Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Ami akkor sem fáj, ha baj van

2016. március 29. 07:00 - regulat

artrózis veszélyes poszt

Az utóbbi időben nem győzöm hangoztatni, hogy az elsődleges célom a futásokkal és a túrákkal roppant egyszerű: a rekreáció. Nincs olyan táv, vagy idő, amit mindenképpen… mert ha nem, akkor mittomén mi fog történni.

Tovább
6 komment

Ötvenesek...

2016. március 24. 05:58 - regulat

böjtiszél-mód

Ötvenesek… nem én, még nem, majd jövőre, most még csak a túrák. Mert úgy érzem, hogy az elmúlt két évben túrákon megtett összesen kétezer kilométer felkészített arra, hogy az idén már egy-egy ötven kilométeres túrát, magamat nem túlhajtva, nem kikészítve… lekocogjak.

Tovább
Szólj hozzá!

Legalább liheghetnél

2016. március 17. 06:44 - regulat

dicsekvő-mód

Azt hiszem, hogy nem titok, hogy az egyik verseny, ahol mindig is szerettem volna nagyon dobogóra állni az a (már tizenegy éve) március 15-én megrendezésre kerülő Imre-Lőrinc futóverseny. Talán azért mert hat éve ez volt az első versenyem. Meg, mert itt mindig is erős a mezőny…

Tovább
5 komment

Jótékonysági futóverseny - Pesterzsébet

2016. március 15. 06:41 - regulat

Azt hiszem a legtöbb ember szívesebben áldoz a hobbijára, főleg, ha az egyben jótékony célt is szolgál. ...mondjuk nálam az is szempont, hogy nagyjából passzoljon az edzéstervembe.

Tovább
Szólj hozzá!

Búcsúposzt

2016. március 03. 06:41 - regulat

Nem, nem a blogot zárom, csak cipőt cserélek… Igen, már megint. Mondjuk ez a Brooks Vapor 11, ami stabil cipő, pronáló lábállásra... nagyon jó társ. Volt.

Tudom, túlhordtam.

Azt is tudom, hogy szinte újnak látszik, de…

Először úgy 700 kilométer tájékán, kezdett el futás után fájni a derekam. Már a gyors (tudom viszonylagos dolog, nálam ez a 4’40” alatti tempót jelenti 5 kilométeren) futások után. Onnantól versenyre nem vettem fel… de további 400 kilométer vígan szaladgáltunk együtt, amikor előbb a jobb, aztán a baloldalon az erősítések közti részen gyakorlatilag leszakadt a felsőrész a talpról…

De a 3M segített…

További 400 kilométeren.

De itt már nem lehetett tagadni, hogy harminc kilométer lassú (cca 5’20” tempójú) futás után már egy nap kellett a regenerálódáshoz és a bal lábam valamint a derakam mozgása beszűkült. Gyorsabb (öt perc körüli) tempónál, már a húsz kilométer is fájdalmas volt.

Aztán 25-én elővettem a "tartalék" (azaz a GT-200-es) cipőt… és egy 4’42” tempójú félmaraton után nem fáj semmim. Mindenem pont úgy mozog, mint előtte… Be kell látnom eljött a búcsú ideje. Jó volt az 1500 kilométer együtt.


Ja, majd el felejtettem a váltócipő... egy Asics Gel-Phoenix 7-es, a GT marad a gyors futásokra...

Szólj hozzá!

45 kilométernyi Zöld

2016. február 25. 06:52 - regulat

spring-mód

Tulajdonképpen úgy kerültem Farkasrétre, hogy az előző heti, meg előző napi sárdagasztás után valami szolid élményre vágytam, így végül nem vállaltam be a Pilis Barlangjai túrát. Emlékeim szerint azt két éve megszenvedtem. Majd még visszavágok….

Tovább
Szólj hozzá!

Börzsöny kapuja

2016. február 18. 07:00 - regulat

hero-mód

Azt hiszem, nyugodtam mondhatom már a bevezetőben, hogy ezt a betűszót, hogy VIDE nem csak a túrázóknak, de a terepfutóknak is érdemes megjegyezni. A Verőcei csapat, ha jól értettem, első teljesítménytúráját rendezte a hétvégén… és most joggal emlegethetnék oroszlánkörmöket, meg magasra tett lécet...

Tovább
6 komment

Tavasz a télben

2016. február 11. 06:33 - regulat

kiránduló-mód

Rendhagyó bejegyzés lesz ez inkább a túra kapcsán, mint a túráról... Bár eljátszottam azzal a gondolattal is, hogy ennek a bejegyzésnek az legyen a címe, hogy „…tényleg jobb gumi nélkül!” [sok kattintást hozna...]. Különben ezt egy lány fejtegette a barátnőjének a túrán. A félreértések elkerülése végett a túrabotról volt szó.

Tovább
Szólj hozzá!

