Amikor 2010-ben először mentem Pestszentimrére, még nem volt Sportkastély… az általános iskola elől indultunk neki a nyolc kilométeres körnek, én meg azon izgultam, hogy végig bírjam. Az volt az első, khmmm, végigfutott futóversenyem. Arra meg különösen büszke voltam, hogy mindezt 38:36 alatt sikerült véghezvinnem...

„Úgy értem le az Erzsébet-hídig, hogy csak egy futó bolonddal találkoztam, vannak ilyenek, akik téli estéken elhagyott helyen rohangásznak jumbósapkában és anorákban. Pedig nem kellene futni ahhoz, hogy fogyjon az ember; mire ennek a két ügynek* a végére jártam, leadtam három kilót.”

Kristóf Attila: A dadogó gyilkos (1987)

*értsd gyilkolásoknak.

Én ezt a fogyókúrás módszert azért nem javasolnám…

Bevallom kicsit izgultam a saját terveim tarthatóságának a tekintetében, amikor a későtavaszinak tűnő napon odaértem a Szépjuhásznéhoz.

...aki egyszer sportember volt, azon meglátszik aggastyán korában is. A sportember fut, a civil szalad.

Kőszegi Imre: A pesti lány

Előre szólok, hogy ez megint bakancsos bejegyzés lesz. Elég nekem egy évben egyszer felszaladni, futni, belegyalogolva felszenvedni magam a Kékesre, úgyhogy a futócipőt jól bezártam, mielőtt célba vettük volna a Mátrát.

Rendhagyó beszámoló következik, egy gyaloglós, kocogós túráról. Kilóg a sorból, mert… legyünk őszinték, elborult az agyam, tömegiszonyom lett, és a az utolsó szakaszon letértünk a túra útvonaláról. …meg egy kanyart be is néztem. De ez nem a szervezők hibája. 

A tavalyi évből nekem nagyon hiányzott egy olyan igazi, havas túra. Halkan jegyzem meg, hogy ehhez tulajdonképpen semmivel sem rendelkeztem, már a lelkesedésen kívül. Ez erre az évre nem változott gyökeresen… de ugye nem vagyunk cukorból… mondják.

Vannak dolgok, amik fejben jobban működnek, mint leírva, de most akkor is kikívánkozik belőlem, hogy az edzéstervet, mint olyat az öltönyhöz hasonlítsam… mert ugye kinek mire telik, meg mire van igénye. Pedig kéne az mindenkinek, és lehetőleg minél jobb…

Ismét Turul. Mondhatom nyugodtam, mert az idén harmadszor vágtam neki a Déli-pályaudvartól Nagykovácsiig vivő túrának. Most is futva, de most az elsődleges cél az volt, hogy „nem kidögleni”…

Nem szeretném, ha úgy nézne ki, hogy valami langymeleg pocsolyában tapicskolok, miközben azt hajtogatom, hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó.

Hágóvas. Ja nem, hegyi kecske… vagy mégis a hágóvas? Most éppen azon gondolkodom, hogy a kettő közül, melyiket is emlegettem többen az idei évet elindító túrán. Még az is lehet, hogy a vas kimaradt és a hágás és a hegyi kecske vitte a pálmát…

Sokat gondolkodtam, hogy mi lenne a 2014-es év méltó lezárása. Vagy inkább stílusos… nem is tudom, hogy melyik a leginkább ide illő szó. A morfondírozás végére két program maradt, mind a kettő december 30-ára esett. Az egyik a Fóti-Somlyó 30 kilométeres távja a másik az előSzilveszterire módosult nevű Malacvágta.

Csengődi Péter írása véletlenül került elém. A címe alapján nem értettem a hajléktalan és a futás kapcsolatát… volt egy sejtésem, de utólag bevallhatom téves.

