Klaus néhány nap óta minden reggel öt kört futott a vitorláskikötő melletti sportpályán, magyarázta Hel; ő mérte az időt, 5,11 volt a legjobb ideje, vagyis Klaus csakis futózseninek tarthatta magát: 2000 méteren 5,11, az, például az oroszoknál, az év legjobb ideje, ma reggel viszont Klaus kénytelen volt tudomásul venni, amit egy olyan rémes, vén karlengető tornász mondott: hogy a pálya nem 400 méter, ahogy való, hanem csak 300, vagyis Klaus nem 2000-et futott, csak 1500-at.

Martin Walser - A menekülő ló (Magvető, 1979)

Az van, hogy most a csapból is folyik az új példakép, Steve Way, aki futott egy 2:16-os maratont… Pedig korábban… Steve Way teljesítménye csodálatos, a befektetett munka - miután visszatért a futáshoz - fantasztikus. Hat éven keresztül átlag heti kétszáz kilométer... inkább nem is szorzom össze. Hihetetlen szám.

Az, hogy a futóversenyeken mindenki más élményt keres, szerintem az teljesen normális.

Ilyenkor nyáron nagy igazság, hogy ki korán kel, hűvösebb időben sportolhat. Teljesítménytúrákon meg nagy igazság, hogy ki korán fut, az depózhat, míg kinyílik az ellenőrzőpont… Mondd, Te mit választanál?

Szerintem mindenkinek van lehúzós története a Balatonról… az ott valami helyi népszokásféle, hogy a turistát hülyének nézik, mert úgyis visszamegy… Nos, azt soha nem mondom, hogy soha, de az I love Balaton formáció rendezvényeit, hacsak nem nyerek a lottón egy darabig kihagyom… értelmesebben is el tudom költeni a pénzem.

Sokat gondolkodtam, hogy írjak-e egy olyan dolog kapcsán, amiről ugyan hallottam, de az elmúlt egy évben bizony tapasztalni nem tapasztaltam. Mert állítólag van némi ellentét, vagy ellenérzés a teljesítménytúrákon a futók és a túrázók között. Igazából egy konkrét esetről tudok, amikor egy futóból lett túrázó úgy általában büdösnek titulálta a futókat... De ez szerintem nem mérvadó.

Alapból dicséret illeti azt a szervezőt, aki úgy választja meg a túra időpontját, hogy az is teljesíthesse, aki nem vágyik az éjsötét erdőbe… Ehhez a kisebbséghez tartozom én is. Nem félek a lámpafényes túráktól, de az igazából nem az én világom. Most még legalábbis így érzem. De szerencsére vannak kompromisszumos megoldások…

Ha valaki nem hinne nekem és csak Bozót leírása alapján vágna neki jövőre a Mátra 40-nek, mert az nem is olyan nehéz, annak itt van Laci beszámolója, magyarázatként arra, hogy miért azzal a címmel raktam fel az előző posztot, hogy Neked könnyű… lehet.

Azt hiszem, hogy nem árt egy kis kitérővel kezdenem, hogy utána rátérjek a határköves túra első felére. A kitérő meg leginkább a miértekről fogy szólni. Lassan egy éve gyalogolok, futok, de leginkább kocorászom teljesítménytúrákon. Nem tartom magam sem túrázónak, sem terepfutónak… talán valahova a kettő közé szorultam.

A bevezetőm most leginkább a kezdőknek szól… mert azt azért nemárt figyelembe venni, hogy ami Bozót leírásából egy közepesen nehéz túrának néz ki, az azért nem gyaloggalopp. Csak ugye a rutin, meg az évek… Szóval Mátra 40… azért kíváncsi lennék olyannak is a véleményére, akinek ez nehezebben ment…

Mivel ez utolsó utáni pillanatban sem esett be semmi munka alkalmam volt futni a hétvégén.

Ki korán kel… ja ez most nem az. Nem ki korán kel, hanem ki későn fekszik… Úgy tíz hónappal ezelőtt voltam először teljesítménytúrán. Most jött el az első éjszakai TT ideje.

​A második Gödöllői beszámolónk egy rutinos induló szemével mutatja a Gödöllői terep félmaratont. Persze mondhatjuk, hogy így már könnyű… Azért van itt is olyan dolog, amit a szervezőknek nem ártana végig gondolni… Tehát íme Andrea félmaratonja:

Tulajdonképpen abban minden résztvevő egyetért – szerintem – hogy ez a mozgás éjszakája, nem volt egy rossz ötlet. Sőt! ...és kell még ilyen… és biztos, hogy minden ilyen eseménynél akad egy-két apróság, ami esetleg elrontja egyesek örömét. Mint az enyémet, de remélem, hogy kisebbségben maradok.

Lopakodó bejegyzés a nem dohányzásról. Ma volt háromszázhatvanöt napja, hogy nem gyújtottam cigarettára… és szivarkára is csak egyszer. Mert megérdemeltem.

Nem titkolt célja a blognak, egy helyre gyűjteni a versenybeszámolókat, hogy idővel megkönnyítsük egyrészt a futóknak a választást, hogy hova érdemes menni, másrészt a rendezőknek, hogy a kötelező és őszinte köszönöm-ök mellett kapjanak bővebb visszajelzést is. Ezek a bejegyzések, amolyan idegen tollak, mert mindenhol nem lehetnek ott a blog szerzői. Kezdjük is az V. Gödöllői Szabadságnapi Terepfutással.. szívemnek kedves, azaz morgós poszt jön, nem kevés tanulsággal Lacitól...

Budapesten vannak jó helyek a futásra, meg vannak felkapott helyek. Az utóbbiakat szinte mindenki ismeri, az előbbieket jobbára csak a közelben lakók. Nem tudom például, hogy hányan indulnak neki Angyalföldnek, csak azért, hogy fussanak egyet a Népszigeten?

Már így rögtön az elején bajban vagyok, mert mire elkezdtem ezt írni már kétséges, hogy hol is voltam, de az biztos, hogy jól éreztem magam. Tulajdonképpen ez a lényeg. Akko’ meg?

Ha… ha valakinek valaha kedvet akarnék csinálni a teljesítmény túrázáshoz, akkor valószínűleg az egyik Turul túra megfelelő távjára vinném el.

Czukor Zoltán 52 évesen negyedik lett a Paris-Colmar hosszútávú gyalogló versenyen. A táv 426 kilométer, azaz az UltraBalaton oda-vissza, meg még egy kicsi. Mindez 8’08”-as tempóval… Gratulálok neki!

Én azt gondolom, hogy a K&H maratonra az ember vagy a félmaraton mánia éremért megy (már, ha nincs kedve, ideje a Hortobágyon puhára főni), vagy bulizni. Mert lássuk be, hogy egy hatfős váltó az már buli tud lenni. Én most az éremért mentem...

Erősítünk. És ezt most nem királyi többesnek szánom. Szóval erősítünk, mert azt szeretném, ha némiképp mértékadóvá tudnánk válni. Ez alatt most nem azt értem, hogy ez a blog akarja, tudja, fogja majd megmondani a frankót. Egyszerűen lehetőséget szeretnék biztosítani arra, hogy minél többen mondjuk el a véleményünket egy-egy versenyről. Némiképpen szubjektíven.