A Zsámbéki-medence, nekem a székesfővárosból induló túrázónak, tulajdonképpen itt van egy köpésre, mégis valahogy kimaradt az elmúlt években. Nem tudom megmondani az okát. Talán túl kényelmes vagyok… Pedig most már tudom, hogy sajnálhatom. De a jövőben jobban oda fogok figyelni az innen induló, ide érkező túrákra.

„Mert valamiben csúszkálni kell januárban.” Lehet az hó, jég, vagy sár… csak csússzon. Azt hiszem, ez tökéletes mottója lehet a téli túrázásnak. Két évvel ezelőtt azzal kezdtem egy bejegyzést, hogy azt a betűszót, hogy VIDE érdemes számon tartani a túrázóknak és a terepfutóknak egyaránt.

Ha január első hétvégéje, akkor irány Hűvösvölgy, hogy az ötödszörre is, a mondhatni megszokott, húsz kilométeres körrel kezdjem az évet. Azaz mégsem. Az idén nem a megszokott helyről, azaz nem a Gyermekvasút végállomásának az épületétől indult a…

Pestszentlőrinc-Pestszentimre, azaz a XVIII. kerület futói szerencsések, mert ugyan mindössze két „helyi” verseny jut nekik egy évben, de azok lényegében patent módon vannak összerakva. Igen, minden évben jut egy-egy futónak valami (kívülről nézve) apró bosszúság (pl: ruhatár...), de perzsafoltnak* meg kell lennie… Szerintem.

Az idén, a naptárnak köszönhetően, ez a túra inkább Mikulás afterparty volt, mint Mikulás várás. De attól még minden felnőtt és gyerek jól érezte magát. Már ahogy én láttam az arcokat. És persze a Mikulás Várt mindenkit (akár az 5, 10, vagy éppen a 20 kilométeres távot teljesítette) a rajtként és célként szolgáló Szépjuhásznénál.

December van. Nekem ilyenkor már jobban fekszenek a rövidebb túrák. Ezzel talán a kezdő, meg a… (Mondhatom azt, hogy középhaladó? Hülyeség, ugye?) kevésbé kezdő túrázók, terepfutók járnak jól, hiszen ilyenkor a blogra aránylag könnyen futhat félmaraton környéki túrabeszámolók kerülnek fel.

Néha az az érzésem, hogy semmi újat nem lehet mondani a BSI félmaratonokkal kapcsolatban. Még akkor sem, ha éppen változik az útvonal… Mondjuk csak azt, hogy milyen volt. Érzésre. Meg arról mégis csak illik valamit rajzolni a betűkkel, hogy eddig ez lett a legjobb fémaratonom… Mondjuk, aki ismer, az tudja, hogy a negyedik helyet, még, ha csak korosztályos is, nehezen emésztem.

Esik. Ilyenkor általában a The Clash örökbecsűjét dúdolva iszom a kávémat. Menjek vagy maradjak? Vajon a hegyen jobb vagy rosszabb idő van? Tudom, meg kéne néznem az időképen a meteo kamerák képét elvégre ez a XXI. század, de inkább készülődöm.

Van itt két dolog, a hosszú és a rövid túrák kapcsán. Már visszajelzés szinten. A hosszú túrákról azért jó írni, mert ha jól látom, működik az egyszer majd én is akarom faktor, azaz kedvet csinálnak, másrészt, akik majd egyszer akarják, azok igénylik a rövid útvonalakat, mert valahol el kell kezdeni. Nos, erre a hétre egy olyan túra jutott, ami 2in1, vagyis két rövidebb túra összekapcsolásával jött ki a húsz kilométer.

A hétvégén épp itt volt az ideje, hogy befejezzem a Piros miatti nyavalygást. Nem, nem az időeredményre gondoltam, azzal maximálisan elégedett vagyok, a derekam miatt nyavalyogtam, méghozzá olyan jól, hogy egy hétig egy métert sem futottam, csak jógára mentem el.

