Néha eszembe jut, hogy azok, akik ezt a blogot olvassák, talán nem is emlékeznek már, hogy hogyan kezdődött. Talán mert időnként én is másképp mesélem, hogy érdekesebb legyen, vagy mert egyszerűen ahogy telik az idő, másképp látok dolgokat.
Néha eszembe jut, hogy azok, akik ezt a blogot olvassák, talán nem is emlékeznek már, hogy hogyan kezdődött. Talán mert időnként én is másképp mesélem, hogy érdekesebb legyen, vagy mert egyszerűen ahogy telik az idő, másképp látok dolgokat.
Ahhoz a korosztályhoz tartozom, aki még emlékszik arra, amikor a festett arcú KFT együttes, a Reggae című szám refrénjében, azzal vigasztalta a közönséget, hogy „nem kell félned, a magyarázat nem vitás, itt a frontátvonulás”… Mert bárhogy is csűröm-csavarom ez azért eléggé meghatározta a vasárnapi félmaratonomat.
Nekem valahogy a novemberhez hozzá tartozik a Gercse. Mondjuk ez így erős túlzás, amikor mindössze most harmadszor, és ebből egy a rövidtáv volt… viszont magabiztosan keveredek le az útvonalról, olyan helyeken, amikor semmi sem indokolja. De az az igazság, hogy én ezt vártam.
Két éve ott hagytam abba, hogy mintegy négy és fél óra alatt felértem Dobogókőre, menni alig tudtam, fáztam és kimerült voltam. Mondjuk akkor még titkon azt hittem, hogy ha nagy leszek, még terepfutó is válhat belőlem. Vagy sérült… egyik sem lettem.
Az Over Piros TT és ultratrail (85 kilométer, ha valaki nem tudná) kapcsán ma ismét sokan fogunk elhaladni a Nagy-szénási emlékfal előtt, hát gondoltam kiteszek egy képet, hogy milyen is volt a turistaház 1949-ben. Mondhatni félidőben.
A turistaházról bővebben a wikipédián.
A fotó származási helye: fortepan.hu
"Rendhagyó bejegyzés következik, egy olyan túráról, ahol minden egyben volt ahhoz, hogy dühöngjek, és mégis ez lett az év egyik legvidámabb túrája." – kezdtem tavaly a beszámolót. Az idén kihúztam az utolsó tagmondatot, mert ugyanaz kétszer már nem vicces.
SPORTOLÁSI SZOKÁSOKKAL KAPCSOLATOS KERDŐÍV
Na, nem velem, hanem a Magyar Szabadidősport Szövetséggel. (már fenti linken)
Töltsétek ki! De tényleg.
Abba most ne menjünk bele, hogy mi a véleményem az ilyen kérdőíves konzultációkról... igen, valami olyas. De, néha-néha meg kell próbálni… Hátha valami kisül belőle...
Például egy stadion. Hopp, már megint demagóg voltam, bocsánat.
Lényeg, hogy töltsétek ki! De tényleg.
A változatosság gyönyörködtet. Mondják… Így, a szombati Nagykovácsiba vivő túra után úgy éreztem, hogy mennyivel jobb lesz vasárnap ellátogatni például… Nagykovácsiba.
Ez volt az a hétvége, amikor valahogy minden nap a 21-es busszal kezdődött és Nagykovácsiban végződött a túra. Ráadásul mind a kettő olyan, ami már tavaly is tervben volt… csak éppen akkor ütközött a Spar maratonnal…
Na most ez itt egy pársoros kitérő a motivációmról, azaz hogy miért is kaptam rá a teljesítménytúrázásra. Mert ugye mehetnék én úgy is, hogy amerre jól esik, de nekem ezen az évi kb harminc alkalmon fontos a kötött útvonal. Is.
Mondanám, hogy, ha csütörtök, nem maradjon az olvasó poszt nélkül… Így jöjjön egy kép.
Ami akkor készült, amikor még nem teljesítménytúráztunk, mert más volt a neve.
…de szinte olyan volt…
Már az egykori résztvevők történetei szerint.
Urbán Tamás fotója a Ságvári Endre Emléktúra résztvevőiről a célban, 1975-ből, a fortepan.hu archívumából.
…és akit érdekel kicsit több információ, az olvassa el ezt a posztot a Kinizsi Százas blogon.
