Megint csak vissza kell térnem arra régi mániámra, hogy az nem baj, hanem jó, hogy különbözőek vagyunk és így különböző távokon, terepeken, rendezvényeken érezzük jól magunkat. Van, akinek a magányos hosszú futások jönnek be; vannak akiknek a buliváltók, meg a nagy tömeg; van, aki sprintelni szeret… Mivel manapság (szerencsére) elég sok rendezvény van, így mindenki megtalálhatja a kedvére valót. De persze jogában áll máshol is kísérletezni.
Azt nem mondanám, hogy nem vagyok válogatós, de igazából félmaraton alatt nem igazán jelent akadályt, hogy terep vagy aszfalt. [Na jó az akadály akadályt jelent, így a futós jellegű akadályversenyeket kerülöm. …mert például rövidlátó vagyok, magyarul vaksi.]
Viszont a tíz kilométer körüli versenyeket szeretem a legjobban. Legyen az terep, vagy aszfalt, ezeken a versenyeken tudom a legjobban kifutni magam. Adrenalin bomba. Felpörget, de mára már nem üt ki. Annyira…
Példának okáért a Gyaloggalopp és az Angyalcipők közös partija, a Népszigeti terepfutás, nagyon úgy néz ki, hogy a jövő évi naptárnak is részese lesz. Még úgy is, hogy utálok igetre végződő helyeken futni.
De ez más.
Eleve élvezetes a vegyes talaj. Van benne földút, ösvény, magas füves gát, minimális aszfalt, és persze süppedős parti homok. Mindez tíz és fél kilométerre bezsúfolva.
Tavaly, kánikulázós időben, 51:28 kellett eme feladat abszolválásához, kombinálva egy jól sikerül légibemutatóval, aminek a végén egy tigrisbukfenc lett volna az elegáns megoldás, de én a gyalogbékás kiterülést részesítettem előnyben feltartva ezzel a mögöttem haladókat.
Gondoltam idén más lesz. Elvégre a céltoronyhoz érkezve szemerkélt valami esőféle…
Meg a nevezésnél találkoztam Márióval, ami számomra a biztosan követhető hátat jelentette az táv első felére. Minimum.
Megnéztük a kicsiket. Bájosak és élvezik a futást. Aztán a rövidtáv befutóját is…
...és örömmel konstatáltam, hogy a rajt utáni első kilométer az idén nem egy elvadult susnyást jelent. Tavaly kicsinyt szűk volt a hely.
A középmezőny elejéről rajtoltam. Márió persze rögtön ellépett, én meg görcsösen próbáltam nem elfutni az elejét. Hát nem sikerült… Azt tudtam, hogy az ártéri erdő kacskaringós útja majd jól lelassít... Nagyjából beállt a futók sorrendje is. Úgy számoltam, hogy tíz-tizenöt futó lehet előtem. Tulajdonképpen az első négy kilométeren tizenegy másodpercnyi gyorsulást sikerült összehozni. Közben kisütött a nap… ami azért jó, mert felülről meleg, alulról párás.
Lehet, hogy csak én láttam így, de tavalyhoz képest, mintha barátságosabb lett volna az ártéri erdő… Nem tudom. Amikor kiértem az erdőből a frissítőponthoz, akkor már csak a gáttól tartottam… illetve a fűcsomóktól. Igen a vízzel spóroltam, a frissítést kihagytam.
..és a gáton még láttam Márió hátát.
Tulajdonképpen itt jött a változás tavalyhoz bő tizenöt másodperccel jobb ezreket futottam, és amikor a partra értem, még nem utáltam az egészet, hanem arra koncentráltam, hogy az utolsó három kilométeren még előzni akarok.
A parton jobbára a kijelölt útvonal mellett a vízhez közel futottam, ott nem süllyedtem a homokba.
És igen, az utolsó három megkezdése előtt tudta előzni, és még mindig olyan háromszáz méterrel volt előttem az a boly amiben Málió futott. Most! -mondok magamnak a földúton tudok még gyorsítani.
És akkor jött a kutya…
Szerintem jogosan minősítem a fickót hülyefasznak. Már majd egy tucat rajtszámos ember futott el mellette hárman jövünk felé, és esze ágában nincs a Nembánt nevű ebét megfogni, vagy visszahívni.
És a kutya, amikor mellé érek, hörögve felugrik, és felém kap.
Mellesmeg mondja már meg valaki, hogy ebben az országban a póráz nélkül sétáltatott kutyák tulajdonosai, mi a bánatos lótüdőért engem akarnak fegyelmezni, nem a kutyájukat? Ennyi leszarja őket a kutya?
Ijedtemben megállok egy másodpercre, és üvöltök a barommal, hogy mit csinál, az hívja a Nembánt nevű idegbeteg dögöt, a mögöttem futó megelőz.
Bal combomba belemar a görcs… és kiesek a ritmusból.
Próbálok visszagyorsítani, a kilencedik kilométernél a visszaelőző futó, Fülöp József udvariasan elenged, mondván, ha nincs a kutya, nem előz meg. Meghatódom kissé, de lassítani nem akarok…
49:34 cél
Ez majdnem két perccel jobb, mint tavaly.
Ha nincs a kutya, akkor még lehetett volna max ötven másodperccel jobb. Ez annyiból megnyugtató, hogy a tizenegyedik helyhez még kevés lett volna.
Kifutottam magam. Pont így volt jó.
Eredményhirdetésre ismét egy kis eső…
Utána még egy sör a Céltoronyban. Nem, abban a betonizében, hanem a róla elnevezett sörözőben.
Assz’em jövök jövőre is.
cipő: Asics Gel Fuji-Trabucco G-TX