De az írás egy napra mosolyt csalt az arcomra…

"Egy nap Tibi, a békásmegyeri hajléktalan arra ébredt a Veres Péter Gimnázium előtti összkomfortos padján, hogy egy hatalmas embersereg veszi körbe. Szokásos reggeli menetrendjének megfelelően kidörzsölte a szeméből a csipákat és a koszgalacsinokat, elolvasta az aznapi takarójaként használt újságok vezércikkeit, kivette egyik szatyrából a palackos bort, jól meghúzta, krahácsolt egy jóízűt, felállt, majd leverte hugyos nadrágjáról a port. Kíváncsian vakargatta repedezett körme hegyével hiányos bozontját a feje tetején, hogy mégis mire várhat itt ez a tömeg. Egy kicsit járt-kelt közöttük, majd kiválasztott magának egy kevésbé antipatikus személyt, és ezt mondta: … nos, az a helyzet, hogy Tibi egyetlen mondatát sem tűrné meg a nyomdafesték, de a lényeg, hogy megkérdezte miért vannak itt.

– Ma van a Kinizsi Százas – válaszolt neki a férfi..."

Tovább az eredetire>>

"…és akkor tarolt a jég." Azt hiszem, ezzel a mondattal lehetne a legjobban körbeírni, azt hogy hogyan is éltem meg a decembert. Várt túrák maradtak el, vagy helyeződtek át a pusztítástól mentes útvonalakra.

Azt nem tudom, hogy mondtam-e már, hogy gyerekkoromnak vannak kultikus helyei, ahova még legalább egyszer vissza kell mennem túrázni. Na jó van, ahová még még egyszer. Igen ez most direkt volt…

Meg van az az érzés, amikor úgy indulsz el egy versenyen, hogy tulajdonképpen már célba értél? Szétszórt bejegyzés következik a 11. Balaton maraton vasárnapi félmaratonja örvén.

Szeretem a Fortepan.hu képeit… segít rácsodálkozni a múltra. Aztán, ha a bloghoz kapcsolódó képekre lelek, akkor megosztom őket. Próbálok hozzá adatot is keresni, mert úgy mégiscsak bejegyzés szaga van a dolognak, de nem mindig megy…

Tavaly a Gercse volt az első találkozásom az Ösvénytaposókkal. Akkor még azon gondolkodtam, hogy egyáltalán mit keresek én itt, hiszen én nem vagyok terepfutó… csak olyan terepen is futkosó.

Időről időre késztetést érzek arra, hogy más blogjára felhívjam a figyelmet, vagy azért mert az az érdekes, aki írja, vagy azért, mert a téma érdekes. Van nekünk (értem itt az országot) egy kiváló futónk, a Papp Krisztina… vagy inkább A Papp Kriszta

Nem volt terv a keretes szerkezet, már a hétvégét illetően, de egy ilyen négynaposban benne van, hogy az ember legalább kétszer szeretne futni a természet lágy ölén. [na jó, ez jól hangzó baromság volt, mindenki tudhassa (sic!), aki már taknyolt el… például a sárgán…

Rendhagyó bejegyzés következik, egy olyan túráról, ahol minden egyben volt ahhoz, hogy dühöngjek, és mégis ez lett az év egyik legvidámabb túrája. Persze a túrabeszámoló egy szubjektív műfaj… bármennyire próbálok objektív lenni, kizárt, hogy sikerüljön, így előre elnézést kérek azoktól, akik bosszankodtak. Jogosan tették.

Az elmúlt egy évben az egyik kedvenc versenyem lett a Mozdulj Soroksár. Ez volt szám szerint a huszadik, nekem csak a harmadik. Hat kilométer, négy körben, egy dombocskával megspékelve… tényleg jó.

Hirtelen azt számoltam, hogy hány futóversenyen voltam szurkoló. Kevés alkalommal. Szerintem nem több tíznél. Olyan meg talán egyszer akadt, hogy konkrétan valakinek szurkoltam. Nekem ezért is érdekes ez a post, amit a moly.hu olvasói, vagy könyvbarát közösségtől emeltem át a szerző @Nita_Könyvgalaxis engedélyével.