Tavaly, ha jól emlékszem, még Gergő vettette fel a kérdést, hogy mit szólok a Pálos túrához. Akkor épp nem arra jártam, és egy tévedés miatt, még hülyeség is került ki a Pálosról a blogra. Azt hiszem ilyen előzmény után egyértelmű volt, hogy az idén ott kell lennem.
Pestébresztő. Így hívják az a projektet, aminek a keretében a Coca-Cola sportosra változtatott egy belvárosi buszmegállót november végéig. A Testébresztőt, mint a sportolást propagáló programot már ismerhetjük, én például futó rendezvényekről…
Ha valaki nem emlékezne, a kütyü sirámot legutóbb ott hagytam abba, hogy a gyártó egy szoftverfrissítéssel gyakorlatilag megfelezte az OnMove 700 névre is hallgató Geunaute futóórám üzemidejét. És aztán bagetteztem…
Amikor átvettem a rajtszámot a Curia utcában felröhögtem. 404, azaz Page Not Found… [majdnem ez lett a poszt címe!] tehát én leszek (megint) a láthatatlan futó. Aztán valahogy túl sok minden jött össze.
Valószínűleg ez lenne az idei év legrövidebb versenybeszámolós posztja, ha szombaton nem dühből futok. Egyrészt ez a tény elhomályosítja a dobogóra állás örömét is, másrészt alkalmat ad jártatni a számat. Ez van.
Szóval az van, hogy 2015. szeptember 19-én Salomon Citytrail túltengés volt. Reggel hirtelen nem is tudtam, hogy én melyikre neveztem. Szerencsére rájöttem, hogy, ha nincs érvényes útlevelem, akkor kizárt, hogy Johannesburgban kellene lennem, ami azért is jó, mert míg ott esőre állt és sokan fáztak, addig a Gellérthegyen ragyogóan sütött a nap. No de mielőtt nekivágnék a 4,5 kilométernek, kezdjük kicsit távolabbról...
Ha bárki azt kérdezné tőlem, hogy mit javasolok neki, mondjuk egy félmaratoni verseny előtti napra, akkor max öt kilométernyi átmozgatást mondanék. Ha bárki megkérdezi, hogy mit csináltam a Budapest félmaraton előtti napon, akkor megpróbálnám azzal elütni, hogy sétáltam egy kicsit az erdőben… Mert a kicsi az relatív, a séta meg… az is volt benne.
Frankón azon gondolkodom, hogy mi a bánatos lótüdőt lehet írni ötödszörre arról, hogy már megint lefutottam, így szeptember elején, az immár 30. (és jelenleg a Wizz Air nevét viselő) Budapest Félmaratont. És jó volt. Ezt mondtam a tévében is… állítólag. Mert én nem emlékszem mit mondtam, az adásról meg lemaradtam.
Vannak olyan túrák, ahova az ember szívesen megy vissza. Meg olyanok is, ahova szívesebben. Van ahol egyszerűen csak visszavágni akar, valami kudarcért… Szeptember első hétvégéjén egy olyan túrára mentem vissza, ami tavaly kicsinyt a torkomon akadt. Nem is értettem, hogy miért. Sem a táv, sem a szint nem volt veszélyes, az útvonal határozottan jó, és a pontnyitás futóbarát.
A kukoricásnál jobbr.... ja nem, irány a csalános!
Azt hiszem a budaörsi Herman Ottó iskolában jó tanárnak lenni, és ahol jó tanárnak lenni, ott valószínűleg diáknak lenni is jó. Nekem elsősorban ezt a konklúziót sikerült levonnom szombaton. Ha már futnom nem igazán sikerült, mert ugye az eső, meg a sárga együtt nem igazán a barátaim.
Kibeszélő poszt, csak mert el kell néha mondani. Ami elromolhat, az el is romlik. – mondotta volt Murphy, és tényleg. Persze erre van a garancia, meg a szerviz… Már, ha van. És mi van olyankor, ha nem is volt, már szerviz és erről az eladó és a gyártó kussolt ezerrel. És olyankor pláne mi van, ha az inkriminált terméket a gyártó tette tönkre.
Tulajdonképpen egy évet készültem arra, hogy ötven kilométert futok, de - mondhatni - az utolsó percben mégis újratervezés lett belőle. Sem futás, sem ötven kilométer… Majd jövőre. Ennek a posztnak is majdnem az lett a címe, hogy Papírkutyamód. Aztán mégsem...
Vannak túrák, amelyeken kényszeresen elrontom az útvonalat. Részben azért mert futok, de a valódi ok az, hogy ránézek a térképre és azt hiszem, hogy rutinból…. Pedig nem.