Már így rögtön az elején bajban vagyok, mert mire elkezdtem ezt írni már kétséges, hogy hol is voltam, de az biztos, hogy jól éreztem magam. Tulajdonképpen ez a lényeg. Akko’ meg?

Én azt gondolom, hogy a K&H maratonra az ember vagy a félmaraton mánia éremért megy (már, ha nincs kedve, ideje a Hortobágyon puhára főni), vagy bulizni. Mert lássuk be, hogy egy hatfős váltó az már buli tud lenni. Én most az éremért mentem...

Erősítünk. És ezt most nem királyi többesnek szánom. Szóval erősítünk, mert azt szeretném, ha némiképp mértékadóvá tudnánk válni. Ez alatt most nem azt értem, hogy ez a blog akarja, tudja, fogja majd megmondani a frankót. Egyszerűen lehetőséget szeretnék biztosítani arra, hogy minél többen mondjuk…

Az UltraBalatonon túl hosszú ahhoz, hogy egy posztba beleférjen minden. Inkább csak úgy, zanzásítva mesélnék.

Mint tudjátok (ha nem, akkor majd most) három csapatban voltunk érdekeltek.

ok. Heather Dorniden 2008-as győzelme, katarzis. Tisztán. Azt csak ő tudná megmondani, hogy mi a bánatos lótüdő vitte azon az utolsó körön. Talán az adrenalin. Talán a helyesen irányított düh. Nem tudom. Megható, vagy inkább megrázó ez a futam. Érdemes megnézni. Meg elgondolkodni azon, hogy csak a…

17. Kékes-csúcsfutás. A csúcsfutásnak egyrészt van egyfajta varázslata, ezért megyek vissza… másrészt azért nekem ez a futás, amolyan mumus. Egyszer már jó lenne nem belegyalogolni a végébe.

Az embernek vannak mumusai… Nekem az egyik ilyen mumusom a Kékes csúcsfutás lett. Az első után azt mondtam, hogy soha többet. Akkor 1:25:20 alatt értem fel. És komolyan gondoltam. Vagy két napig. Aztán a következő év kimaradt. Pedig nagyon akartam a visszavágót. Amikor eljött…

Volt itt nekünk az elmúlt hétvégén, mintegy két felhőszakadás között ez a "Mit adtak nekünk a Rómaiak?" jellegű Európa-napi futás, a 10 év – 10 km… ami valójában 11,7. [Jellemző… - mondanák az euroszkeptikusok]

Szívás. Ezt írnám, ha egy szóval kéne összefoglalnom a szombati terepfutást Törökbálinton. Mert engem mindig meg tud lepni a terep. És mindig olyankor, amikor azt hiszen, hogy kezdek otthonosan mozogni ebben a műfajban.

Beszéljünk arról, hogy milyen érzés gyakorlatilag utolsónak lenni… már csak azért is kéne erről beszélni, mert sokan eleve ezért nem mennek (nem hogy versenyre, hanem egyáltalán) futni, mert utolsónak, utolsó előttinek lenni szar. Bővebben? És aztán röviden Soroksárról? Ok.

„Most így a szakadó esőt nézve az ablakból azon tűnődöm, hogy jövőre milyen terepet tojik nekünk a nyuszi Rákoscsabára…” Ismerős a mondat? Nem?

Most azon gondolkodom, hogy írtam-e már azt versenyről, hogy ez pont úgy volt jó, ahogy volt.

Sokadik nekifutásra sem tudom, hogy mi lesz ezzel a bejegyzéssel. Voltam terepfutni. VTM. Félmaraton. Csak valahogy nem találom magamat…

Nekem az elmúlt öt évben a tavasz beköszöntét nem a hóvirág, meg az ibolya, vagy a jácint jelenteti, hanem egy futóverseny. Lám, ha a tavasz késik, akkor a verseny is csúszik, mint tavaly. Igen nekem a tavasz hírnöke az Imre-Lőrinc futóverseny, amiből ez volt a kilencedik.

Összegezni kéne a tavalyi évet, mer nagy vonalakban mesélni a 2014-es preferenciákról, de előtte, még ott a tavalyi utolsó verseny, az amolyan mezeifutásféle MalacVágta, a Bókayban.

Sokáig úgy nézett ki, hogy Kistarcsa lesz az idei utolsó verseny, aztán jött egy új mánia, és a kistarcsai terep kimaradt. Viszont futottam egy jót huszonharmadikán Pestlőrincen, a 105. Mezeifutó OB keretein belül megrendezett nyílt versenyen.

Ha november, akkor félmaraton Siófokon. Harmadszor. Sokban más ez a harmadik, mint a korábbiak, de a Balaton ugyanaz. Szeretem ilyenkor, és mindig azt mondom, hogy akkor is eljönnék, ha nincs verseny. De, lássuk be, ez önáltatás, kell a verseny.

Az a nagy büdös helyzet, hogy mondhatok én akármit, én bizony városi gyerek vagyok, vagy ahogy futóberkekben mondják, aszfalthuszár. Meg is érződik azokon a posztokon, amik arról szólnak, hogy terepre tévedtem. Abban a közegben valahogy nem találom magam. Itinert mégsem akarok írni… meg nem az én…

"Elvégre egy maraton, az nem az ezredforduló, vagy az 1986-os Queen koncert, hogy aki lemarad, annak többet nem is lesz rá esélye."   (kép: EdzésOnline)

Azt hiszem elakadt bennem az élmény. De frankón. Itt volt ez az Over Piros [kinek mennyi, részemről 35] és azon gondolkodom, hogy végül is én mit kerestem [ez nagyon nem jó szó első hallásra, de ez illik ide] ezen a teljesítménytúrán.

Az van, hogy egy kérdéssel kell kezdenem.  Szóval, ugye senki sem gondolja, hogy azért fogok dicsérni egy versenyt, mert dobogóra állhattam? Bárki megteheti, főleg, ha ezért a rendezők nem szólnak rá az ember gyerekére. [ez volt az egy] Ugye senki sem gondolja, hogy írok valaha is olyan bejegyzést,…

Az a jó – már a hangulaton túl – az ilyen mega versenyekben, mint például a hétvégi 28. Spar Budapest Nemzetközi Maraton, hogy utána elárasztják a futók a netet. Blogok, fotók… miegymás. Ilyenkor egy hétig nem unatkozunk. Lehet dicsekedni, szomorkodni, okoskodni, meg jókat anyázni autósokkal, akik…

Eszem ágában sincs mérleget vonni, csak van abban valami felemelő, ha az ember gyereke egy versenyt össze tud hasonlítani egy korábbival. Ugyanott és ugyanazon a távon. Mert mégiscsak ebből látszik, hogy mennyit fejlődött, hol tart. Még akkor is, ha nincs két egyforma verseny.

Az ember leginkább bajban van, ha valami olyanról kell véleményt mondania, ami ingyen van. Már neki, mert különben semmi sincs ingyen. Meg aztán azt is nehéz, hogy a kritika ne forduljon ekézésbe, mert az senkinek sem jó.