Nehezen kezdtem bele ebbe a bejegyzésbe, mert ugyan nem olyan rossz az az 1:40:57-es félmaraton. Tudom ám én is, de azért én valami olyat szerettem volna, ami úgy kezdődik, hogy 1:3x:xx.

Ingyen verseny. Történt ugyanis, hogy tavaly a BSI félmaratonmánia versenysorozatában, az ötvenhez közeledő korosztály (Senior 2) kategóriájában harmadik lettem, ezzel nyertem egy szabadkártyát egy, az első félévben tartott BSI versenyre. Ez lett a 24. K&H mozdulj! verseny félmaratoni távja.

Ez az év nekem az együtt futásról, a váltófutásokról szól. Úgy tűnik. Nemrég zajlott le az UltraBalaton, ahol 3 fős váltóban futottunk, tavasszal is volt terepen és aszfalton is együtt futás.

Sokszor olvashatunk arról, hogy milyen egy futóverseny a futók szemszögéből. Ráadásul vannak igazán különleges események, mint például az Ultrabalaton. 220 kilométer egyvégtében, még akkor sem kis feladat, ha váltóban indul az ember gyereke (minap írt erről Erika). ...és bizony vannak a csapatoknak…

Mindenhol nem lehetünk ott, épp ezért jönnek jól az „idegen tollakból” származó beszámolók, amiket a továbbiakban is vár a blog. Most az a szerencsés helyzet áll fenn, hogy az anyaegyesületem, a Pénzügyőr SE egyik amatőr futója, elküldött egy beszámolót a 22. Női Futógála 10 kilométeres távjáról,…

Tavaly - 2016-ban – egy sérülés miatt az Élet úgy hozta, hogy hármasban indultunk neki az UB-nak, a négyes csapat helyett. Nem sokat gondolkodtunk. Belevágtunk és hárman lányok megcsináltuk, bár sajnos a versenyszabályzat furcsasága miatt 4-es csapatok között kerültünk értékelésre… Már a célban…

Most, Törökbálinton, egy terepfutó verseny végén, a saját korosztályomban (50+) én álltam a dobogó legmagasabb fokán. Mondták, hogy az aranyat nem kell magyarázni. Örülni kell neki. Ez igaz, de azért nézzünk kicsit mögé, hátha valakinek érdekes...

Beállsz a rajtzónába. Egyre nagyobb a tömeg… és szép lassan bekebelez a körülötted állókból áradó rajt előtti feszültség. Aztán amikor végre futhatsz, az olyan felszabadító érzés… és ötszáz méterrel arrébb figyelmeztetned kell magad, hogy már megint elfutod… és tényleg.

Ülök a földön az előszobában. Hátam a falnak döntöm. Kicsit szédülök. Érzem, ahogy az első vércsepp eléri a szemöldököm… bő két óra múlva futni kéne, de most még szédülök. ...valahogy így kezdődött.

Az év első bejegyzése ezúttal sem amolyan összegző írás, hanem beszámoló az év utolsó versenyéről. Bár ez utóbbi csak a lustaságomnak köszönhető, hiszen a szombatra eső december 31-én még számtalan versenyből választhattam volna, de nem volt kedvem.

Siófok, megint. Igen, tudom, hogy a blog olvasóit az idén nem kényeztettem el versenybeszámolókkal, de mit csináljak, ha nem volt versenyzős kedvem. Meg aztán az ember oda megy versenyezni, ahova kedve van. Persze oda is ahova hívják, de nem hinném, hogy bármelyik verseny rendezőnek az én jelenlétem…

Vannak kabalaversenyek. Azokban az a jó, hogy szinte bármit megbocsájtunk a rendezőnek és megyünk legközelebb is… mert ilyenek vagyunk. De azért erre bazírozni… az azért merész, mert mindennek van határa. Valahogy így vagyok a NATO futással… aminek az idén a tanulsága, hogy: …NE babráld!

