Mi, a Pénzügyőr SE futói, amatőrök vagyunk. Lelkesek, de amatőrök. De valahogy mindig akad a csapatban egy-egy igazi tehetség. Azt hiszem, mostanság gyorsan meg fogjuk tanulni Ökrös Zoli nevét. Most jöjjön az ő sub80-as félmaratonja.

Idén is sikerült összerakni egy BSI futónagykövetekből álló csapatot. Több tavalyi csapattag idén más csapatban indult, vagy egyéni versenyzőként választott távon futott és voltak, akik most nem jöttek el, de a tavalyi messenger csoportban követék a hétvége eseményeit.

Tóth Bendegúz még nem tagja az egyesületünk "családjának", de mindenképpen része. …és büszkék lehetünk/vagyunk rá. Meg a szüleire is. Ő a potenciális utánpótlásunk...

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal - és persze ez által az egyesületünk, a Pénzügyőr SE - évek óta jelentős létszámmal képviselteti magát a Budapest Sportiroda eseményein. Ismét lezárult egy év. Kilenc eseményen vettünk részt és 557 pontot szereztünk. (most nem részletezném a pontszerzés szabályait, az a…

Rendhagyó poszt következik a 33. Spar Maratonról. Ennél rendhagyóbb, már csak az lehetne, ha a záróbusz vezetője írna a maratonról…

Nem is tudom, hogy mitől tartottam jobban, amikor elindultam Pilisszentkeresztre, a maratoni távtól, vagy attól, hogy már megint kalandosra sikeredik a túra…

A cím, nem Milne regényére utal, hanem arra a júliusi eseményre, amikor 82 országból több mint negyvenezer ember nekivág az útnak. Ez tényleg a világ legnagyobb túraeseménye. Ez a Vierdaagse…

Van nekünk egy álláshalmozó csapattársunk a PSE-nél. Mosonczki Peti. Ő a NAV meg a XVII. kerület futónagykövete egy személyben.

"Vajon azért edzünk, hogy a nagy napon minden simán menjen, vagy azért van a nagy nap, hogy feldobja az edzések monotóniáját?" – teszi fel a kérdést a beszámoló végén Lui. Én lelkes amatőr futóként az utóbbira szavazok… de ugye ízlések és pofonok.

Ha a Pénzügyőr SE valamelyik tagjának a beszámolója kerül fel a blogba, akkor általában hangsúlyozom, hogy sokan vagyunk, de mind amatőrök, és sokféle okból járunk versenyekre. Ki a kihívást keresi, az adrenalin löketet, ki a közösségi élményt, de olyan is van, aki épp a belső békét, az egyensúlyt.

Én tényleg azt hittem, hogy a Városligetben körözésnél rosszabb útvonal nem létezik egy félmaraton lefutásához. Pedig van. A kőbányai vásárváros lepusztult ipari környezetében körözgetni nagyságrendekkel rosszabb útvonal. Főleg, ha az időjárás még rá is tesz egy lapáttal…

Azt hiszem a címet kicsit eltoltam. Valahogy nem lett szerencsés, pedig azt, hogy női szemmel, még ki is vettem a címből... Pedig minden igaz benne. A naplemente is, a betétfutam is, meg a női szem is...

Nem hiszem, hogy csapatkapitányunk fejében az járt volna, hogy „mindegy, hogy mit, csak beszéljenek rólad”, amikor elengedte annak a szatyornak a fülét a pesti éjszakában, amiben a komplett rajtcsomagunk volt, de ezzel a mozdulattal felejthetetlenné tette négyfős váltónkat a 2018-as UltraBalaton…

Szeretem az olyan beszámolókat, amik az adott verseny hangulatát adják vissza. Úgy gondolom, hogy ezek, még akkor is, ha a mesélő éppen megszenvedte az adott távot sokkal emberközelibbé teszik magát a futást. Mert, aki nem csinálja, csak a számokat hallja, látja, annak ez szinte érthetetlen.

Szerény véleményem szerint az "uphill" futások a mazochizmus egy enyhébb válfaját képviselik. Mondom ezt úgy, hogy azért hébe-hóba én is elindulok egy-egy ilyen versenyen, sőt az idei szezonra is van betervezve…

Egy lineáris útvonalú futóverseny nem különlegesség, de érthető okokból (rendezőnek, résztvevőnek egyaránt jobb, ha a rajt és a cél ugyanott van) egyre ritkábbak az ilyen versenyek. Ezek közül az egyik, ilyen „hazai” verseny a Nagyszalonta és Gyula között megrendezésre kerülő Várfürdő Arany Maraton.

Ezen a télen, tavaszon a sárga volt a mumus… Valahogy minden túrán szentségeltem egy sort. Mert a sárgán a sárból sok volt. No, de megjött a tavasz és a jó idő…

Az ember már csak olyan, hogy szívesen számol be eredményekről, dobogós helyezésekről, de, lássuk be, néha már az is felemelő eredmény, ha egy versenyt sikerül szintidőn belül teljesíteni.  …különösen akkor, ha ez a „célba beesés” nem igazán a felkészültségen múlik.

Április végén, szinte már hagyománynak mondhatnám, hogy benevezek a Futapest Klub Törökbálinti versenyére. Azt hiszem, ez a mazochizmus egyfajta sajátos változata. Még akkor sem tudtam felhőtlen boldogsággal beszámolni erről a versenyről, amikor tavaly elhoztam a korosztályos aranyat.

A Vivicitta igazi kétnapos futóünneppé nőtte ki magát… Vagy inkább talán azzal kellene kezdeni, hogy az ember gyereke idővel kiábrándul a futós tömegrendezvényekből, mert már nem a közösséghez tartozás élménye a legfontosabb. Olyankor kezdi felfedezni a tömegből fakadó hibákat…

DNS. Az átlagembernek ez a betűszó a dezoxiribonuklinsavat jelenti. A versenyeken induló profi és amatőr sportolók neve mellett az eredménylistán ez a három betű azt jelenti, hogy bár érvényes nevezése volt, nem indult el.

A téma (miközben remélhetőleg sorban születnek a beszámolók a Vivicittá különböző távjairól) ezúttal is a terepfutás, azaz inkább a teljesítménytúrázás. Azon belül is ismét az úgynevezett ultra táv. Az elsőre talán rémisztőnek ható nevű Vérkör.

Amikor azt mondom, hogy elmegyek a Budaiba futni, vagy túrázni, akkor, aki hallja nem gondol semmi nagy dologra, hiszen ezek a hegyek részben részei a városnak, ahol élek. De tényleg. Százszor, ezerszer bejárt útvonalak, ismerős emelkedők, lankák… és mégis, a Budai, igenis lehet kihívás.

A BSI tavaszi nagy versenyén a BSZM néven közismert Balaton Szupermaratonon sok sportolónk képviselte a Pénzügyőrt. Volt, aki egyéniben, voltak, akik párban, voltak, akik valamelyik résztávon.

A VTM azaz az ICEBUG® - Vértes Terep Maraton, a hazai terepfutó körökben a legendás versenyek egyike. Ha jól emlékszem, akkor ez a legenda a 2013-as sárdagasztás során született meg.