Amolyan évértékelő poszt féleség

2016. február 04. 06:48 - regulat

egomód

Azok közé tartozom én is, akik azért írnak összefoglalót az évről (évértékelőnek mégsem nevezném), mert szeretnék bebizonyítani (leginkább önön maguknak), hogy micsoda tökös fickók. Ez persze hülyeség, mert egy vagon szám sem tesz se szebbé, se jobbá, se ügyesebbé… gyorsabbá meg végképp. Úgyhogy inkább beszéljünk a futásról…. meg a 2015-ös évről.

Tovább
2 komment

Jégmentesítő vudu, vagymi

2016. január 21. 06:55 - regulat

trailmód

Nem hiszek a tárgymágiában, nem hiszem, hogy különböző kabalákkal távol lehet tartani a bajt. Nem hiszem, hogy az esernyő elrakása csökkentené az eső esélyét, nem hiszem, hogy az, hogy vettem egy hágóvasat ilyetén hatással bírna… pedig úgy néz ki.

Tovább
Szólj hozzá!

Riói kaland a Margitszigeten

2016. január 19. 07:00 - regulat

idegen toll

Persze a legegyszerűbb az lenne, ha némi politikai felhanggal, azzal kezdeném, hogy "…és ezek akarnak olimpiát rendezni…". Amit ugyan így is gondolok, de tudom azt is, hogy a hibákból lehet tanulni, és kijavítani őket… Tudom. Maradjunk ennyiben. Az, hogy mit hiszek, más lapra tartozik.

Tovább
Szólj hozzá!

Jég velem

2016. január 14. 06:17 - regulat

totyogómód

Van ez a cipőre rögzíthető eszköz, amit az egyszerűség kedvéért nevezzünk hágóvasnak (de valójában, csak hasonlít a hágóvashoz), és ami azt a célt szolgálja, hogy az egyszeri futó, túrázó jeges utakon való könnyebb közlekedését hivatott szolgálni. Most kéne a képnek jönnie, hogy én milyet használok, de az elmarad…

Tovább
7 komment

Átfagyva bár, de törve nem

2016. január 07. 07:00 - regulat

frozenmód

Ha január első hétvégéje, akkor a magamfajta fővárosi kocatúrázó hova megy? Naná, hogy Hűvösvölgybe, hátha máshol nem eléggé hideg a hideg, mint tavalyelőtt. Ezért nem unok rá az ismétlődő túrákra, mert szinte hetente más az erdő… évente meg pláne.

Tovább
Szólj hozzá!

Persze. Mindenki hibázhat...

2016. január 05. 07:00 - regulat

angrymód

BÚÉK mindenkinek, aki az előző posztot nem olvasta... annak meg még egyszer, aki igen. Ez a poszt a 2015-ös utolsó versenyemről, a VIII. Malacvágtáról szól. Még szerencse, hogy nem írok azonnal posztot, hanem hagyom ülepedni az élményt, így mára, viszonylag trágárságmentes beszámolót tudta írni.

Tovább
Szólj hozzá!

Karácsonyi Csömör

2015. december 31. 07:00 - regulat

trailmód

Bocs a cím béna szóviccéért, de ezt nem lehetett kihagyni. Pedig azzal kellett volna kezdeni ma, hogy: BÚÉK! Majd a végén... Igazából én nem is ettem túl magam Karácsonykor, no meg a bájglit sem kultiválom, így igazán nem is volt karácsonyi csömöröm Csömörre menet. Csak a ködben nem volt kedvem futni…

Tovább
Szólj hozzá!

Visszavágó - plusz kilométerek nélkül

2015. december 17. 06:43 - regulat

úttartómód

Kicsit messzebbről fogom kezdeni. Mint szoktam volt mondani, egy túrába tízszázaléknyi plusz (csak, hogy ne nevezzem eltévedésnek, mert az olyan ciki) belefér. Simán, de felette már tényleg gáz, ott vagy a túrázó hibázik vagy a rendező… de nem kicsit.

Tovább
5 komment

Mikulásos túra

2015. december 10. 07:00 - regulat

trailmód

Amikor két évvel ezelőtt elkaptam ezt a szakemberek által teljesítmény túrázásnak nevezett betegséget, az pont az ősz végi, tél eleji időszakra esett. Ezért, vagyis inkább a tavaly novemberi ónos eső pusztításának köszönhetően, 2014-ben jobbára kimaradtak a rácsodálkozó ismétlős túrák, pedig…

Tovább
3 komment

Rövidtávú sárdagasztás

2015. november 26. 07:00 - regulat

Egy vallomással kell kezdenem. Inkább eljöttem az eredményhirdetés előtt, mert azt hittem, hogy iszonyatos káoszba fog fulladni… Sőt, azon sem lepődtem volna meg, ha lemaradok az eredménylistáról. Ezzel szemben, a listát nézve minden rendben volt, leszámítva a futásomat. Illetve arra sem lehet panaszom.

Tovább
2 komment
süti beállítások módosítása