Tulajdonképpen annyi most bőven elég lenne, hogy benne vagyok az első tíz százalékban. Ez így majdnem negyvenkilenc évesen, hétéves futómúlttal, lényegében hobbifutóként, nekem, nagy dolog. Nem is hiányzik sok ahhoz, hogy teljesen elégedett legyek, de ha nem az időeredményt nézem, akkor ez most nem…

Azt hiszem, akadnak szövegértési problémáim, mert valamit félreértettem akkor, amikor a BSI azt a felhívást tette közzé, talán még vasárnap, hogy a korábban megszerzett négy érmet és a mellé kapott ötödiket fotózzuk le. Én ezt a képet raktam fel:

Ha valaki a Vivicittá poszt alapján azt gondolná, hogy én most már megtaláltam a futáshoz a szent Grált, vagy valami aranyiránytűt, az bizony téved. Mindössze volt egy jó futásom, csak, hogy utána egy héttel már ne legyen olyan felhőtlen a vigyor a célban.

Tudom, hogy sokan furcsállják, de én (bár csak mértékkel) szeretem az olyan nagyszabású, tömegeket mozgató rendezvényeket is, mint például a Vivicittá. Főleg ahogy az évek telnek, úgy tudok hozzájuk emlékeket kapcsolni. A mostaniról például, azt, hogy most futottam először úgy, hogy terveztem a…

Ez egy bort iszik, vizet prédikál poszt lett. Tisztában vagyok vele. De van az úgy, hogy elkap a gépszíj, és akkor oda a józan ész. A végeredmény: Rákoscsabán a célban elsötétült előttem a világ…

A XI. Imre-Lőrinc 8000 m és kerékpár eredmények Eszes János úr, volt olyan kedves és megküldte az eredményeket, így azt most közre is adom. Ez úton is köszönöm neki.   (Ez egy link poszt. Az első sor vezet a pdf-re, ha nem rontottam semmit el...)

Azt hiszem, hogy nem titok, hogy az egyik verseny, ahol mindig is szerettem volna nagyon dobogóra állni az a (már tizenegy éve) március 15-én megrendezésre kerülő Imre-Lőrinc futóverseny. Talán azért mert hat éve ez volt az első versenyem. Meg, mert itt mindig is erős a mezőny…

Azt hiszem a legtöbb ember szívesebben áldoz a hobbijára, főleg, ha az egyben jótékony célt is szolgál. ...mondjuk nálam az is szempont, hogy nagyjából passzoljon az edzéstervembe.

Azok közé tartozom én is, akik azért írnak összefoglalót az évről (évértékelőnek mégsem nevezném), mert szeretnék bebizonyítani (leginkább önön maguknak), hogy micsoda tökös fickók. Ez persze hülyeség, mert egy vagon szám sem tesz se szebbé, se jobbá, se ügyesebbé… gyorsabbá meg végképp. Úgyhogy…

BÚÉK mindenkinek, aki az előző posztot nem olvasta... annak meg még egyszer, aki igen. Ez a poszt a 2015-ös utolsó versenyemről, a VIII. Malacvágtáról szól. Még szerencse, hogy nem írok azonnal posztot, hanem hagyom ülepedni az élményt, így mára, viszonylag trágárságmentes…

Bocs a cím béna szóviccéért, de ezt nem lehetett kihagyni. Pedig azzal kellett volna kezdeni ma, hogy: BÚÉK! Majd a végén... Igazából én nem is ettem túl magam Karácsonykor, no meg a bájglit sem kultiválom, így igazán nem is volt karácsonyi csömöröm Csömörre menet. Csak a…

Egy vallomással kell kezdenem. Inkább eljöttem az eredményhirdetés előtt, mert azt hittem, hogy iszonyatos káoszba fog fulladni… Sőt, azon sem lepődtem volna meg, ha lemaradok az eredménylistáról. Ezzel szemben, a listát nézve minden rendben volt, leszámítva a futásomat. Illetve…

Néha eszembe jut, hogy azok, akik ezt a blogot olvassák, talán nem is emlékeznek már, hogy hogyan kezdődött. Talán mert időnként én is másképp mesélem, hogy érdekesebb legyen, vagy mert egyszerűen ahogy telik az idő, másképp látok dolgokat. Ha szigorúan nézzük, akkor…