Na most, ha valaki azt mondja, hogy csak az április bolondos, már ami az időjárást illeti, azt lehet, hogy marhának nevezem, lehet, hogy leköpöm, sőt még a megrugdosását is fontolóra veszem.
Persze az utóbbiakat csak úgy gondolatban, Rejtő után szabadon.
Ma este végig pörgettem a kerekeket, mármint a kedvenc görkorcsolyámét. Elvégre holnap mégiscsak sztrájkolni fog a tömeg közlekedését biztosítók igen nagy tömege. Ez még akár érthető is lenne, ha az újkori sztrájktörténet nagyszerű hullámlovasa, nem feküdt volna rá a BKV-s sztrájk első hullámára.
De megtette. Nem is ő lenne, ha kihagyta volna…
Szóval átpörgettem a kerekeket. Sztrájk képes a kori. Nem ez lesz az első ilyen kalandja (volt már ilyen itt, meg itt).
Elkalandoztam, a bolondos januárnál tartottam.
Volt itt minden, ami egy jól sikerült szívrohamhoz kell. Kaptunk hideget, meleget.
Mert ugye tapostam ösvényt a hóba, akárcsak Micimackó. Már éppen élvezni kezdtem volna a hófehér futópályát, de leszakadt az ég. Ez persze pár napra elvette a kedvemet a futástól. Nem vagyok igazán jó mocsárjáró. Amikor a víz nagyjából elszivárgott – nem azt mondom, hogy jó lett a pálya, de elviselhetővé vált – ismét a futásé lett a főszerep.
Aztán megint jött a hó.
Meg nekem közbe, mármint egy-két dolog. Meg a hideg, meg a szél… Nem volt kedvem, időm, energiám futni. Közben ismét leesett a hó.
Sajnos esélyem sem volt elsőzni a hótaposásban. Amikor csütörtökön este végre kijutottam a pályára csinos kis ösvény várt a hómezőn. Ez azért megnyugtató, mert nem jó egyedül őrültnek lenni.
Meseország. Mármint a hófehér lepel, alig hatvan centis ösvénnyel körbe. Ráadásul halvány ködfátyol borítja az egészet. Derékig. Csak annyira halvány a fátyol, hogy sejtelmessé tegye az egészet. Csak az a letaposott ösvény… ahogy fárad az ember, úgy csúszik le, lép ki róla az ember. Mire befejeztem a körözést, már jutott hó a cipőmbe is. Három nap múlva éppen csak nem volt tavasz. Szerencsére a pénteki özönvíznek is alig volt nyoma, ráadásul mások már szerencsésen keményre tapostak egy ösvényt. Megúsztam a mocsarat.
Ma este mire a pályára értem fagyott. Kezdem megszeretni ezt az éppen fagyos időjárást. Amikor még nem túl kemény a pálya, de nem is lágy. Csak az orron keresztüli levegővételt kellene megszoknom. A második kilométer után nem igazán megy. Pedig a szájon át lélegzés mínuszban egyenes út a torok-, vagy tüdőgyulladáshoz. Az meg nem kéne.
Hát akkor a mai körök:
Ja, majd elfelejtettem, túl vagyok az első folyamatos hat kilométeren!
táv: 6,16 km
idő: 00:31:00
átlagsebesség: 11,92 km/h
csúcssebesség:: 14,9 km/h
