Azon gondolkodom, hogy azzal kezdjem, hogy állítólag unalmas a zöld sáv a Budaiban, vagy azzal, hogy évek óta tervezem megmutatni, hogy egy-egy túrára mivel is indulok útnak… Mindig is tetszettek azok a túra vagy verseny előtt készült fotók, amin megmutatják, amolyan „tetrisz” módra, hogy mit is…

Futunk az erdőben. Nem verseny van, teljesítménytúra. …és elhangzik a szokásos kérdés, hogy: „Minek futnak, ha nem, verseny?” Persze mindenkinek más a motivációja…

Az erdőnek ezer arca van, hiába futsz ugyanott akár minden nap, akkor is napról napra más arcát mutatja. Nem is panaszkodom, hogy unom a Budai-hegyeket. Viszont ez volt az első év, hogy a teljesítménytúrákat nem itt kezdtem. Megvártam a februárt...

Igen, szerintem is hatásvadász a cím, de ez most így alakult. Sir Winston ígéretéhez híven mentem végig a Piroson. A vér a Malom-patak völgyben, egy esést követően, jelentkezett. A veríték végigkísért az egész úton. A könnyek… nos azok szerencsére nem csordultak ki, de a We are the championsra…

Az idei nyári edzésekből annyira kimaradtak a terepen futások, hogy a relatíve rosszul sikerült NATO futás és a BSI Intersport terepfélmaratonja közé kellett valami.

Bevallom, hogy, ha terep én inkább teljesítménytúrákon futkorászom, mint terepfutó versenyeken. Az sem titok, hogy ugyan sokszor kritizálom a rendezők munkáját, ugyanakkor nagyon nagyra tartom őket, mert az esetek nagy többségében azt látom, hogy igenis törekszenek arra, hogy minden résztvevő…

"…és esőben is elindulsz túrázni?" – kérdezik nem egyszer olyanok, akik csak kacérkodnak a túrázás gondolatával. "Hogyne – felelem általában vicceskedve -, mert olyankor a végén mindig meghatódom a végén teljesítményemtől." Igen, az esőben túrázás, akár csak az ötven kilométer feletti távok…

Az elmúlt néhány évben megtanultam, hogy jó túrát - és ezzel nem hiszem, hogy újat mondanék - csak jó közösség tud rendezni. Különösen szeretem azokat a túrákat, amelyek valamelyik iskolához köthetőek, mert ilyenkor látszik, hogy tanárok és diákok nem csak az iskolai rendszerben tudnak jó…

Van egy túra, aminek rendszerint csak a rövid távjára jutok el, köszönhetően annak, hogy általában egy hétvégére esik a, jelenleg Wizz Air néven futó, Budapest félmaratonnal. Az idén szerencsére nem így volt. Legutóbb két éve sikerült végig kocognom az ötven kilométeres távon hét és fél óra alatt.

Talán a nagy meleg, talán csak a megszokott útvonalak megunása, vagy csak annyi, hogy a Farkas-hegy most az átlagosnál kedvesebb a szívemnek… szóval számtalan oka lehet annak, hogy idén nyáron kerestem valami új útvonalat az edzésekhez.

Vannak túrák, amikre rá vagyok kattanva. Nincs rá jobb szó. Amik amolyan viszonyítási pontot jelentenek, már nekem, arra nézve, hogy éppen hol tartok. Igen ezeken a túrákon bizonyítani is akarok.

Ezen a télen, tavaszon a sárga volt a mumus… Valahogy minden túrán szentségeltem egy sort. Mert a sárgán a sárból sok volt. No, de megjött a tavasz és a jó idő…

Amikor azt mondom, hogy elmegyek a Budaiba futni, vagy túrázni, akkor, aki hallja nem gondol semmi nagy dologra, hiszen ezek a hegyek részben részei a városnak, ahol élek. De tényleg. Százszor, ezerszer bejárt útvonalak, ismerős emelkedők, lankák… és mégis, a Budai, igenis lehet kihívás.

