A múlt héten ott hagytam abba, hogy a futás révén teljesen új izmaim nőttek ki. Az egyetlen probléma velük, hogy az egyetlen funkciójuk az, hogy fájnak.

És akkor, a négynapos ünnepre való tekintettel a főnök mindenkit hazaengedett…

Felhúztam a korcsolyát és miközben a Katona Klári és Somló Tamás féle Boldog dalt dúdoltam, a ragyogó napsütésben könnyű léptekkel hazagurultam.

A tegnap ugye jelentős előrelépést tettem az emberi nem egyedfejlődésében. Új izmaim fejlődtek ki. Igaz ezeknek az izmoknak még nem sikerült rájönnöm a hasznára.

Na most eredetileg úgy volt hogy hétkor újra megpróbálom. Tehát nyolckor felpattantam. Volna. De valahogy nem ment. A tegnapi futás új élményekkel gazdagított. Mármint az izomzatom tekintetében. De tényleg.

Legyünk őszinték egymáshoz. Illetve Te, aki olvasod biztos őszinte vagy magadhoz, én azért hajlamos vagyok megmagyarázni a dolgokat…

Esőben általában nem. Mármint esőben általában nem szoktam korizni.

Valószínűleg jobbak lennének a napjaim, ha megtanultam volna görkorcsolyázni. Milyen frankó lehet szlalomozni, ugrálni…

23:53:13 Ez áll az edzésnaplómban. Április vége óta vezetem.

Szar dolog az alváshiány… vagy csak az időjárás teszi? Bízom benne, hogy csak az utóbbi.

Tud lecsúszni az izomláz? Heti húszon-harminc kilométer görkorcsolya. Ettől abban a hitben ringattam magam, hogy ahhoz képest egész sportos vagyok.

Tanultam. Mármint nyúlbélaságom történetéből, úgyhogy a délutáni harmincegy fok hallatán úgy döntöttem, az hajtsa ki a belét, akinek hat anyja van.

Valamennyit hűlt. Nosza rajta – gondoltam reggel – majd most. A város úgysem lesz zsúfolt, elvégre még tartanak a nyári szabadságok. Most még lehet(ne) egy jó tempót menni.

Ha ciki, ha nem, nyúlbéla vagyok. Ezt be kell ismernem. Amikor először mentem el a CriticalMassra, a végén remegett a lábam, nem kaptam lebegőt rendesen. Egyszóval kidöglöttem. Addig egyfolytában még sohasem görkoriztam annyit.

Na, ismét görkorcsolyán. Ez ugye azt jelenti, hogy a szabadságnak vége...

A meto már kitette a kánikula vége táblát. Basszus. Igaz csak szombattól. Pénteken még...

Vagy a melegnek köszönhető, vagy a dagadtak adták fel. Vagy mind a kettő. Tény, hogy ma egyetlen egy sem bénázott előttem. Az egyetlen kitartó túlsúlyos, akit drótszamáron láttam, tudott közlekedni is vele, úgyhogy ő az üdítő kivétel.

Ez most egy intoleráns bejegyzés. Majd holnap szégyellem magam érte.

Majd holnap.

Máskor másmilyen. A megszokott délutáni időpont helyett most este hatkor indultam.

No, most már nincs tét, csak a magam örömére gurulok.

Ha most krumplit vagy kukoricát termesztenék, örülnék – mondta Raimo az öltözősátorban. – De most leginkább versenyezni szeretnék.

Na még egy utolsót holnapig...

Furcsa játékmester az élet. Valahogy megérzi az ember, ha jó szívvel gondolnak rá.

Azt mondják a meteobácsik és a meteonénik, hogy egyelőre vége a melegnek. Most azon gondolkozom, hogy ez most mekkora gáz. Ha mázlim van, akkor csak kicsi.

A meleg kitart.... és Én is.

Ígértem képeket...