Az utóbbi időben nem győzöm hangoztatni, hogy az elsődleges célom a futásokkal és a túrákkal roppant egyszerű: a rekreáció. Nincs olyan táv, vagy idő, amit mindenképpen… mert ha nem, akkor mittomén mi fog történni.

Ötvenesek… nem én, még nem, majd jövőre, most még csak a túrák. Mert úgy érzem, hogy az elmúlt két évben túrákon megtett összesen kétezer kilométer felkészített arra, hogy az idén már egy-egy ötven kilométeres túrát, magamat nem túlhajtva, nem kikészítve… lekocogjak.

Azt hiszem, hogy nem titok, hogy az egyik verseny, ahol mindig is szerettem volna nagyon dobogóra állni az a (már tizenegy éve) március 15-én megrendezésre kerülő Imre-Lőrinc futóverseny. Talán azért mert hat éve ez volt az első versenyem. Meg, mert itt mindig is erős a mezőny…

Azt hiszem a legtöbb ember szívesebben áldoz a hobbijára, főleg, ha az egyben jótékony célt is szolgál. ...mondjuk nálam az is szempont, hogy nagyjából passzoljon az edzéstervembe.

Azt hiszem ilyen poszt még nem volt. Beismerem, hogy direkt letértem a túra útvonaláról. Igaz, ez által az csak hosszabb lett, meg a szint is több... és...

Szóval:

Tulajdonképpen úgy kerültem Farkasrétre, hogy az előző heti, meg előző napi sárdagasztás után valami szolid élményre vágytam, így végül nem vállaltam be a Pilis Barlangjai túrát. Emlékeim szerint azt két éve megszenvedtem. Majd még visszavágok….

Azt hiszem, nyugodtam mondhatom már a bevezetőben, hogy ezt a betűszót, hogy VIDE nem csak a túrázóknak, de a terepfutóknak is érdemes megjegyezni. A Verőcei csapat, ha jól értettem, első teljesítménytúráját rendezte a hétvégén… és most joggal emlegethetnék oroszlánkörmöket, meg magasra tett lécet...

Rendhagyó bejegyzés lesz ez inkább a túra kapcsán, mint a túráról... Bár eljátszottam azzal a gondolattal is, hogy ennek a bejegyzésnek az legyen a címe, hogy „…tényleg jobb gumi nélkül!” [sok kattintást hozna...]. Különben ezt egy lány fejtegette a barátnőjének a túrán. A félreértések elkerülése végett a túrabotról volt szó.

Azok közé tartozom én is, akik azért írnak összefoglalót az évről (évértékelőnek mégsem nevezném), mert szeretnék bebizonyítani (leginkább önön maguknak), hogy micsoda tökös fickók. Ez persze hülyeség, mert egy vagon szám sem tesz se szebbé, se jobbá, se ügyesebbé… gyorsabbá meg végképp. Úgyhogy inkább beszéljünk a futásról…. meg a 2015-ös évről.

Mivel a hétvége eseménytelenül telt, azaz a Téli Mátrához nem volt kedvem, Yours Trulys eseményen nem voltam, csak lefutottam egy féltávot tűrhető tempóval, és csütörtökre nem biztos, hogy megírom az évértékelőt…

Unjuk a ködöt. Mondhatnám egyes szám első személyben is: úgy, hogy unom a ködöt, de szerintem ezzel nagyjából mindenki így van. Mert a köd néha klassz, néha sejtelmes, meg izgalmas, de leginkább unalmas színtelen massza.

Nem hiszek a tárgymágiában, nem hiszem, hogy különböző kabalákkal távol lehet tartani a bajt. Nem hiszem, hogy az esernyő elrakása csökkentené az eső esélyét, nem hiszem, hogy az, hogy vettem egy hágóvasat ilyetén hatással bírna… pedig úgy néz ki.

Persze a legegyszerűbb az lenne, ha némi politikai felhanggal, azzal kezdeném, hogy "…és ezek akarnak olimpiát rendezni…". Amit ugyan így is gondolok, de tudom azt is, hogy a hibákból lehet tanulni, és kijavítani őket… Tudom. Maradjunk ennyiben. Az, hogy mit hiszek, más lapra tartozik.

Van ez a cipőre rögzíthető eszköz, amit az egyszerűség kedvéért nevezzünk hágóvasnak (de valójában, csak hasonlít a hágóvashoz), és ami azt a célt szolgálja, hogy az egyszeri futó, túrázó jeges utakon való könnyebb közlekedését hivatott szolgálni. Most kéne a képnek jönnie, hogy én milyet használok, de az elmarad…

Ha január első hétvégéje, akkor a magamfajta fővárosi kocatúrázó hova megy? Naná, hogy Hűvösvölgybe, hátha máshol nem eléggé hideg a hideg, mint tavalyelőtt. Ezért nem unok rá az ismétlődő túrákra, mert szinte hetente más az erdő… évente meg pláne.

BÚÉK mindenkinek, aki az előző posztot nem olvasta... annak meg még egyszer, aki igen. Ez a poszt a 2015-ös utolsó versenyemről, a VIII. Malacvágtáról szól. Még szerencse, hogy nem írok azonnal posztot, hanem hagyom ülepedni az élményt, így mára, viszonylag trágárságmentes beszámolót tudta írni.

Bocs a cím béna szóviccéért, de ezt nem lehetett kihagyni. Pedig azzal kellett volna kezdeni ma, hogy: BÚÉK! Majd a végén... Igazából én nem is ettem túl magam Karácsonykor, no meg a bájglit sem kultiválom, így igazán nem is volt karácsonyi csömöröm Csömörre menet. Csak a ködben nem volt kedvem futni…

Eredetileg úgy volt, hogy a Bókay-kertben megrendezésre kerülő Szilveszteri malacvágtát leszámítva, az utolsó "esemény" az idén, amin részt veszek az a HavaZOO. Egy évre ennyi pont elég. Azt hogy az ennyi az mennyi, majd valamikor januárban megírom.

Kicsit messzebbről fogom kezdeni. Mint szoktam volt mondani, egy túrába tízszázaléknyi plusz (csak, hogy ne nevezzem eltévedésnek, mert az olyan ciki) belefér. Simán, de felette már tényleg gáz, ott vagy a túrázó hibázik vagy a rendező… de nem kicsit.

Amikor két évvel ezelőtt elkaptam ezt a szakemberek által teljesítmény túrázásnak nevezett betegséget, az pont az ősz végi, tél eleji időszakra esett. Ezért, vagyis inkább a tavaly novemberi ónos eső pusztításának köszönhetően, 2014-ben jobbára kimaradtak a rácsodálkozó ismétlős túrák, pedig…

Igen, hóban is lehet futni. Ettől függetlenül tudomásul kell vennem, hogy nekem lassan jönnek a bakancsos túrák. (Lassan...)Persze ahol van csomagmegőrzés, vagy a célba szállítás, ott azért télen is könnyebben öltözöm futószerűnek…

Én is mint a legtöbb futó valami számmágiaként kezelem, hogy hol, mennyit, milyen gyorsan, milyen pulzussal… és bár ezt megoldja egy okostelefon is, azért az ember egy idő után inkább beruház egy sportórába, mert az azért jobb megoldás. Na, de milyenbe?

Egy vallomással kell kezdenem. Inkább eljöttem az eredményhirdetés előtt, mert azt hittem, hogy iszonyatos káoszba fog fulladni… Sőt, azon sem lepődtem volna meg, ha lemaradok az eredménylistáról. Ezzel szemben, a listát nézve minden rendben volt, leszámítva a futásomat. Illetve arra sem lehet panaszom.