Nemrégiben ígértem, hogy írok a Nike+ SportBand-ről. Ha már vettem egyet. És persze így már nem lehet kihagyni az RDS-t sem.

Hát bizony reggel, az esőt nézve azon gondolkodtam, hogy vigyek-e kesztyűt… Ez a gondolkodás annyira jól sikerült, hogy jó szokásomhoz hívek későn indultam el, és bizony a vasárnapi tömegközlekedés nem segíti az embert, ha sietősen akar átjutni a város egyik végéből a másikba. De legalább útközben elállt az eső.

Mire a posztot felteszem, már csak alig egy nap marad az igazság pillanatának az eljöveteléig. Mert holnap a Városligetben eljön az tuti.

Kicsit sűrűre sikeredett ez az elmúlt hét, így nem sok időm maradt. Na, szerencsére nem a futásra csak az írásra.

Hirtelen annyi mindenről kéne írni. Mert futottam egy PB-t, voltam csikung (olni? ozni? on?) bemutatón. Lett egy lépésszámlálóm. És akkor még ott a futóklubos ötletem is.

Csak nem akarja magát takarékra tenni a nap. Nem mintha baj lenne ez az identitászavaros ősz, csak futni van kicsit meleg. Néha.

Düh. Nem tudok jobb szót rá. A düh mozgatta az izmaimat szerdán. A düh, amit a miatt éreztem, hogy vasárnap nem hogy a két órán belüli félmaraton nem sikerült, de még a két óra tíz perc sem jött össze.

Annyian gratuláltak az első félmaratonomhoz, hogy kezdem azt hinni, hogy nem a háromezer-párszázvalahanyadik lettem, hanem meg is nyertem a 26. Nike Budapest félmaratont.

A múlt héten arra kértem Lillát, aki a komlói Négy Évszakra készült, hogy ugyan meséljen már a versenyről. De először is mi is ez a Négy Évszak?

Új címkével bővül a blog, ez pedig az "idegen toll".

Az időjárás felelős vasárnapra - úgy tűnik - csak megkegyelmezett, így a nyár utolsó kilométereit valamivel normálisabb körülmények között hagytam magam mögött.

Tudom, hogy sokan hallgatnak zenét futás közben, de én nem ezek közé tartozom. A forgalomban görkorizás leszoktatott róla. Viszont ez nem jelenti azt, hogy nem szól zene közben a fejemben.

És akkor is van minden rosszban valami jó. Itt van rögtön a kényszerpihenő kérdése, amiben az a rossz, hogy kényszer, és az a jó hogy pihenő.

Persze a legegyszerűbb az lenne, ha Murphy-törvényére hivatkoznék, hogy ami el tud romlani, az el is romlik. Vagy a törvény tizedik folyományra, mi szerint Természet-ősanyánk ócska kurva.

Az edzéstervem szerinti kitűzött cél, azaz a távolságtól való félelem legyőzésén túl vagyok.

Van ugye ez a blogverseny, amit Goldenblognak hívnak. Lehet rajta vitatkozni, hogy a kategóriák mennyire jók, vagy éppen rosszak…

Ha vasárnap délután három óra alvás kell ahhoz, hogy működőképessé váljak, az sok mindent megmagyaráz. Hellyel-közzel azt is, hogy miért adtam fel a vége előtt a mára [valójában tegnapra] tervezett tizennyolc kilométert.

Az ember gyereke úgy van vele, hogy amit tud, tolerál. Nem mondom, hogy könnyű, de igyekszem. A blogban például nem moderálok, csak, ha nagyon muszáj. Közösségi oldalakon még nehezebb a helyzet, mert ugye ott tud ömleni az információ. Ráadásul ez a közösségi izé, még annyira friss, hogy nem alakultak ki az illemszabályok.

Kezdeném azzal, hogy tele a hócipőm az időnek a járásával, mert ma is sikerült pocsékat futnom. Persze az, hogy mi a pocsék az viszonylagos.

Van még egy bő hónap a NIKE félmaratonig. Ha jobban belegondolok nem is tűnik olyan soknak. Addig még fel kell tornásznom a távot - amit biztosan le tudok futni - húsz kilométer fölé.

Leginkább a címadással voltam bajban. Mert ezzel a bejegyzéssel most leginkább szeretném megköszönni néhány ember törődő biztatását, így maradt címnek a szakaszonkénti idő.

A múlt hét szerdáján végre növeltem a távot, olyan 12,5 kilométerre. Ez még ugyan a félmaratontól távol van, de első lépésnek nem rossz. Csak a futott idő lehetett volna jobb.

Ősszel félmaratont kéne futni. Ezt a szándékomat eddig sem titkoltam, de most már hívhatjuk elhatározásnak is.

Ha már az ember gyereke hagyományokat akar teremteni magának, hogy utána ragaszkodjon is hozzájuk, akkor némileg ismételni kell magát. Ilyen ez a lefutott 500 km-es bejegyzés is.

Nem az zuhany alatt dőlt el ott csak tudatosult, hogy ez nem az én napom. Ez már az után volt, hogy a bizonytalan állagú barna trutyit feltakarítottam, és egyúttal bevágtam a szennyesbe a nadrágom, mert bizony az sem úszta meg…