú bokrot is elkezdtem lapra szerelni… baltával. Mondjuk újra…