Ha november, akkor félmaraton Siófokon. Harmadszor. Sokban más ez a harmadik, mint a korábbiak, de a Balaton ugyanaz. Szeretem ilyenkor, és mindig azt mondom, hogy akkor is eljönnék, ha nincs verseny. De, lássuk be, ez önáltatás, kell a verseny.
Mostanság egyre többször találom szembe magam a kérdéssel, „leszel a nyulam?”. Nem. Nem olyan nyúl… Olyan sem. Az meg végképp nem. Na jó, először is tisztázzuk, hogy jelen bejegyzésben a nyúl: az egy futó, aki önkéntes segítőként támogat egy másik [korántsem biztos, hogy gyengébb, vagy lassabb]…
Az a nagy büdös helyzet, hogy mondhatok én akármit, én bizony városi gyerek vagyok, vagy ahogy futóberkekben mondják, aszfalthuszár. Meg is érződik azokon a posztokon, amik arról szólnak, hogy terepre tévedtem. Abban a közegben valahogy nem találom magam. Itinert mégsem akarok írni… meg nem az én…
Majdnem azzal kezdtem, hogy van ez az új divat, jó nem új, csak nekem most tűnt fel az ismerőseim körében, hogy egyre többen teljesítménytúrára járnak futni.
Ramaty állapotban a margitszigeti futókör
Én nem szeretem. Keskeny, puha, túlzsúfolt... de az utóbbiból következik, hogy sokan használják. Tényleg rendbe kéne tenni.
Azt hiszem elakadt bennem az élmény. De frankón. Itt volt ez az Over Piros [kinek mennyi, részemről 35] és azon gondolkodom, hogy végül is én mit kerestem [ez nagyon nem jó szó első hallásra, de ez illik ide] ezen a teljesítménytúrán.
Az van, hogy egy kérdéssel kell kezdenem. Szóval, ugye senki sem gondolja, hogy azért fogok dicsérni egy versenyt, mert dobogóra állhattam? Bárki megteheti, főleg, ha ezért a rendezők nem szólnak rá az ember gyerekére. [ez volt az egy] Ugye senki sem gondolja, hogy írok valaha is olyan bejegyzést,…
Most persze azt várja mindenki, hogy a frissítés tanulási kálváriámat osztom meg az olvasókkal, akik nekem, meg általában velem, kedvesek. Lótüdőt! Egy kísérletből nem lehet konzekvenciát levonni, de egy bölcselettel gazdagabb lettem.
Az elmúlt években próbálkoztam néhány márkával és modellel. Az egyik elsőként bevált cipőm a Saucony ProGrid Omni 8-asa volt. Igen, veretes lúdtalpon kacsázok. Aszfalton nekem ez a cipő valahogy jobban esett, mint a későbbi tízes modell, és mivel a csillapításban semmi különbség nincs, így…
Az a jó – már a hangulaton túl – az ilyen mega versenyekben, mint például a hétvégi 28. Spar Budapest Nemzetközi Maraton, hogy utána elárasztják a futók a netet. Blogok, fotók… miegymás. Ilyenkor egy hétig nem unatkozunk. Lehet dicsekedni, szomorkodni, okoskodni, meg jókat anyázni autósokkal, akik…
Eszem ágában sincs mérleget vonni, csak van abban valami felemelő, ha az ember gyereke egy versenyt össze tud hasonlítani egy korábbival. Ugyanott és ugyanazon a távon. Mert mégiscsak ebből látszik, hogy mennyit fejlődött, hol tart. Még akkor is, ha nincs két egyforma verseny.
Az ember leginkább bajban van, ha valami olyanról kell véleményt mondania, ami ingyen van. Már neki, mert különben semmi sincs ingyen. Meg aztán azt is nehéz, hogy a kritika ne forduljon ekézésbe, mert az senkinek sem jó.
Még mielőtt belekezdenék a II. Hajrá Rákosmente verseny... [majdnem azt írtam, hogy ekézésébe, de nem az a szándék, csak csillapodni kell még egy kicsit] Van itt még valami egyszerűbb ügy. Ugyanis kaptam egy levelet, minimum harminckilenced magammal.
Rákosmente szerepet kér a futónaptárban. Nem is olyan rég még csak két tavaszi esemény volt a XVII. kerületben, aztán tavaly ősszel lett az autómentes napra egy „Hajrá Rákosmente” amit az idén is megrendeznek (szept. 21-én). Távot inkább nem írnék, azt tavaly sem sikerült eltalálniuk. Majd…
Nem tudom, hogy ki hogy van vele, de nekem úgy tűnik, hogy a jóról valahogy nehezebb írni. Morogni könnyebb. Most meg itt van, illetve volt ez a 28. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton… és elállt a szavam.
Mielőtt a II. Debreceni Futókarnevál negyedmaratonjáról, meg az ott elért korosztályos második helyezésemről ejtenék szót le kell szögeznem, persze csak és kizárólag a (véletlenül khm…) most először idetévedő olvasók kedvéért, hogy én kérem, ahhoz képest és tulajdonképpen überfasza csávó vagyok.
Szóval az van, hogy mielőtt ünnepelni kezdeném magam át kellett gondolnom ezt az okos lány effektet. Mert ez az S!6, ez olyan „hoztam is, meg nem is” eredményű lett. Elvileg megfutottam a száz percen belüli félmaratonomat. Gyakorlatilag…
Valahol azt kezdetem el az utolsó posztban, hogy… és persze elkalandoztam a tárgytól, a hegytől, pedig lenne miről írni, mert hűtlen voltam hozzá, kicsinyt. De ez a kalandozás nem tántorított, csak megerősítette a varázsát. És igen szeretetből ribancozom… mert úgy különben nem szavam járása a…
Lett nekem ez a romantikus kapcsolatom a Hármashatárheggyel. Konkrétan azt hiszem néhányszor leribancoztam a kedvest. Nem mondom, hogy nem érdemelte meg… de egyelőre ragaszkodom hozzá. Talán csak… mert az meg biztosan nem.
Markó Tímea: Futó lettem
Mindig jól esik, ha valaki személyes élményével talál meg, hogy „ugye értem…” mert az ilyen élmények nem percekről, meg kilométerekről szólnak, hanem érzésekről.
Nem mondom, hogy ezek az érzések mindig a öröm és boldogság kategóriába tartoznak, de igaziak. És…
Ezer kilométer… Van akinek sok, van akinek kevés. Nekem pont jó. Pont jó leírni, hogy az idén is meglett az ezredik kilométerem. Nem mondom, hogy nem zavar, hogy csak mostanra, pedig valójában nincs mi zavarjon.