Előre szólok, hogy ezt a túrát nem fogom pontozni. Nem azért, mert nem lehetne, hanem, mert ez egy kicsit másról szólt, arról hogy negyedszázados lett a Teljesítménytúrázók Társasága. Az útvonal is ennek tükrében született.

Bár a szándék megvan bennem, hogy ne ugyanazokat a túrákat járjam végig évről évre, be kell vallanom, hogy a kényelem (leginkább az utazás területén), meg a szép emlékek nagyon sok esetben visszahúznak a Budaiba. Érdekes szó ez a visszahúz, de nem úgy értem… na mindegy.

Szeretek lelkesedni. Azt hiszem, hogy a blog rendszeres olvasói, most ráncolják a homlokukat, hiszen általában a negatívumokat, a szerintem javítani valókat emelem ki, de attól én még szeretek lelkesedni. Csak nehezen hevülök. Meg aztán, nyugodtan vallja be mindenki magának, hogy a negatív kritika…

Az idei augusztus, elég erősen, két majd százötven kilométeres héttel indult, holott eddig ez volt az év egyik pihenő hónapja az edzéstervben, hogy aztán a Magas-Bakonnyal új lendületet vegyen. Most ez másképp alakult.

Kimarad az idén a Magas-Bakony, írom ezt szomorú félmosollyal a szám szélén, de ilyen az élet. Nem habostorta. Megpróbáltam, valamivel pótolni... Mondjuk, nem sokkterápiát terveztem.

Először még könnyű írni egy túráról, mert ugye sok az új benyomás. Másodszor azért mert elröhögcsél az ember, hogy mi mindent bénázott első alkalommal, és ellehet mesélni, hogy mennyivel könnyebb. De harmadszor?

Tulajdonképpen egy olyan teljesítménytúráról, ahol a rendező által adott térkép és szöveges itiner, nem kiegészítői, hanem alternatívái egymásnak nem is kellene többet mondani. Kivéve, ha első rendezés, mert akkor bizony az embernek illik megengedőbbnek lenni…

Mindenképp üdítő (már számomra), hogy a popkultúra is betette a lábát a teljesítménytúrák világába, még, ha csak névadóként is. Mindenképp szerencsésebb névválasztás a Napra várva, ha már Doors, mint a Raiders on the Storm.

El kell menni a rövidebb túrákra is néha, csak hogy élvezzük, hogy: "ez már olyan könnyű..."

A szombati melegben nem is annyira a távolság, hanem a számomra ismeretlen szervezőcsapat vonzott a Csúcshegyhez.

Mivel is kezdjem? Azzal kéne, hogy: megérte. Próbálom megfogalmazni, meg körülírni, hogy én úgy érzem, hogy segített… meg hogy lehet, hogy már korábban kellett volna… meg ilyenek…  de felesleges túlbonyolítani.

Ma reggel olvasom a statisztikát. A hőségre való tekintettel (ezt én teszem hozzá) 34-en vágtunk neki az 50 kilométeres távnak, ebből 29-en értünk célba. A hőség sem tántorított. - mondhatnám kissé nagyképűen. Jut eszembe:

Meleg volt. Lassabb is voltam...

Általában azon a véleményen vagyok, hogy egy futóverseny előtt célszerűbb pihenni. Ilyenkor már csak az a kérdés, hogy a pihenést, mint olyat hogyan is definiálnánk? Némi vacillálás után úgy döntöttem, hogy a pihenés fogalmába egy huszonegynéhány kilométeres túra még éppen hogy belefér. Nem futva,…

A K&H félmaraton előtt - gondoltam - kéne egy könnyű, kellemes túra. Nem futni, nem kidögleni csak élvezni a tájat.

Görömböly. Bükk. Nyugodtan mondhatom, hogy nekem Észak-Magyarország (is) fehér folt, már ami ezt a jelenlegi futós, túrázós korszakomat illeti. Eleve gyanús, ha fejből tudom, hogy hányszor jártam arra az elmúlt tíz évben, mert az bizony nem a memóriámat dicséri, hanem azt mutatja, hogy nem sok ilyen…

Szombaton ismeretlen terepre tévedtem... Nem is emlékszem mikor túráztam utoljára a Bükkben. Ez a túra lett majdnem huszonöt kilométer és négy mérföldkő:

Tavaly, amikor először vágtam neki, akkor még nyolc órát terveztem, és alig csúsztam ki a hét órából. Majd két hónappal később, igaz, már fülledt melegben alig tudtam végigmenni nyolc órán belül… Ezzel az előzménnyel indultam neki az idén. Meg azzal a tervvel, hogy hét órán belül beérek.

Tavaly éppen hogy, de kicsúsztam a hét órából. Most kicsit sietősebbre vettem a hirtelen melegben... a végeredmény 48 kilométer 6 mérföldkő, meg még valami...

Vértes. Szégyen, vagy nem az ezredforduló óta, most járok itt másodszor. És emlékeim szerint korábban sem sűrűn fordultam meg erre. Nincs oka. …vagy talán csak logisztikai. De inkább egyszerűen így alakult. Viszont a szerzőtársak, már annyit írtak róla...

Két évvel ezelőtt ez egy dühös poszt lett volna. Sok minden nem úgy alakult ezen a szombaton, ahogy terveztem, de az elmúlt két év alatt, azt hiszem, tanultam annyit, hogy a jót, a rosszat egyaránt észrevegyen, és bár kritizálok, azt ne indulatból tegyem.

Nem is tudom, hogy ezt az időszaki beszámolót a porcerősítő kúráról minek is minősítsem. Azt hiszem a részleges győzelmi jelentés a helyén való, avagy mi az érdekes abban, ha látszólag nem történik semmi.

Csillaghegy - Dobogókő - Pomáz. 55 kilométer lett... de csak hat mérföldkő... az utolsó lemaradt. Az amper elfogyott, az eső meg szakadt...

Izomlázam van. Ez általában előfordul, úgyhogy pontosítok: a szombati túra után napokkal, még mindig izomlázam van. Ez azért már ritkább, különösen annak fényében, hogy a negyven kilométer a Budaiban nem egy nagy durranás (már mondhatom ezt,) és az ezerötszáz szintemelkedés sem. Már itt, a Budaiban.

Biatorbágy - (Tábor-hegyi kitérővel) - Zugliget. Ragyogó idő 41 kilométer, 6 mérföldkő... és egy váratlan túratárs.