Az Ultrabalaton egy nehéz téma. Túl sok inger egyszerre, amiből valószínűleg sohasem olyan poszt születik, amilyenre gondoltam, vagy amit az olvasó vár. Így maradok annál, hogy azt írom, ami eszembe jut, és ami kimarad, az kimarad. Azt azért nem mondom, hogy nem fogok végigmenni minden egyes általam…

Tavaly, amikor először vágtam neki, akkor még nyolc órát terveztem, és alig csúsztam ki a hét órából. Majd két hónappal később, igaz, már fülledt melegben alig tudtam végigmenni nyolc órán belül… Ezzel az előzménnyel indultam neki az idén. Meg azzal a tervvel, hogy hét órán belül beérek.

Két évvel ezelőtt ez egy dühös poszt lett volna. Sok minden nem úgy alakult ezen a szombaton, ahogy terveztem, de az elmúlt két év alatt, azt hiszem, tanultam annyit, hogy a jót, a rosszat egyaránt észrevegyen, és bár kritizálok, azt ne indulatból tegyem.

Nem is tudom, hogy ezt az időszaki beszámolót a porcerősítő kúráról minek is minősítsem. Azt hiszem a részleges győzelmi jelentés a helyén való, avagy mi az érdekes abban, ha látszólag nem történik semmi.

Csillaghegy - Dobogókő - Pomáz. 55 kilométer lett... de csak hat mérföldkő... az utolsó lemaradt. Az amper elfogyott, az eső meg szakadt...

Izomlázam van. Ez általában előfordul, úgyhogy pontosítok: a szombati túra után napokkal, még mindig izomlázam van. Ez azért már ritkább, különösen annak fényében, hogy a negyven kilométer a Budaiban nem egy nagy durranás (már mondhatom ezt,) és az ezerötszáz szintemelkedés sem. Már itt, a Budaiban.

Biatorbágy - (Tábor-hegyi kitérővel) - Zugliget. Ragyogó idő 41 kilométer, 6 mérföldkő... és egy váratlan túratárs.

Kettős érzéseim vannak. Hirtelen nem is tudom, hogy hol kezdjem, annyi minden kavarog a fejemben a vasárnapi túra kapcsán. Persze leginkább azért, mert, ahogy egyre több mindent látok, vagy látni vélek, a teljesítménytúrázás kapcsán, úgy jövök rá, hogy mi mindent nem veszek…

Ha valakinek nem volt kedve a hirtelen lehűlt vasárnap elindulni, azt megértem. De sajnálhatja. Szinte üres volt az erdő... 19 kilométer, 4 mérföldkő.

Tudom, hogy sokan furcsállják, de én (bár csak mértékkel) szeretem az olyan nagyszabású, tömegeket mozgató rendezvényeket is, mint például a Vivicittá. Főleg ahogy az évek telnek, úgy tudok hozzájuk emlékeket kapcsolni. A mostaniról például, azt, hogy most futottam először úgy, hogy terveztem a…

Vannak álmok, amik megvalósulnak, ha elég kitartó az ember. Ilyen volt a - számomra korábban elérhetetlennek tűnő - VérKör túra teljesítése is. Elsők között neveztünk be öten, a XVII. kerületi „Fussunk Együtt Rákosmentén” csapatból (Adri, Szilvi, Peti, Csabi és…

Még mielőtt valaki azt hinné, hogy az idén mellőzöm a rövidebb, vagy a lassabb túrákat, annak azt kell mondanom, téved. Ugyan olyan jó buli egy kényelmes lekocogott, sétált húsz kilométer, mint egy jobbára futva teljesített ötvenes. Már, ha az ember eltalálja a megfelelő öltözetet.

Az mondják, hogy a hagyományok fontosak. Meg azt is, hogy ez különösen igaz az ünnepi, vagy ünnepekhez kapcsolódó hagyományokra… mondjuk, azt nem tudom, hogy hány alkalom után tekinthető valami hagyományosnak. Itt van példának okáért a Húsvét...

Úgy 53 kilométer... ...1600 méter szintemelkedés… ...5 mérföldkő.

Ez egy bort iszik, vizet prédikál poszt lett. Tisztában vagyok vele. De van az úgy, hogy elkap a gépszíj, és akkor oda a józan ész. A végeredmény: Rákoscsabán a célban elsötétült előttem a világ…

Az utóbbi időben nem győzöm hangoztatni, hogy az elsődleges célom a futásokkal és a túrákkal roppant egyszerű: a rekreáció. Nincs olyan táv, vagy idő, amit mindenképpen… mert ha nem, akkor mittomén mi fog történni.

A XI. Imre-Lőrinc 8000 m és kerékpár eredmények Eszes János úr, volt olyan kedves és megküldte az eredményeket, így azt most közre is adom. Ez úton is köszönöm neki.   (Ez egy link poszt. Az első sor vezet a pdf-re, ha nem rontottam semmit el...)

Ötvenesek… nem én, még nem, majd jövőre, most még csak a túrák. Mert úgy érzem, hogy az elmúlt két évben túrákon megtett összesen kétezer kilométer felkészített arra, hogy az idén már egy-egy ötven kilométeres túrát, magamat nem túlhajtva, nem kikészítve… lekocogjak.

Azt hiszem, hogy nem titok, hogy az egyik verseny, ahol mindig is szerettem volna nagyon dobogóra állni az a (már tizenegy éve) március 15-én megrendezésre kerülő Imre-Lőrinc futóverseny. Talán azért mert hat éve ez volt az első versenyem. Meg, mert itt mindig is erős a mezőny…

Azt hiszem a legtöbb ember szívesebben áldoz a hobbijára, főleg, ha az egyben jótékony célt is szolgál. ...mondjuk nálam az is szempont, hogy nagyjából passzoljon az edzéstervembe.

Azt hiszem ilyen poszt még nem volt. Beismerem, hogy direkt letértem a túra útvonaláról. Igaz, ez által az csak hosszabb lett, meg a szint is több... és... Szóval:

Tulajdonképpen úgy kerültem Farkasrétre, hogy az előző heti, meg előző napi sárdagasztás után valami szolid élményre vágytam, így végül nem vállaltam be a Pilis Barlangjai túrát. Emlékeim szerint azt két éve megszenvedtem. Majd még visszavágok….

Azt hiszem, nyugodtam mondhatom már a bevezetőben, hogy ezt a betűszót, hogy VIDE nem csak a túrázóknak, de a terepfutóknak is érdemes megjegyezni. A Verőcei csapat, ha jól értettem, első teljesítménytúráját rendezte a hétvégén… és most joggal emlegethetnék oroszlánkörmöket, meg magasra tett…

Azok közé tartozom én is, akik azért írnak összefoglalót az évről (évértékelőnek mégsem nevezném), mert szeretnék bebizonyítani (leginkább önön maguknak), hogy micsoda tökös fickók. Ez persze hülyeség, mert egy vagon szám sem tesz se szebbé, se jobbá, se ügyesebbé… gyorsabbá meg végképp. Úgyhogy…

Mivel a hétvége eseménytelenül telt, azaz a Téli Mátrához nem volt kedvem, Yours Trulys eseményen nem voltam, csak lefutottam egy féltávot tűrhető tempóval, és csütörtökre nem biztos, hogy megírom az évértékelőt…