Tavaszi szél vizet áraszt… és most gondoljunk jótékonyan az olvadásra, ne firtassuk a népdal rejtett értelmét. Én is az olvadásra gondoltam, amikor olyan túrát próbáltam választani március második hétvégéjére, amit talán megúszhatok aránylag száraz lábbal. Nem sikerült.

Az Esztergomi vonat Pilisvörösváron szinte kiürült. Túrázók indulnak a Fetter vendéglőhöz… ott van a rajt. Ismét Budai Trapp. ...és végre havas képek. Mert lássuk be a téli túrák akkor az igaziak, ha legalább bokáig ér a hó.

Az utóbbi években, azt hiszem, hogy megfordultam a Budai-hegyek minden jelzett turista útján. Még nem unom. Persze vannak gyakori útvonalak, és ritkák. Vannak ismétlődő túrák, ahol már nem is kell nagyon figyelni, meg újak.

A Budai sávtúrákat, mint az tudott a blog olvasói között, szeretem. Most amikor a posztot írom (és nem akkor, amikor olvasni fogod), négy éve, hogy először nekivágtam, akkor a pirosnak. Nem keveset vacilláltam, ismerkedtem a teljesítménytúrázással, a terepfutással. Tartottam a lineáris túráktól…

Nem lehet mindig a leghosszabb és a legizgalmasabb túrákat választani. A múlt hétvégére is inkább két tömegközlekedéssel is könnyen megközelíthető, rövid és könnyű túrát választottam. Tudom, a rövid túra egy relatív fogalom.  Meg a könnyű is.

Ha január első hétvégéje, akkor irány Hűvösvölgy, hogy az ötödszörre is, a mondhatni megszokott, húsz kilométeres körrel kezdjem az évet. Azaz mégsem. Az idén nem a megszokott helyről, azaz nem a Gyermekvasút végállomásának az épületétől indult a…

Az idén, a naptárnak köszönhetően, ez a túra inkább Mikulás afterparty volt, mint Mikulás várás. De attól még minden felnőtt és gyerek jól érezte magát. Már ahogy én láttam az arcokat. És persze a Mikulás Várt mindenkit (akár az 5, 10, vagy éppen a 20 kilométeres távot teljesítette) a rajtként és…

December van. Nekem ilyenkor már jobban fekszenek a rövidebb túrák. Ezzel talán a kezdő, meg a… (Mondhatom azt, hogy középhaladó? Hülyeség, ugye?) kevésbé kezdő túrázók, terepfutók járnak jól, hiszen ilyenkor a blogra aránylag könnyen futhat félmaraton környéki túrabeszámolók kerülnek fel.

Esik. Ilyenkor általában a The Clash örökbecsűjét dúdolva iszom a kávémat. Menjek vagy maradjak? Vajon a hegyen jobb vagy rosszabb idő van? Tudom, meg kéne néznem az időképen a meteo kamerák képét elvégre ez a XXI. század, de inkább készülődöm.

Van itt két dolog, a hosszú és a rövid túrák kapcsán. Már visszajelzés szinten. A hosszú túrákról azért jó írni, mert ha jól látom, működik az egyszer majd én is akarom faktor, azaz kedvet csinálnak, másrészt, akik majd egyszer akarják, azok igénylik a rövid útvonalakat, mert valahol el kell…

A hétvégén épp itt volt az ideje, hogy befejezzem a Piros miatti nyavalygást. Nem, nem az időeredményre gondoltam, azzal maximálisan elégedett vagyok, a derekam miatt nyavalyogtam, méghozzá olyan jól, hogy egy hétig egy métert sem futottam, csak jógára mentem el.

Kopár Csárda. Megettem a levest, ülök a földön. Keresem az erőt magamban. Mélypont. Lélekben feladtam. Nem, nem a teljesítést. Azt biztosan menni fog. Még talán a futó szintidőt is tudom tartani… Azt a tervet adtam fel, hogy az idén javítok ötven percet. Pedig…