Kopár Csárda. Megettem a levest, ülök a földön. Keresem az erőt magamban. Mélypont. Lélekben feladtam. Nem, nem a teljesítést. Azt biztosan menni fog. Még talán a futó szintidőt is tudom tartani… Azt a tervet adtam fel, hogy az idén javítok ötven percet. Pedig…

Amikor 2013 októberének egy reggelén Pilisszentlászlóról elindultunk, duzzadt bennem az erő. Mit nekem huszonhat kilométer terep… a teljesítésre szánt időt például a városi futásaim alapján kalkuláltam. Aztán eltévedtünk egyszer… kétszer… háromszor. Aznap délután úgy gondoltam, hogy végleg leszámoltam a terepen futással, a teljesítménytúrákkal. Nem nekem való. Azóta kiderült, hogy tévedtem.

Reggel a sötétben baktatok fel a Gellért-hegyre a Sziklatemplomhoz. Nevezés, csomagleadás, és rajt… jönnek az ismerősök, félig viccesen, félig komolyan azt mondom, hogy a cél az eggyel korábbi komp. Ez is egy olyan dolog, amiről inkább hallgatni kellet volna, mert kimondva ijesztő volt.

A Budapesti Fogaskerekű vasút, azaz a fogas a Városmajortól közlekedik a Széchenyi-hegyig. A pályahossza 3733 méter 315 méter szintemelkedéssel. A menetideje 14 perc. Nem olyan sok ez, mondhatná az ember… pedig de.

Én még csőtörésnek nem örültem ennyire. Elnézést a lakóktól, meg mindenkitől, akit a ez hátrányosan érintett, de az ő bajuk nekem most jól jött…

A nem túl jól sikerült Budapest félmaraton után eleve világvége hangulatom volt. El ment a kedvem, na nem a futástól, csak a futóversenyektől. És, ha már úgy is beígérték a világvégét szeptember 23-ra, akkor miért ne menjek versenyre. Soroksárra. Egyesek szerint az is valahol a világvégén van.

Ezen a hétvégén kicsit bajban voltam, mert két olyan túra is akad szombaton, amire szívesen mentem volna. Az egyik, a köztudottan szívem csücske Bakancskalad. A Budaörsi Herman Ottó általános iskola túrája, megérdemli a támogatást, mert jó célra megy a részvételi díj, és mert egy baromi jó hangulatú túra köszönhetően a tanári kar lelkesedésének.

Nehezen kezdtem bele ebbe a bejegyzésbe, mert ugyan nem olyan rossz az az 1:40:57-es félmaraton. Tudom ám én is, de azért én valami olyat szerettem volna, ami úgy kezdődik, hogy 1:3x:xx.

A darazsak. Nem tehetek róla, de tavaly ez volt a leg… Hogy is mondjam? …szóval a legégetőbb élményem a Pilisi Trappból. Pedig csak két darázscsípést gyűjtöttem be, de ebből a második több napon át elkísért.

Futókörökben (is) talán a leggyakoribb motivációs utasítás, a „Lépj ki a komfortzónádból!”, azaz állj fel a fotelből, a kanapéról és mozogj!

Erre a posztra az volt lett volna a tematika , hogy felbuszozok Fenyőgyöngyéhez és onnan megyek egy bő tizenöt kilométert olyan ikonikus helyek érintésével, mint az Újlaki-hegy, a Kötők-padja, a Kálvária-hegy, és a Szarvas-hegy kilátópontja.

Van egy túra, aminek az útvonala, mondhatni ujjgyakorlat a számomra, leginkább azért, mert az útvonalának az egyszerűsége már első alkalommal úgy megtetszett, hogy azóta rendszeresen megfutom, amúgy hirtelen felindulásból. Szóval, aki a Budaiban egy közepesen erős harmincasra vágyik annak ez ideális.

Az előző posztban megígértem. Meg aztán ezen a hétvégén sem volt semmi olyan teljesítménytúra vagy futóverseny, ami elérte volna az ingerküszöbömet… szóval most jöjjön a Hűvösvölgy – Határnyereg – piros körséta – Hűvösvölgy útvonal B-verziója, ahol a zöld körséta útvonaláé a főszerep.

Időnként (bár nagyképűen mondhatnám, hogy: gyakran) kapok olyan kérést, hogy kezdő terepfutóknak javasoljak, öt, tíz kilométeres könnyebb, vagy nehezebb útvonalat. Ilyenkor bajban vagyok. Ezért is kezdenék el ilyen útvonalakat összegyűjteni.

Először legyen egy 6,5 kilométeres körút a Hűvösvölgyből 264 méter szintemelkedéssel.